A bocsánatkérés akkor jó, ha csak az, és semmi más – Családi lelkinapot tartottak Sárváron

Több mint kétszázan érkeztek a Szombathelyi Egyházmegye területéről a sárvári katolikus iskolába, hogy lelkileg töltődjenek a már vagy negyedszázada hagyományos lelkinapon.

A reggeli imádság előtt, melyen, mint egész nap, a sárvári katolikus zenekar és énekkar végzett szolgálatot, köszöntőt mondott a sárvári polgármester, Kondora István, a helyi plébános, Várhelyi Tamás és az egyházmegye családreferense, Gyöngyös Balázs. A nap házigazdái Eszes Adrienn és Haller Ferenc voltak, a szervezésben és a lebonyolításban pedig részt vállaltak az annunciáta nővérek is. A gyerekek a reggeli ima után külön foglalkozásokon vettek részt korcsoportonként az iskola napfényes, szépen berendezett termeiben. A tornacsarnok végében kézzel készített ikonokat, gyertyákat, könyveket lehetett vásárolni.

Bellovics Gábor SJ előadása elején elmondta, vannak köztünk olyanok, akiknek könnyen megy megbocsátani vagy bocsánatot kérni, és vannak ugyanolyan jószándékú keresztények, akiknek nagyon nehéz megtenni ezeket a lépéseket. Amikor azonban képesek vagyunk erre, tisztábban látunk, és megszűnik az összekülönbözéssel létrejött beszűkült állapot.

Az előadó rámutatott, hogy karácsonyra készülődve mindent megteszünk, hogy a körülmények szépek legyenek, de sokszor elfelejtkezünk a velünk ünneplőkkel való kiengesztelődésről, pedig ez lenne a legnagyobb ajándék. „Sokszor várjuk, hogy ezt tegye meg a másik, de őt nem fogom tudni megváltoztatni.

Változni ugyanis csak akkor lehet, ha az ember azt önmaga szeretné, és belátja a szükségességét. Magamon bármikor kezdhetem.”

Bellovics Gábor megemlítette, hogy sokszor összehasonlítjuk magunkat egymással a keresztény közösségen belül, mert be akarjuk bizonyítani, hogy valamit jobban csinálunk. Méricskélni azonban nem érdemes, hiszen mindenki másmilyen családból jött, más a motivációja, a körülményei, az élettapasztalata.

Látnunk kell, hogy akkorák a különbségek, mint hogy az egyik megnyeri az olimpiát úszásból, a másik pedig be sem mer menni a medencébe.

„Az arcok mögött történetek vannak: az egyiknek mindene megvolt, teljes családban nőtt fel, szeretetre tanították; a másik felnőttkoráig egy jó szót sem kapott.” Az emberi kapcsolatainkban tehát nem az igazságosságra, hanem a méltányosságra kell törekednünk, arra, hogy

a te hiányaidra való tekintettel, mert fontos vagy nekem, képes vagyok többet beletenni a kapcsolatba.”

A méltányosság jelen van egy csecsemő gondozásában is, hiszen neki nincs más dolga, mint hogy kifejezze a szükségleteit. Akik az első 9–12 hónapban tapasztalatot szereztek arról, hogy voltak emberek, akik keresték a szükségleteikre a választ, felnőttként már nem várják ezt másoktól. Ugyanakkor a felnőttkori kapcsolatokban, a családon belül is meg kell fogalmaznunk, ki kell mondanunk a saját szükségleteinket és igényeinket – mutatott rá.

Bellovics Gábor történetekkel hívta fel a figyelmet arra, hogy amikor egy kapcsolatban valami félremegy, sokszor az is kérdés, kinek a feladata elindulni a bocsánatkérés és a megbocsátás útján. Hangsúlyozta,

az fogja megtenni az első lépést, akinek ehhez több ereje van, és nem az, aki bölcsebb, vagy akinek igaza van.

Mint mondta, Isten parancsolja nekünk, hogy bocsássunk meg egymásnak, de nem egyértelmű, mikor jutunk el valóban a bocsánatkérésig és a megbocsátásig. Akkor tudunk igazán kiengesztelődni, ha megszületik az érzelmi kötődés, a többlet, ha például észrevesszük, hogy egy konfliktussal megkeserítjük valakinek az életét, akiért mindent képesek lennénk odaadni.

Az előadó beszélt arról is, mi a különbség a megbocsátás és a kiengesztelődés között. „A megbocsátás egyemberes dolog, mert

meg lehet bocsátani olyanoknak is, akik már nem élnek. Nem hoz létre kapcsolatot, de elengedi a fájdalmat.

Nem csak akkor lehet megbocsátani, ha valakitől bocsánatot kérnek, mert a megbocsátás a mi saját döntésünk.

A kiengesztelődés kétemberes,

helyreállítja a kapcsolatot, hiszen az és a másik személye fontosabb, mint a saját igazunk. A kiengesztelődés isteni dolog, nem logikus, nagy szerepe van benne a méltányosságnak.”

Kitért arra, hogy érdemes szétválasztani az életben betöltött aktuális szerepünket és a személyünket, hiszen

sokszor nem nekünk, hanem a szerepünknek szól a bántás. Nem érdemes tehát mélyre engedni a fájdalmat. 

A bocsánatkérés soha nem technika, hanem szándék, mint ahogyan a szentgyónásban sem a bánatima elmondása a fontos, hanem hogy mögötte van-e a szívünk.”

Bellovics Gábor beszélt arról, hogy az asszertív kommunkációban nem a másikról, hanem magunkról beszélünk, énüzeneteket mondunk arról, „nekem ez hogyan esik”. Ez a fajta kommunikáció alkalmas arra, hogy rendezzünk kapcsolatokat, de csak akkor, ha őszintén jön. 

A bocsánatkérés akkor fog működni, ha csak bocsánatkérés, és semmi más. Nem fejreolvasás, nem a hibák összehasonlítása, nem az igazunk vagy a nagylelkűségünk bizonygatása.

Aminek el kell hangoznia: »fontos vagy«, »sajnálom«, »bocsánat«, »ne haragudj«. Egy egészséges lelkű ember erre nem tud nemet mondani.”

A bocsánatkérést akkor fogom tudni kimondani, ha a kapcsolatunk valóban fontosabb annál, mint az, hogy kinek van igaza. Ha Istennek ez utóbbi lenne fontos, már nem lenne világ. „Milyen nagy dolog lenne, ha Jézus Krisztus személye olyan fontos lenne számunkra, hogy az iránta való szeretetből tudnánk megtenni a kiengesztelődés lépéseit mások felé, a vele való kapcsolat lenne az érzelmi erőforrás hozzá.”

Bellovics Gábor arra is felhívta a figyelmet, hogy

az áldozat akkor áldozat, ha abból élet fakad.

Az nem áldozathozatal, hogy végiggürizem az életemet, mindent egyedül csinálok, nem hagyom, hogy segítsenek – mert ettől mindenki szenvedni fog. Ha szenvedésből áldozom fel magam, akkor mártír leszek, szomorú, kisajtolt, kiégett, elfásult. Ugyan odaadtam az életem, de mindenki rosszul járt velem. Krisztus áldozatából üdvösség fakad, örök élet. Az áldozat tehát: olyat tenni, aminek látom az értelmét, de nehéz.”

A rendalapító Loyolai Szent Ignác számára fontos volt a megkülönböztetés, melyet a kiengesztelődés terén is alkalmaznunk kell, hiszen van, amikor nem vagyunk abban az állapotban, hogy megtegyük a lépést a bocsánatkérés útján, mert még olyan erős a fájdalom; máskor a helyzet nem engedi meg azt azonnal, ráadásul „a megkülönböztetés sokszor nem egyszerű, hiszen amit érzek, az nem feltétlen egyenlő azzal, amit gondolok valamiről”.

Istennek meg lehet mutatni az érzéseinket, ő nem mondja, hogy semmi baj, katonadolog, ő velünk van a nehézség idején. 

A trauma nem az, hogy történik valami rossz dolog, hanem az, hogyha ezzel egyedül maradsz.

Nem mindegy, hogy abban a helyzetben ott van-e veled valaki, aki fogja a kezed. Isten vigasztalása ilyen.

Az Ő neve Emmanuel,

az identitása az, hogy melletted van.

Amikor a kapcsolatainkban ott vagyunk egymás számára, a kapcsolataink gyógyulnak, függetlenül attól, hogy amin keresztül megyünk, az nehéz, vagy nem.”

Délután fakultatív programokon vehettek részt a családok. Szentségimádás volt az iskola új épületrészének kápolnájában, gyónási lehetőség több teremben. A régi épületben Pongrácz Benedek atya kreatív fakultációt és imaösvényt tartott, mely a hét bűnbánati zsoltárra épült. A kreatív foglalkozás sem csak barkácsolásból állt, hiszen azt tanítás és imagyakorlat előzte meg. Kiscsoportos beszélgetést Császár Róbert és felesége, Mónika vezetett, melyen a kiengesztelődésről osztották meg tapasztalataikat egymással a résztvevők. A bűnbánati liturgiát Óra Krisztián atya tartotta, a szociális testvérek pedig Láthatatlan színház címmel elevenítették meg az evangélium egyes részeit, hogy azok egyénileg átélhetők legyenek.

„Király vagy” – szólt a Krisztus Király-napi dicsőítő ének, melyre a szombathelyi egyházmegye papjai és Székely János megyéspüspök bevonult az iskola tornacsarnokába.

A püspök köszöntőjében elmondta, családjaink az Egyházunk nagy kincse, hiszen sok istenkereső embernek a család és a házasság szentségének a megbecsülése az első, ami megtetszik. „Jel vagytok a világ számára, Isten szeretetének a jele. Imádkozzunk, hogy a szívünk királya Jézus legyen, ő legyen a gyerekek, a szülők szívének királya. Ma délelőtt a kiengesztelődésről hallottatok, a megbocsátás forrása ő, aki odaadta az életét. Nem is annyira mi bocsátunk meg, inkább ő az, aki irgalmaz.

Megbocsátani annyit is jelent, elé viszem a sebeimet és a társam sebét, mert Isten az, aki megbocsát mindannyiunknak.”

Homíliájában a megyéspüspök rámutatott, Krisztus mennyire más király, mint a földi uralkodók. Ő szelíd, nem volt soha más koronája, mint a töviskoszorú, nem volt más trónusa, mint a kereszt. Mint ahogy Dániel próféta látomásában hallottuk, az emberi uralom gyakran vadállatias. Jézus egy égből jövő országot hoz közénk, ami emberséges, szelíd, mégis erő van benne, a szeretet ereje.

Isten alkotta a világmindenséget, a világ „hardverét”, ezért csakis az ő „szoftverei”, az ő gondolatai, életterve működik jól benne

– fogalmazott.

A püspök a családi napon ismertette Gary Chapman A jól működő család 5 jellemzője című könyvét.

Az első ismertetőjegy a szolgálatkészség, azaz hogy mindenki azt érzi, hogy valamit le kell tennie a közös asztalra. Apa és anya nem rabszolgák, a gyerekeknek is van dolguk. Segítek, de nem azért, mert kötelező, vagy mert jutalmat kapok, hanem azért, mert természetes, hogy a családba mindenki beletesz.

A második a házasság meghittsége, azaz hogy

szeressenek, ahogyan vagyok, álarcok nélkül is, gyöngeségemben is”.

A meghittség azt is jelenti, hogy elmondják a gondolataikat, az érzéseiket egymásnak, együtt cselekszik férj és feleség, naponta megosztják, mit éltek át. A családi élet alapvető életeleme a lelki és testi meghittség.

A szeretetteljes nevelés a harmadik jellemző. Nevelni annyit jelent: tanítom a gyereket, mutatom az utat, nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is. A nevelés kötőanyaga a szeretet. Akkor működik, ha a gyerek érzi, van rá idő, odafigyelnek rá, dicsérik, megölelik. Székely János rámutatott, a példa nevel elsősorban, az, amit együtt teszünk a szüleinkkel.

A negyedik a határok kijelölése és a szülők tisztelete. „Ahogy egy nagyobb közösség sem tud törvények és szabályok nélkül létezni, ugyanúgy egy család sem. A szabályokat világosan el kell mondani, és a szabályszegésnek következménye kell hogy legyen, amit a gyerek jól ismer és elfogad. A szabályok tanítanak a tiszteletre, hogy a gyerek ki tudja mondani: »köszönöm«, »sajnálom«, »kérem«; hogy ki tudja várni a sorát, vagy hogy természetes legyen számára, hogy másoknak segít.” Abból sajátítja el a gyerek a tiszteletet, ha a két szülő tiszteli egymást és a saját szüleit.

Az ötödik: a férj mint szerető családfő. A férj küldetése, hogy szolgálja a felesége boldogulását, őt egyenlő társának tekinti, mindent megbeszél vele, ideje van rá, ő az első számú személy számára a világon. Átadja a gyerekeinek az értékeket, játszik, beszélget velük, óvja őket a veszélyektől, feltétel nélkül szereti őket.

A püspök aztán elsőként egy édesapa történetét osztotta meg, aki megvalósította gyerekkori álmát, szép családja lett. De aztán a családi házuk porig égett, és soha többet nem tudtak új lakóhelyet felépíteni. A férfi először összeomlott, aztán mivel rengetegen kezdtek nekik segíteni, átélte, hogy mindenki ott áll mellette. Rádöbbent, hogy

sok mindent elvihet a tűz, de ami megmarad, az nem a ház, nem a fizetés, a siker, az autó, hanem az ember és a szeretet kincsei.”

Gary Chapman életéből pedig elmondta, hogy bár nagy szerelemből házasodott, mégis hamar csalódott benne a felesége, hiszen állandóan dolgozott. Jézus mondata a kezébe akadt: „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon.” Elkezdett időt szánni a feleségére, segített neki, meghitt pillanatokat éltek át, mire a házasságuk újjászületett.

Ilyen valóban újjászületést adó alkalom volt ez a lelkinap, ahonnan boldogabban, feltöltődve, megbékélve, többet érezve és látva indult haza ki-ki a saját otthonába.

Fotó: Lambert Attila

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír