Szemléljük Jézus édesanyját!

Szűz Mária mennybevételének ünnepi szentmiséjén az evangéliumi szakaszt Lukács-evangéliumából olvassuk (Lk 1,39–56). Anyaszentegyházunk arra hív bennünket, hogy ennek az epizódnak a fényében szemléljük Jézus édesanyját, és tanuljunk tőle. 

Az evangélista megjegyzi: Mária útra kelt, hogy Júda egyik városába siessen (Lk 1,39). Az útnak indulás cselekedetét Lukács azzal a szóval írja le, ami a feltámadásra is utal. Valóban, Mária életében egy új korszak kezdődött, hiszen szűz méhében az élet Urát, Isten Fiát őrzi. Éppen ezért vállalja az út fáradalmait, nem fél sem a nehézségektől, sem a próbatételektől, mert tudja, hogy vele, sőt benne van az Úr. A Szentlélek arra indítja őt, hogy ne maradjon Názáret rejtekében, hanem látogassa meg és segítse idős rokonát, Erzsébetet, aki szintén áldott állapotban van. Szűz Mária tehát az útra kelés bátor asszonya, aki minket is arra buzdít, hogy ne zárkózzunk be otthonainkba, hanem induljunk el a másik ember felé. Menjünk oda – ahogyan Ferenc pápa fogalmaz –, ahol az emberek élnek, dolgoznak és szenvednek, hogy testvérként szolgáljuk és támogassuk őket, tanúságot téve előttük a feltámadt Jézus Krisztusról. Merjünk kilépni az énközpontúságból, a félelemből, és igyekezzünk növekedni, fejlődni a bizalomban, a hitben, a szeretetben és a gyengédségben. 

Erzsébet áldottnak és boldognak nevezi Máriát, mert ő lett Isten édesanyja, és mert hitte, hogy az ő életében is beteljesülnek az Úr szavai (Lk 1,42–45). Mindez arra utal, hogy Szűz Mária szabadon és hittel rábízta magát Isten szavára, amikor azt mondta az angyalnak: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38). Boldogságának az az oka, hogy Isten Igéje megtestesült benne, és emberként az ő méhében növekedett. Mária tehát áldott és boldog asszony, ahogyan a mai ünnepünkön is nevezzük őt, mert befogadta, és szívében, életében növekedni hagyta az Úr szavát. A Nagyboldogasszony tehát minket is arra hív: engedjük, hogy szavával Isten megérintsen és átalakítson bennünket. Máriához hasonlóan fogadjuk be mindennap az Úr szavát, és hagyjuk, hogy az ige „testet öltsön” bennünk, vagyis életünk összhangban legyen az evangéliummal. Ünnepeljük örömmel, hogy mi is áldottak és boldogok vagyunk, mert a megtestesült Ige, Jézus Krisztus által megváltott, felszabadított emberek vagyunk. 

Lukács végül azt is leírja, hogy Erzsébet dicsérő szavaira a Szent Szűz Isten dicsőítésével válaszol, amikor magasztalni kezdi az Urat (Lk 1,46). Vagyis Mária elfogadja a dicséretet, de hálatelt szívvel és alázattal azonnal Isten felé irányítja azt, hiszen tudja, hogy minden, ami vele történt, az Úr ajándéka. Saját életét és népe történetét az irgalmas Isten gondviselő jóságának fényében csodálja és értelmezi (Lk 1,46–55). Szűz Mária mint az Istent dicsőítő és ünneplő asszony arra is bátorít bennünket, hogy örüljünk annak, ha mások megdicsérnek minket, de fontos tudatosítanunk magunkban azt is, hogy mindenért az Úrnak kell hálát adnunk (vö. 1Tesz 5,18). Arra is tanít továbbá, hogy életünk minden eseményét, népünk és az egész emberiség történelmének minden mozzanatát az irgalmas mennyei Atyára tekintve szemléljük, és vegyük észre, ünnepeljük ezekben Isten jelenlétét. 

Nagyboldogasszony szép ünnepén elmélkedve szemléljük csendesen és kövessük Szűz Máriát, a bátran útra kelő, áldott és boldog asszonyt, aki hálatelt szívvel magasztalja Istent.

Nyúl Viktor

Magyar Kurír