A citera lelkiismerete – Népdalok nyomában Helkával

A népzene népszerűsége koronkénti hullámokban erősödik föl. Brahms, Liszt, majd a népdalt a magyar nótával és a cigányzenével össze-összetévesztő ízlésformák és szórakozóhelyek után Bartókig, Kodályig kellett várni, hogy az archaikus dallamvilág modern újjászületése érdemi, sőt ünnepi esemény legyen. A hatvanas-hetvenes években a táncházmozgalom kiterjedése és gyűjtők, zenészek erőfeszítései frissítették életre e kulturális hagyományt. A nyolcvanas-kilencvenes esztendők térségünkbe is globalizmust postázó korszelleme világzenei áramlatokban hozta felszínre a közösségi tradíciók történeti kincseit.

Ma – falusi-paraszti értelemben – néppel már alig, de a népzenei örökség újólagos fölfedezéseivel okkal számolhatunk. Bognár Szilvia, Herczku Ágnes, Lovász Irén, Palya Bea, Sebestyén Márta, Szalóki Ági…  Kolinda, Makám, Misztrál, Muzsikás, Söndörgő, Napfonat…: csak néhány előadó, akik saját kreatív stílusrendjükbe szervesítették a múltak muzsikás beszédét.

*

Rúzsa Magdolnát kivételes hangi adottságai blues-rock énekessé éppúgy emelhették volna, mint jegyzett világzenei előadóvá. (Popzenei pályafutása más irányt nyitott.) Lajkó Félix hegedűs, aki citerán is úgyszólván zseni. Egyikük sem szorul részletesebb bemutatásra. Alkalmi együttműködésük pedig egészen különleges erővel telítette föl a Még azt mondják… kezdetű népdalt. Erről a YouTube-on elérhető koncertfelvétel tanúskodik (2006-ból).

E cover után ki merne hozzányúlni ehhez a dalhoz – és ki merne puszta citerával? Alkalmasint az, akinek tehetsége is, gondolata is van mindehhez, minderről. Debreczeni-Kis Helgának hívják (művésznevén: Helka), és a legfiatalabb muzsikusnemzedék tagja. A nagyközönség a Fölszállott a páva televíziós vetélkedőben (2017) elért sikere okán ismerheti. Azóta több formációban számtalan koncertet adott, lemezei is megjelentek, oktatja is a hagyományos hangszereken játszást. Népzenei produkciók mellett saját opusokkal is előállt már. Kísérletező játékossága, elhivatott komolysága a Még azt mondják… hangszerelésében és előadásában is megmutatkozik. Míg a Lajkó–Rúzsa-féle verzió rockzenei hatást keltő, viharos szenvedéllyel írta be magát kortárs zenei kánonunkba, Helka közelítése a dalból intim finomságot, lírai rétegeket bont ki, amiben a képi megjelenítés is támaszul szolgál. (A hivatalos leírásból idézek: „Rúzsa Magdi és Lajkó Félix előadásában ismert »Még azt mondják ez se szép« kezdetű, Nógrádban, Hevesben és Szabolcsban is felgyűjtött dallam. Hegedűs Józsi által készített elektromos citerához pedálokat használva, a klipet árnyjátékkal kiegészítve készült ez a dal”.)

Helka művészetében békében elfér egymás mellett – csak néhány példát említve – ötletesen tréfás klip (Boldog, aki tehenet fej) és szaxofonnal korszerűsített ősiség (Ne bánd); erdei-vízparti jókedv (Este vagyon) és identitástisztázó önvizsgálat (Testem térkép); karácsonyi összeállítás (Terjeszd reánk szent áldásod) és popkulturális kitekintés (Shakira – Waka Waka).

Csupa ártatlan lelemény, a tiszta források keresésének megannyi jelzete.

Azt érezni: e fiatal művész keze alatt a citerának – s a hegedűnek, koboznak, tekerőnek – lelke, sőt lelkiismerete van.

*

Kertész Imrénél olvastam a minap: a folklór nem művészet, mert kultúra előtti hiedelmeket, ösztönöket fejez ki, nincs benne önszabályozó és megemelő rend és fegyelem (ami a kultúra lényege). Néhány éve talán magam is szórakozottan bólintottam volna erre (a paraszti világ reflektálatlan keménységei miatt); ma inkább a korszerű népiességet kereső Csoóri Sándorral rokonszenvezem (a folklórból kinövő közösségi önismeretet és személyiségépítő energiákat illetően).

Helka színesen gyarapodó életműve folytatólagos biztatást nyújt ehhez – vagy legalábbis az ezen való tűnődéshez.

Fotó: Wikipedia

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. március 23-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.