A képzést négy korábbi résztvevő tapasztalata alapján mutatja be a közösség.
Zsuzsi és Gusztáv egyedülállóként vettek részt az Emmauszon. Orsi és Attila házaspárként, hat gyermekükkel együtt csinálták végig a kétéves képzést, mely azoknak szól, akik Krisztust követve és hallgatva szeretnének még inkább tanítvánnyá válni és ezáltal az Ő Egyházában, mint missziós tanítványok szolgálni.
Az emmauszi út négy alappillérre épül. Elsődleges jellemzője maga a képzési jelleg:
a Chemin Neuf Közösség tagjai, valamint meghívott előadók tanítanak ökumenikus megközelítésben különböző teológiai témákról, amelyek segítik a résztvevőket, hogy jobban megismerjék az írásokat, hitünk alapjait.
„Az Emmausz képzés két éve alatt buzdítást kaptunk, hogy tevékenyen vegyünk részt az Egyház munkájában, imában kereshetjük, hova hív az Isten minket, hol szolgáljunk, hol építsük az ő országát itt a földön” – mondja el tapasztalatát Orsi és Attila.
A képzést szervező Chemin Neuf Közösség lelkisége a Szent Ignác-i hagyományra és a karizmatikus megújulás tapasztalatára épül, így e hagyományoknak megfelelően – a képzés második alappilléreként –
fontos szerepet kap a személyes és közösségi ima, a lelkivezetés és megkülönböztetés, melyet különösképpen is megtapasztalhatnak a résztvevők az Emmauszhoz tartozó egyhetes csendes lelkigyakorlat alatt.
Zsuzsi így vall erről: „A kiscsoportos megosztások, a lelkivezetés, rendszeres ima és az előadások rengeteget segítettek abban, hogy felfedezzem Isten konkrét vezetését az életemben. A nyári csendes lelkigyakorlaton Isten kegyelme extra dózisban ért el hozzám, ami a mai napig tartja bennem a reményt a jövővel kapcsolatban. Tudom, hogy Isten formál, és hogy a kapott ígéretek megvalósulnak egy napon.”
A mindennapi személyes imát támogatja a Szentírás folyamatos olvasása, amihez a képzés alkalmain segítséget, iránymutatást ad a közösség.
Gusztáv életének egy nehezebb szakaszában találkozott Isten hívásával, melyre az Emmausz képzés adta meg neki a választ. „Egy mély válságba, komoly bajba kerültem, amiből az Isten kimentett. »Véletlenül« épp Irgalmasság vasárnapján, »véletlenek sorozatával«. Isten hívott. Megmutatta, hogy szeret, vigyáz rám, segít, nem bánt, nem ítél el. Végül, engedve a hívásnak és egy barátnak, eljutottam az Emmausz képzésre, ahol megkaptam a válaszokat. Azóta szívesen olvasom a Bibliát, mert útmutatót kaptam hozzá. Egyre jobban tudok befelé figyelni, tudom meglátni, meghallani és megérteni Isten üzenetét, mert megtanították, hogyan.”
A szellemi és lelki táplálék mellet az emmauszi út fontos alappillére
a közösségi és testvéri élet megtapasztalása, ahogy az emmauszi tanítványok is együtt haladtak az úton, ahol Jézus csatlakozott hozzájuk, közösen hallgatták a Mestert.
A Covid–19-járvány kitörése miatt az elmúlt két évben a képzés több alkalmát online rendezték meg. „Egy-két online alkalom után azt tapasztaltam, hogy Isten működését nem tudja korlátozni semmi, még az online működés sem. Az élő szociális kapcsolataim hiányát Isten arra használta, hogy több időt töltsek vele. A napi bibliaolvasás keretet adott a mindennapjaimnak, és a közös dicsőítések is fénypontok voltak a szürke hétköznapokon” – mondja el Zsuzsi.
A hétvégék alatt a gyerekek (akiket a Chemin Neuf Közösség 15 éves korig tud fogadni) saját korosztályuknak megfelelő programon vehetnek részt, amelyeken keresztül ők is megtehetnek egy-egy lépést a hit útján, és megtapasztalhatják a közösségi élet örömét. Orsi és Attila hozzáteszi: „Nagyon élveztük a hétvégéket, hogy velünk lehetnek a gyerekeink, akik odamenni nem akartak, de aztán hazaindulni sem volt kedvük, és a hazaúton rögtönzött dicsőítéssel ajándékoztak meg minket. Segített, hogy többet forgassuk a Bibliát nap mint nap, egyedül és közösen is, ily módon építette házastársi kapcsolatunkat.”
Az egy, illetve két éven át tartó Emmausz képzés az év során hét hétvégét foglal magába, illetve egy egyhetes, csendes Szent Ignác-i lelkigyakorlatot. A 2022 szeptemberében induló képzésre az emmausz.kepzes@gmail.come-mail-címen lehet jelentkezni. A jelentkezést személyes találkozás előzi meg.
Forrás és fotó: Chemin Neuf Közösség
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria