Térkép az életünk útjához

Van egy történet a hamisított pénzről és a bankjegyszakértőkről. Akik ezzel a tevékenységgel foglalkoznak, azok nem a hamis pénzeket tanulmányozzák, hanem az eredeti, az igazi bankókat. Hiszen aki ismeri az eredetit, az felismeri a hamisítványt is. Persze ahhoz, hogy az eredeti pénzeket tanulmányozzuk, hinnünk kell, hogy az eredetit tartjuk a kezünkben.

A mai evangéliumban Jézus arról beszél, hogy ő az út, az igazság és az élet. Tehát nem egy alternatíva a többi között, hanem az egyetlen. Ebben az esetben nem azt kell megkérdeznem magamtól, hogy valóban így van-e ez, hanem azt, hogy hiszem-e, hogy így van. Ha hiszem, akkor miért van szükségem más útra, igazságra és életre? Persze, minden hordozhat valamit a nagy igazságból, de ha egyszer az én Megváltóm megmondta, hogy ő az, aki, akkor miért kell bolyongani?

Az ember méltósága megkívánja a gondolkodás szabadságát. Ám a keresés útvesztője vezérfonal nélkül olyan, mint amikor elindulok a sűrű erdőben céltalanul.

Hitem nem korlátozza a szabadságomat, éppen ellenkezőleg. Távlatok nyílnak meg előttem, mert döntésem, szeretetem alapján elindulok Isten felé.  A tőle kapott térképpel a kezemben nekivágok egy kalandos útnak, amelyen képes vagyok leküzdeni az akadályokat, és a messzeséget szemlélni. A térképről, vagyis a kinyilatkoztatásról és az Egyház hagyományáról elhiszem, hogy igazi. Nagyon sokan ez alapján tájékozódtak és jutottak el boldogan a célhoz.

Egy lengyel pap, miután ledoktorált missziológiából, elment Dél-Amerikába az indiánok közé szolgálni. Alaposan felkészült az első szentmiséjének bemutatására. A liturgia előtt indián asszonyok beteg gyermekeiket vitték az oltár elé. Az egyik kicsi idegrángatózásban szenvedett. Az atya nem tudta, miért történik mindez. Bemutatta a szentmisét, majd látta, hogy a beteg anyja elindul kifelé a templomból a teljesen gyógyult gyermekével.

Odament hozzájuk, csodálkozó szemmel rájuk nézett, és megjegyezte: „A gyermek meggyógyult!” Az asszony így válaszolt: „Igen, atya, hiszen Jézus jött hozzánk.” „Tudom, hogy idejött Jézus, de hogyan történt a gyógyulás?” – kérdezte a pap. Az indián asszony így felelt: „De hiszen szentmise volt, atya!” „Tudom, hogy szentmise volt, de mégis hogyan történt, hogy ez a gyermek meggyógyult?” Most az asszony csodálkozott el a pap szavain: „Atya, te nem hiszed, hogy Jézus, aki az Eucharisztiában eljött hozzánk, meg tudja gyógyítani a gyermeket?” A pap elgondolkodott: húsz évvel ezelőtt szentelték fel, ledoktorált, naponta misézik, néha többször is. De ennek a nőnek a hite és az övé között nagy a különbség.

„Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is.”

Olyan nincs, hogy reggel 7-kor van a mise, aztán vége. Ha az egész életem szentmisévé válik, Isten folyamatos jelenlétének megélésévé, akkor megértem, mit jelent az Eucharisztia, akinek van ereje gyógyítani, és megjeleníteni az életünkben Isten országát.

„Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek!”

Hiszen ő az út, az igazság és az élet!

Bátor Botond OSPPE