Születések – Karácsonyi triptichon

Egyedülálló módon az Egyház három szentmisével ünnepli karácsony napját, és három evangéliummal akar bevezetni annak titkába.

Lukács evangélista elbeszélése megkapó történet, amelyhez könnyen közel érezhetjük magunkat: a betlehemi születés részletes leírásában ott látjuk a védtelen csecsemőt, akiben Isten gyenge és törékeny lesz, aki által Isten közel jön hozzánk, egy lesz közülünk, s ott van a körülmények szegénysége, Mária és József kiszolgáltatottsága… Míg Isten szeretetének, irgalmának testi megjelenését csodáljuk, nagy lehet a kísértés, hogy itt megálljunk, és akár meg is elégedjünk egyfajta szentimentális megérintettséggel.

Az ünnepi mise evangéliuma, a János-prológus ünnepélyes, himnikus szavai viszont a Fiúra, az örök Igére emelik tekintetünket, aki öröktől fogva az Atyától születik, aki maga a Fény, aki kegyelemmel és igazsággal teljes.

Vajon miért van szükség erre? A lukácsi és a jánosi leírás így együtt a Gyermek valódi identitását tárja fel: Isten egy lett közülünk, az emberi lét minden korlátozottságával, ugyanakkor istensége sértetlen marad. Amit a Jézus Krisztus személyét kifejtő hitigazság, a khalkédóni dogma úgy fejez ki, hogy ugyanabban a személyben, a Fiúban a két természet, az isteni és az emberi szétválaszthatatlanul egyesült, azt a két (a hajnali misével együtt három) evangéliumi részlet így mondja el – egyfajta diptichont (kétszárnyú oltárképet) tárva elénk.

De a János-evangélium nem pusztán az örök Ige szemlélésére hív, hanem felénk is megnyitja az ő titkát: akik hisznek az Atya Egyszülöttjében, „azoknak hatalmat ad, hogy az Isten fiai legyenek”. Ez az Ige harmadik születése: mindazoknak a lelkében, akik a hitben felismerték és szeretetben befogadják, minden pillanatban – itt és most – életre kelhet az Ige, a Bölcsesség: a Fiú nekünk ajándékozza magát, és új módon lesz a miénk e „nemes születéskor”.

Középkori hagyomány szerint a három karácsonyi szentmise (az éjszakai, a hajnali és az ünnepi) az Igének e három születését jeleníti meg: a harmadik születés, a láthatatlan, a hívő lelkében történik, aki – Johannes Tauler szavaival – „anyja lesz” az Igének. A mi dolgunk az, hogy csendben és szabadon várjuk az Ige érkezését, hogy ő valósítsa meg bennünk művét.

Így a diptichon triptichonná, hármas osztatúvá lesz: a három születés a megtestesülés és a megváltás teljes titkát összefoglalja, és felvillantja emberi mivoltunk távlatait. Az örök Ige, aki karácsonykor emberré lett, akiben Isten szeretete láthatóvá vált, fényével ránk ragyogott, és mint hajnalcsillag kel fel a szívünkben (2Pét 1,19): Isten lehajolt hozzánk, mi pedig felemeltetünk. Ahogyan a karácsonyi kollektában imádkozzuk: „Isten, aki az emberi természet méltóságát csodálatosan meg is alkottad, és még csodálatosabban újjá is alkottad, add kérünk, hogy annak istenségének legyünk részesei, aki méltóztatott emberségünk részese lenni.”  

Szerző: Deák Hedvig OP

Magyar Kurír