A Bibliának mégis igaza van – Vörös Győző ókorkutatóval a Szentföldön

Nemzetünk, Egyházunk, a rokonság és a baráti kör számára egyaránt örömet jelentett 2022. február elsején Vörös Győző ókorkutató kitüntetése a római Kancellária-palotában. Egyszerre kapta meg a Pápai Akadémiák Díját és a Szentatya által adományozott Pápai Aranyérmet. Keveseknek adatik meg, hogy két ilyen rangos kitüntetésben részesüljenek közvetlenül egymás után, szinte egyszerre. Vörös Győző fiatalon nyerhette el a pápai elismerést egy olyan ünnepen, amikor a római Egyház és az egész Világegyház Giovanni Battista de Rossira, a modern keresztény régészet megalapítójára emlékezett. Vörös Győző kisgyerekkorától lelkesedett az ókorért és az egyiptomi hieroglifákért, pedig az édesapja matematikus volt. Őt ennek dacára a humán világ érdekelte.

Jól emlékszem rá, kamasz fiú volt, eleven tekintetű; mindig aggódtam érte, hogy ez a tehetséges fiatalember el ne kallódjon. Egy alkalommal megkérdeztem tőle: „Győző, mondd, mi akarsz lenni?” Határozottan felelt: „Egyiptológus.” A válasza meglepett. Mondom: „Győző, akkor az a dolgod, hogy érdeklődd meg, miből van felvételi egyiptológia szakon.” Akkor még csak harmadikos gimnazista volt. Szó szerint vette a feladatot, Budapestre utazott, és gimnazistaként ott kóválygott az egyetem folyosóján. Tovább már ő beszélte el a történetet: Az egyetem folyosóján találkozott egy tanáremberrel, Kákosy László egyiptológus professzorral, aki megkérdezte tőle: „Fiam, mit keresel itt?” Mondta, hogy szeretne egyiptológiából felvételizni, és az érdekli, hogy miből kell készülnie. Ahogy mesélte, az illető tanár megkérdezte: „Mit tudsz te egyiptológiából?” „Tudom olvasni a hieroglifákat, és tudok fordítani” – válaszolta. A tanárnál volt egy könyv, odaadta neki: „Olvasd, fiam!” És Győző a hieroglifákat elolvasta, le is fordította. Kérdezte a tanár, hogy milyen témájú könyveket ismer, és ő elmagyarázta neki, hogy miket olvas. Kiderült, hogy ismerte e tanár könyveit is, és úgy tudta azokat, hogy harmadikos gimnazista korában már az egyiptológia szakra járhatott előadásokat hallgatni, és vizsgázhatott is. Ennek köszönhetően már huszonegy évesen, minisztériumi engedéllyel lediplomázhatott az ELTE-n.

Vörös Győző hivatását csak a magam papi hivatásához tudom hasonlítani, aki még négyéves sem voltam, és már pap szerettem volna lenni, s azóta is boldog vagyok a papságomban. Győzőt ugyanez a lelkesedés hajtotta egész eddigi életében: soha semmi más nem akart lenni, mint egyiptológus. Kisgyerekként, autodidaktaként készült az akkor még titkolt hivatására, és örülök annak, hogy a hittanórák némely mozzanatával egy mákszemnyit magam is hozzátehettem ezen elhivatottság kibontakozásához. Hálával emlékezem arra az alkalomra, amikor meghívására ott lehettem Egyiptomban, és megmutatta ásatásait, bevezetett az egyiptomi vallás titkaiba. Nagyon sok mindent tanultam mesterként a tanítványtól.

Vörös Győző egész élete mintha rácáfolt volna Jézus szavára: „Nem lehet különb a tanítvány a mesterénél.” Úgy látszik, mégis megeshet ez.

Örülök ennek, gratulálok neki! És örülök ennek a kiadványnak is, amely a széles magyar társadalom számára ismertté teheti Vörös Győző munkásságát, odaadását az egyiptomi kutatómunka, s még inkább ásatásai iránt, melyekkel kiérdemelte a vatikáni kitüntetéseket. Legfőbb művének tekinti a Machaerusi régészeti ásatások című kutatását, amelyben öröme nem csupán az, hogy egy több mint kétezer éves régészeti emlék feltárásán munkálkodhat, hanem az is, hogy a Biblia történelmi gyökereit kutathatja. Fiatal pap koromban jelent meg egy német nyelvű könyv A Bibliának mégis igaza van címmel. Amikor legutóbb beszélgethettem erről a témáról Győzővel, az öröme az volt, hogy egy bibliai elbeszélés történelmi hátterében mozoghat, s azon palota romjainak feltárásán munkálkodhat, ahol Heródiás gyűlölete utolérte Keresztelő Szent Jánost és kivégeztette, s ahol ő vérét adta az eljövendő Megváltóért, Krisztusért.

Hálás vagyok a Jóistennek, hogy Vörös Győző ennek az értékes kutatásnak az eszköze lehetett, és munkásságával tanúságot tehetett arról, hogy

a Bibliának mégis igaza van, s amit sokszor mítosznak minősítettek, az nem mítosz, hanem történelmi valóság Jézus és Keresztelő János személyében.

Egy szót még szeretnék szólni: Szép az, ahogyan akár a kitüntetések átvételekor, akár más megnyilatkozásaiban Vörös Győző a családjáról beszél. Gyümölcsöző munkássága mögött ott áll felesége, Noémi, és ott vannak a gyermekei, akikért éppen olyan odaadással és felelősséggel él, mint az ásatásokért és a régészeti kutatások eredményeinek tudományos feldolgozásáért. A többnyire muszlim környezetben is megőrizte családját a keresztény hitben, s maga is velük együtt gyakorolja, mélyíti azt. Öröm az is, hogy családja mellett, értük élve megosztja tudományos ismereteit és tapasztalatait különböző egyetemek hallgatóival, akár Jeruzsálemben, akár Amerikában.

A Jóisten éltesse Vörös Győzőt, és tegye gyümölcsözővé további munkálkodását! Így ajánlom ezt a könyvet az olvasók kezébe és szívébe.

Magyar Kurír