A Buchinger család és a Fehér Galamb étterem – Régi históriák a budai Várban

„A húsvét hangulata úgy közeleg e napokban, mint egy szép fehér madár árnyéka, szállongva halad a folyó tükrében. Napról napra újabb kalendáriumi érzések révedeznek föl az emberi lelkekben, mert a naptár a legnagyobb hangulatcsináló…” – Krúdy Gyula szavai ezek, aki nem csupán a húsvéti hangulat utáni vágyat csempészte be az olvasó lelkébe, hanem a legnagyobb irodalmi ínyencként kiválóan idézte meg azt is, hogy a húsvéti bárány Jézus Krisztusra, a torma a nagypénteki kínszenvedésre, a kalács a töviskoszorúra, a tojás pedig a feltámadásra emlékeztet az ünnepi asztalon. Krúdy talán éppen a budai Várban érezte a késztetést, hogy ezekről írjon, mert az Úri utca és a Szentháromság utca sarkán álló Fehér Galamb vendéglőben asztalra kerültek ezek az ételek nagyhéten és húsvétkor. Az író jól ismerte ezt helyet, amely a legenda szerint az épület előtti gesztenyefán fészkelő fehér galambpárról kapta a nevét. „Nemcsak finom böjti, majd ünnepi ételek, szépen megterített asztalaink voltak, hanem egy nagy fali kereszt is a bejáratnál a húsvéti időszakban” – mesélte Buchinger Panni néni, akinek a családja vásárolta meg 1911-ben a híres vendéglőt, melynek törzsvendégei között híres írók, költők, színészek is voltak szép számmal.

Múltja, jelene és jövője van a Buchinger-családnak a budai Várban, már a hatodik generáció tartozik a Mátyás-templom közösségéhez. Az egykori paloták, polgári házak, macskaköves utcák mesélni nem tudnak, Panni néni azonban megteszi helyettük, ezért is kerestem fel az otthonában: „Van nálam idősebb lakos a Várban, de én vagyok az, aki a legrégebb óta itt él, hiszen itt születtem 81 évvel ezelőtt” – mondta büszkén és már bele is csöppentem egy régimódi, családi történetbe, amely két fiatal borász testvérpárral kezdődött 1885-ben. Pozsony mellől érkeztek a budai Várba szerencsét próbálni, és találtak is munkát egy özvegyasszony mellett, aki utcai borkiméréssel foglalkozott a Dísz téren. Jó érzékük volt az üzlethez a Buchinger fiúknak, nemsokára lett bérelt helyiségük a Tárnok utcában.

„A fiatalabbik Buchinger (János) 1898-ban házasodott össze a nagyanyámmal a Mátyás-templomban. Az ötödik, vagyis az utolsó gyerekük volt az apám. Szorgalmasan dolgoztak, így megvehették a Fehér Galambot” – mesélte Panni néni, majd hosszan sorolta a vendéglő húsvéti menüjét, a töltött káposztát, a csülköt a hagymás krumplival, amelyet a főszakácsnő, Urbi néni egy háromgyermekes hadiözvegy készített. Emlékezett a húsvéti fatányérosra, a frissen reszelt tormára és Belényi pék fonott kalácsára, és sok vendégül látott gyerekre. Aztán elkomorult Panni néni tekintete, hiszen a háború, a Vár ostroma, a kisöccsének a halála sebeket tépett fel benne. Sok házat ért bombatalálat, a Fehér Galamb épületének a fele is összedőlt. Erre a látványra érkezett haza Panni néni édesapja a szovjet hadifogságból a háború után. A zirci rokonok segítségével aztán újjáépítették a vendéglőt: nem örülhettek azonban sokáig, mert az elvtársak felügyelték őket, a kereszteket a falról levetették, a húsvéti ünnepi készülődéseket „klerikális megnyilvánulásoknak” nevezték, majd 1952-ben jött az államosítás. „Édesapámat arra kötelezték, hogy alkalmazottként dolgozzon. De a vári lakosok be sem tették a lábukat az étterembe, így mutatták ki szolidaritásukat és a nemtetszésüket. Sőt, még az ismerősöknek is szóltak, hogy be ne menjenek oda. Megható volt ez az összefogás” – mesélte Panni néni és hozzátette, hogy a mai napig ez jellemző a budai Vár közösségére.

Így volt ez már 1945 húsvétján is, amikor a törmelékek között mindenki kiment az utcára, a Mátyás-templom tornya felé fordultak és együtt imádkoztak, gyertyával a kezükben. A gyönyörű épület súlyosan megsérült, bemenni nem lehetett. Ám egy évvel később megindult a közösségi élet, asztalosok, ácsok dolgoztak a templomban, hogy legalább a következő húsvétkor legyenek padok és térdeplők. Panni néni szívesen beszélt a hazafias prédikációkról, a Himnuszról, amelyet hangosan énekeltek a húsvéti nagymisék végén, nem foglalkozva azzal, kik figyelik meg őket. Örül, hogy elmúltak ezek az évek, de „erősebbek is lettünk azáltal, hogy hitünket bátran megvallottuk, értékeinket megőriztük. A körmeneteket sokáig felügyelték a belügyminisztériumból kirendelt rendőrök civil ruhában, és szóltak is a plébánosnak, hogy legközelebb ne énekeljünk és imádkozzunk olyan hangosan, de ezt persze nem tartottuk be. A Mátyás-templom idősebb generációja még emlékszik erre az időszakra, el is meséljük az unokáinknak, mert nekik meg kell becsülniük a mostani helyzetet.”

Panni néni szavaiból erő árad, hiszen a múlt rá nehezedő súlyánál nagyobb az újrakezdések határtalan kegyelme. A titok a régimódi história üzenetében rejlik, éppen most, húsvét táján: átdöfött szívvel is lehet szeretni.

Szerző: Zsuffa Tünde

Fotó: Csapó Viktória

Magyar Kurír