Szemléljük együtt Isten Igéjét!

Tapasztaljuk, hogy akit vagy amit nézünk, az befolyásolja a gondolkodásunkat, szemléletünket. Ezért fontos visszaemlékeznünk arra, hogy az új évezred hajnalán Szent II. János Pál pápa arra tanított bennünket, szegezzük tekintetünket az Úr Jézus arcára (Novo millennio ineunte, 16.). Erre bátorít minket Ferenc pápa is, amikor azt kéri, hogy szemléljük a jászolban fekvő megtestesült Igét (Admirabile signum, 1.8). Ebben segít mindannyiunkat az Isten Igéjéről szóló csodálatos karácsonyi himnusz János evangéliumában (Jn 1,1–18).

Az evangéliumi részletet olvasva szemléljük az Igét, a második isteni személyt, aki öröktől fogva szeretetkapcsolatban van az Atyával, aki általa és érte teremtett mindent. Ő az, aki értelmet, rendet, biztonságot és szépséget ad a világnak. Ő maga az élet forrása (Jn 1,1–4). Ez a hittitok arról biztosít bennünket, hogy a környezetünkben tapasztalt nem kevés zavar és bizonytalanság ellenére Isten Igéje, Jézus Krisztus az a biztos viszonyítási pont, akire mindig rábízhatjuk magunkat, aki alapján élhetjük és rendezhetjük földi életünket. Ő az, aki legyőzte a halált, aki mindenkit meghívott az örök életre, s ezzel távlatot adott az emberi létnek.

Szemlélhetjük továbbá az örök Igét, aki Názáretben a Szent Szűz méhében megtestesült, hogy – a bűnt kivéve – olyan legyen, mint mi, és hogy velünk legyen (Jn 1,14). Mindezt azért tette, hogy megérinthető legyen, és fiúi emberarcán láthatóvá váljék a láthatatlan Isten (Jn 14,9; Kol 1,15). Ez a misztérium pedig azzal a reménnyel ajándékoz meg bennünket (2Tessz 2,16), hogy nem vagyunk magunkra hagyva, mert a megtestesült Ige, vagyis Jézus Krisztus velünk vándorol életutunkon. Benne Isten gyermekei és egymásnak testvérei lettünk (Ef 1,5–6). Ez a nagy ajándék ugyanakkor feladattá is válik, hogy egymásban felfedezzük Jézust, a testvért, s mindenki felé testvérként forduljunk a gyengédség és az irgalom gesztusaival (Mt 25,35–40).

Végül csodáljuk az egyszülött Igét, aki feltárja nekünk, hogy Isten irgalmas és hűséges Atya, aki szeret, és mindig kész arra, hogy megbocsásson és befogadjon (Jn 1,18). Jézus Krisztus az egyetlen út az Atyához. Az Úr Jézus az, aki ismeri az Atyát, és aki megismerteti őt velünk (Mt 11,27; Jn 14,6). Ez a titok pedig arra ösztönöz minket, hogy figyeljünk oda Jézusra: hallgassuk, őrizzük, szeressük, és cselekedjük meg szavát. Nagy segítség ebben a lectio divina, vagyis a Szentírás imádságos olvasása. Hiszen az Atyát csak akkor tudjuk megismerni egyre bensőségesebb módon, ha lépésről lépésre közelebb kerülünk Szent Fiához (Jn 14,23).

A szemlélés tehát nem csupán a szemmel történő nézést jelenti, hanem azt is, hogy egyre mélyebb, egyre személyesebb kapcsolatba lépünk azzal, akit szemlélünk, s minél jobban hasonlóvá válunk hozzá. Így szemléljük a betlehemi jászolban fekvő, gyengéd Kisdedet, akiben a második isteni személy: az örök Ige öltött testet! Engedjük, hogy a gyermekké lett Ige ránk mosolyogjon, és átformáljon bennünket, hogy ennek az isteni gyengédségnek mi is a továbbadói lehessünk!

Nyúl Viktor