Minden a tiétek!

Pál apostolnak alighanem a korintusi közösséggel volt a legtöbb nehézsége. Több levelet is írt nekik, hol derűsen, hol meg inkább feszülten, tele aggodalommal. A közösség tagjai kétes tanokat fogadtak el, illetve összevesztek egymással. Pártokra szakadtak, más-más tekintélyre hivatkoztak. Gyermekmódra viselkedtek, mások mögé bújtak, talán úgy gondolták, így nem kell bevallaniuk a saját valódi, személyes gondjaikat. Vagy nem erre utal, ha valaki félig megértett igazságok mögé sorakozik fel, ha folyton tekintélyt emleget anélkül, hogy végiggondolná, milyen értékeket képvisel, ha sértődékeny, vagy ha felfuvalkodik és kérkedik, ahelyett, hogy emberként lehetne kapcsolódni hozzá? Ha végigolvassuk a korintusi leveleket, éppen ezeket a bajokat látjuk a közösség életében.

Pál apostol a levelében bizonyára nem véletlenül példálózik éppen a korintusiak előtt a gyermeki táplálékkal: „mint kisdedeknek Krisztusban”, „tejet adtam nektek inni, nem szilárd eledelt, mert még nem bírtátok volna el” (1Kor 3,1–2). Valamivel később még vesszőt is emleget nekik (1Kor 4,21), szinte fenyegetőzve.

Nagy kérdés, hogyan lehet segíteni valakit a növekedésben. Lehet-e békétlenül sürgetve békére vezetni, vagy ettől csak megkeményedik az, akit meg akartunk volna nyerni.

Pál apostol mindenesetre itt is, más leveleiben is szívesen választotta a konfrontatív megoldásokat. Arra apellált, hogy olvasói visszaemlékeznek a kezdet igazságára. Amikor azt kérdezi: „Nem tudjátok?”, gyakran éppen a közös meggyőződés alapjait idézi fel. Amikor meg azt írja: „Isten ments!”, abszurd helyzetekre és elgondolásokra emlékeztet, amelyek a hibás gyakorlatból fakadnának. Ha az emberek gyakran viselkednek is éretlenül, gyermekmódra (s melyikünk ne volna ebben az értelemben is gyakran gyermek?), talán mégis lehet keltegetni a belátást, s közben indulattal olykor indulatot is szembefordítani.

A korintusiak felfuvalkodtak és bölcsnek képzelik magukat? Pál emlékezteti őket arra, hogy oktalanul viselkednek. Gyermekmódra válogatnak a tekintélyek között? Pál rámutat minden igazi tekintély forrására, Istenre, akiben mindannyian hisznek. Lelki emberek akarnak lenni, és ezért semmibe veszik a szeretet mindennapi tetteit? Rájuk bizonyítja, hogy nagyon is testiek.

Az ember igazi értékét nem mindig az adja, amiben ő azt sejti. Felnőtté sem úgy válik a gyermek, hogy elkezd „nagyosan” viselkedni.

Másfelől: senkit sem szidtak még jóvá – Pál sem a korintusiakat. Az indulatai között vergődő embernek mentőövre, jó gondolatokra és sok szeretetre van szüksége, amelybe belekapaszkodhat.

Pál szavaiban a dorgálás mellett ott van a keresztény közösség mélyebb igazsága: „Ti Isten temploma vagytok.” És: „Minden a tiétek.”

Ti vagytok, együtt, Isten temploma. A kegyelem a közösségetekben működik, ne az egyéni bravúrt keressétek! Van értelme, hogy keressétek az együttműködés útjait. Ha pedig „minden a tiétek”, válasszátok újra Istent, és a többi – a vágyott növekedés is – majd megadatik.

Szerző: Martos Levente Balázs

Magyar Kurír