A családszinódus mérlegéhez

Ahogy az említett beszámoló elején hangsúlyozták: a Relatio post disceptationem („Vita utáni jelentés”) munkadokumentum, a szinódus végén elkészült jelentés a hivatalos.

Ferenc pápa a szinódus megnyitásakor arra buzdította az atyákat és a többi résztvevőt, hogy teljes nyíltsággal, szabadon szóljanak, hiszen az összejövetel célja főleg a helyzetfelmérés. Ismeretes, hogy a 191 szinódusi atya az új szabályzat szerint már írásban elküldte jelentését, a munkaülésen csak 3-4 percet kaptak felszólalásra. Ők általában a helyi egyházaikban végzett felmérések összegzését tették közzé. Az általános munkaülések végén, naponta egy órát a szabad felszólalásoknak szenteltek: szakértők, meghívott világiak, házaspárok általában időszerű, konkrét problémákat, megvitatandó kérdéseket vetettek fel. Általános megjegyzésünk: a világegyházat képviselő főpásztorok jelentéseiből és a viták során elhangzottakból kitűnt a házasság és a család mai helyzetének változatossága, földrészek és kultúrák szerint. Tehát világos lett, hogy nem szabad általánosítani az európai vagy az úgynevezett nyugati országok és helyi egyházak problémáit, lelkipásztori feladatait.

A rendkívüli szinódus beszámolóiban gyakran elhangzott, hogy a pápa szándéka szerint is a mostani tanácskozás a lelkipásztori szempontokra összpontosít. Ugyanakkor lépten-nyomon tapasztaltuk, hogy – a földrészek és kultúrák változatosságán túl – ugyanazok a tisztázandó morálteológiai kérdések merültek fel, mint például az 1980-as szinóduson a fokozatosság törvénye. Ezt a törvényt a zsinat utáni perszonalista morálteológusok fogalmazták meg, akik figyeltek a személy fejlődésére, és a lelkipásztori pedagógia szempontjából hangsúlyozták a fokozatos bevezetést a hitbe, vagy akár a házassági előkészítés során a fiatalok elvezetését a keresztény házasság eszménye felé. Annak idején II. János Pál a Familiaris consortio kezdetű, szinódus utáni, 1981-ben kiadott buzdításában kitért több most vitatott erkölcsi-lelkipásztori kérdésre: például a 34. pontban a házastársak erkölcsi útjáról írva a fokozatosság törvénye helyes értelmezésére.

Idézzük: „Erkölcsi életükben a házastársak is arra hivatottak, hogy szüntelenül úton legyenek, és őszinte, tevékeny akarattal egyre jobban megismerjék azokat a javakat, amelyeket az isteni törvény őriz és ápol; s hogy őszinte és nagylelkű akarattal testesítsék meg ezeket a javakat a konkrét döntéseikben. Mindazonáltal nem tekinthetik a törvényt csupán úgy, mint egy – valamikor a jövőben elérendő – eszményképet, hanem úgy kell látniuk, mint az Úr Krisztus parancsát arra vonatkozóan, hogyan győzzék le a nehézségeket. Az úgynevezett „fokozatosság törvénye”, azaz a fokozatos előrehaladás ugyanis nem lehet azonos a „törvény fokozatosságával”, mintha az isteni törvény parancsai különbözőek volnának a különféle emberekre vonatkozóan. […] Éppen ezért az Egyház pedagógiája számára fontos, hogy a házastársak pontosan ismerjék a Humanae vitae enciklika tanítását. […] Miként a szinódus kiemelte, ez a pedagógia az egész házaséletet átfogja…”

VI. Pál Humanae vitae kezdetű, 1968-as enciklikája nagy vihart keltett az Európában abban az időben kitört tekintélyi és kulturális válság összefüggésében. Akkor főleg a születésszabályozás problémájára figyeltek, bár VI. Pál a szerelem és a házasság perszonalista szemléletéből is sokat átvett. A kérdés tanulmányozására kijelölt bizottság két véleményt fogalmazott meg: a többség – köztük az új morálteológia hívei, mint például B. Häring – azt vallotta, hogy a házasság egésze legyen nyitott a gyermekáldásra. A kisebbség viszont a hagyományos nézet mellett foglalt állást: a házasok minden egyesülésének nyitottnak kell lennie a gyermekáldásra, megengedett persze a terméketlen időszakokra korlátozott egyesülés. VI. Pál a hagyományos vélemény, a kisebbség mellett foglalt állást.

De felhozhatnánk más, most felmerült, tisztázandó erkölcsteológiai kérdést is. A zsinat után kibontakozott perszonalista erkölcsteológia az „alapvető választás” (Isten mellett vagy ellene: optio fundamentalis) elméletével (K. Rahner, B. Häring) igyekezett tisztázni a halálos/súlyos/bocsánatos bűnök közti különbséget, szemben a régi merev kazuisztikával, amely nem a személy szabadságára és beszámíthatóságára, hanem a cselekedet objektív súlyosságára helyezte a hangsúlyt. Az említett probléma most is felmerült az elváltak és újraházasodottak szentáldozáshoz járulása, vagy akár a homoszexuális hajlamú hívők lelki kísérése kapcsán.

A jövő évi októberi rendes szinóduson mélyebben foglalkozhatnak a házasság és a család lelkipásztori gondozásával kapcsolatos erkölcsteológiai problémákkal, amelyekről javaslatokat tehetnek a pápának a szinódus utáni buzdításhoz.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír