Szent Család vasárnapja

Szent Család ünnepén is odalépünk a felállított betlehemek elé, hogy rádöbbenjünk Isten szeretetére, amely a családot választotta ki arra, hogy Egyszülöttje belépjen az emberi történelembe, és felkészüljön a küldetésére. Ekkor csodálkozunk rá igazán arra, hogy a Szent Család ünnepe valóban a mi ünnepünk is, hiszen mindannyian családból származunk, és valamilyen családban vagy egyházi közösségben, a családok családjában élünk. Ez Isten különleges ajándéka, ami egy életre szól, hiszen mindig is valakinek a gyermeke maradunk, vagy valakinek a testvére, szülője. Ez az ünnep arra hív bennünket, hogy érintettségünk okán Isten elé vigyük a családunkat, ahonnét jövünk, amelyben élünk.

Felbecsülhetetlen az az erő, gyengédség, amely a család sajátja: a kölcsönös segítség, egymás nevelése, a megtartó kapcsolatok, az osztozás az örömökben és a nehézségekben.

Az ember nem elégszik meg pusztán funkcionális kapcsolatokkal. Olyan, személyek közötti viszonyulásokra van szüksége, amelyek bensőségesek, érdek nélküliek és ajándékozók. Ezek közül alapvető az, ami a családban valósul meg. Az emberi élet kiterjedt hálózata abból a kapcsolatból bontakozik ki és születik újjá folyamatosan, amelyben egy férfi és egy nő felismeri, hogy egymás számára teremtettek, és elhatározzák, hogy egzisztenciájukat egy közös élettervben olvasztják össze: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz” (Ter 2,24).

Lényünk legmélyébe van írva a család valósága: vágy, eszmény, sokszor megtört valóság. Mégis a lelkünkben él az egészről, a teljes családról alkotott kép. Ez a családról szóló, belénk kódolt „tudás” szeretne megvalósulni egy életen át. Jézus is családban élt, Máriával és Józseffel, akik valódi és örök példák: Mária az Isten gyöngédségét, irgalmát hordozó anya, aki Isten akarata szerint éli mindennapjait. József az Isten tervét, erejét és biztonságát megjelenítő atya. Jézus pedig az ígéret gyermeke, az ajándék, a jövő reménye.

E hármas egységben van minden család ereje. Ez a család a szívünkben hordozott, sokszor meg sem fogalmazható vágyunk foglalata: hiszen ebben mondható el a múltunk, a jelenünk és a jövőnk, a szeretet, a biztonság, az elfogadó kölcsönönösség, a béke és az öröm, a kiteljesedő élet, mindaz, ami számunkra isteni és emberi.

Urunk Jézus is családban született, ott „tanulta meg ezt a világot”. Mintegy harminc éven át ebben a tapasztalatban tette magáévá az emberi állapotot, felemelve azt a Szentháromság közösségébe, és beépítve tanítói működésébe, amikor elhagyta Názáretet.

Az evangéliumokban Jézus közössége is egy család formáját ölti magára, egy vendégszerető családét, nem pedig egy kirekesztő, elitista csoportét. Itt találjuk Pétert és Jánost, az éhezőt és a szomjazót, az idegent és az üldözöttet, a bűnös asszonyt és a vámost, a farizeusokat, a tömegeket és a sor végén magunkat is.

A mai ünnep Jézus családjához kapcsol bennünket, hogy rajtunk keresztül a családunkat, a mieinket is bevonhassuk abba a biztonságba és erőtérbe, amelyre mindannyian rászorulunk.

Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet rektora