A bűn okozta sebek gyógyulnak – Mi a búcsú, amellyel a jubileumi szentévben különösen is élhetünk?

„Most elérkezett egy új jubileum ideje, amikor ismét kitárul a szent kapu, hogy élő tapasztalatot szerezhessünk Isten szeretetéről” – írja Ferenc pápa a 2025. évi jubileumot meghirdető bullájában (Spes non confundit, 6.). A pápai bazilikákban és a megyéspüspök által kijelölt templomokban a jubileumi évre biztosított kegyelmi lehetőségek minden hívő számára elérhetőek lesznek.

De hogyan? Mit jelent a „búcsú” kifejezés?

A búcsú a már megbocsátott bűnökért járó ideigtartó büntetések elengedése, amit az előírt feltételek teljesítése által nyerünk el az Egyház segítségével, amely Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát kezeli és részesít belőle. Ezt a bonyolult tételt rendünk alapítása színhelyének, a Porciunkula-kápolnának az oltárképe vizuálisan bontja ki számunkra, az ábrázolt jelenetben ugyanis Assisi Szent Ferenc angyaloktól kísérve felajánlja a kísértés kiállásában szerzett érdemeit a Feltámadottnak, aminek hatására a korábban sárkunyhóként ábrázolt Egyház domus aureává változik át.

Az Üdvözítő ezután rábízza az Egyházra a kegyelmi javak kiosztását, miközben a Szűzanya egyik kezével rámutat Fiára mint az Élet Urára, másik kezét pedig fiai felé tárja, így gyakorolva anyai és tanítványi hivatását.

Azaz a gyónásban megbocsátott bűn következményeit vagy az azzal járó büntetést a kegyelmi közösség megerősítése, az ezért felajánlott áldozat gyümölcsei gyógyítják.

Létezik tehát az Egyházban egy belső közösség, amely erősebb a gonoszság erőinél és amelynek hatása gyógyító a megbocsátott bűnök okozta sebek emlékének, nyomainak és terhének orvoslásában, aminek Szent Pál apostol is felismerte a távlatait: Örömmel szenvedek értetek és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből, testének, az Egyháznak javára (Kol 1,24). Az Egyház tapasztalata szerint a szenvedő lelkek vágynak arra, hogy segítségükre siessünk a kegyelem közvetítésének ezzel a gyakorlatával, és ha készek vagyunk élni a búcsúnyerés lehetőségével, akkor

mi magunk is elevenebben tapasztaljuk meg, hogy a bűn okozta sebek gyógyulnak, vezekléseink örömre változnak.

A búcsú elnyerésének általános feltétele a 2025-ös jubileumi évben is, hogy tudatosan ellene mondjunk a bűnhöz való ragaszkodásnak, kegyelmi állapotban legyünk (tehát ne legyen feloldozatlan súlyos bűnünk), szentáldozáshoz járuljunk, imádkozzunk a pápa szándékára (Miatyánk, Hiszekegy és valamilyen Szűzanya-ima). A búcsút egy meghaltunkért vagy magunkért ajánlhatjuk fel (más élő személyért nem!).

A búcsúnyeréshez mindig kapcsolódik valamilyen plusz vállalás, amit az Egyház rendelkezésekkel konkretizál.

Ilyen lehet templomunkban: szentmisén való részvétel; a beavató szentségeknek vagy a betegek kenetének kiszolgáltatására szolgáló szentmisén való részvétel; igeliturgia látogatása; bekapcsolódás az imaórák liturgiájába (olvasmányos imaóra, reggeli dicséret, esti dicséret), keresztút, a rózsafüzér imádkozása, az Akathisztosz himnusz éneklése, ugyanígy a szentségimádásba való bekapcsolódás és elmélkedés, amit a Miatyánk, Hiszekegy elimádkozásával és a Szűzanyához intézett fohásszal fejezünk be.

Ilyen alkalmak lehetnek még a lelkigyakorlatok, a II. Vatikáni Zsinat tanításáról és A Katolikus Egyház Katekizmusa szövegéről tartott képzési alkalom. Erre felhatalmazott gyóntatók pedig azokat az egyébként nem minden pap által feloldozható bűnöket is feloldozhatják, amelyeknek listáját a Szentszék később fogja közzétenni. Mindehhez pedig a szentszéki hivatal bátorítja a papságot, hogy minél szélesebb idősávokban biztosítsa a gyónás lehetőségét.

Vannak azonban olyan személyek – például az összes klauzúrás szerzetes és szerzetesnő, az idősek, a betegek, a fogvatartottak, valamint azok, akik kórházban vagy más helyen folyamatosan szolgálják a betegeket –, akik életállapotuk miatt nem tudnak kimozdulni, ezért a Szentszék illetékes hivatala nekik is ugyanilyen feltételek mellett biztosítja a búcsúnyerés lehetőségét, ha lélekben egyesülnek – például közvetítéseken keresztül – a kijelölt templomokban tartózkodó hívekkel, imádkoznak a Szentatya szándékára és a szentév céljainak megfelelő további imákat végeznek, felajánlva szenvedéseiket vagy életük nehézségeit.

Az előírások szerint naponta csak egy búcsúnyerési lehetőségünk van,

de azok a hívek, akik a tisztulás állapotában lévő lelkek javára jótetteket végeztek, ha egy napon jogosan járulnak másodszor is szentáldozáshoz, ugyanazon a napon kétszer is teljes búcsút nyerhetnek, amely csakis az elhunytakért ajánlható fel (ennek a szentáldozásnak az eucharisztikus ünneplés keretén belül kell történnie).

A búcsúnyerésről szóló római dokumentum arra is meghív, hogy újra felfedezzük az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit: enni adni az éhezőknek, inni adni a szomjazóknak, felöltöztetni a ruhátlanokat, befogadni a jövevényeket, ápolni a betegeket, meglátogatni a rabokat, eltemetni a halottakat, jó tanáccsal ellátni a bizonytalanokat, tanítani a tudatlanokat, inteni a bűnösöket, vigasztalni a szomorkodókat, megbocsátani a bántásokat, türelemmel elviselni a kellemetlen embereket, imádkozni élőkért és holtakért.

Így, ha betegeket, bebörtönzötteket, magányos időseket, fogyatékkal élőket látogatunk és teljesítjük az általános feltételeket, ezen alkalmak által akár naponta is teljes búcsút nyerhetünk.

Ugyanilyen lehet a pénteki bűnbánati nap újrafelfedezése azáltal, hogy a bűnbánat szellemében legalább egy napig tartózkodunk az értelmetlen (valós és virtuális, például a média és a közösségi hálózatok által kiváltott) szétszórtságtól és a felesleges fogyasztástól (például böjtöléssel vagy az Egyház általános parancsainak és a püspökök előírásainak megfelelő önmegtartóztatással), továbbá azzal, hogy arányos pénzösszeget adunk a szegényeknek; vallási vagy szociális jellegű intézmények támogatásával, különösen az élet védelmének – annak minden szakaszában – és magának az életminőségnek a védelme érdekében, az elhagyott gyermekek, a nehéz helyzetben lévő fiatalok, a rászoruló vagy magányos idősek, valamint a különböző országokból származó bevándorlók érdekében, akik „elhagyják szülőföldjüket, hogy jobb életet keressenek önmaguk és családjuk számára”; szabadidőnk arányos részét közösségi érdekeket szolgáló önkéntes munkának vagy a személyes elköteleződés más hasonló formáinak szentelve.

Fotó: Lambert Attila (nyitókép), Fábián Attila (Portiunkula-kápolna), Merényi Zita

Magyar Kurír