A csend és a lassúság dicsérete – Esszé a korról, amelyben élünk, és ahogy azt megéljük

A gyorsaság, mint lassú méreg hatotta át az élet egyre több és egyre bensőbb szféráját.

Talán észre sem vettük, mikor történt: egyszer csak ritkulni kezdtek a ráérős olvasások, levélírások és beszélgetések. Először még véletlennek tűnt, hogy egyes zeneműveket gyorsabban játszanak le, mint korábban.

A gyorsaság lassan, észrevétlenül csaknem mindenkin fogást talált. Valakit a helyváltoztatás csábított el, másokat az azonnali kommunikáció és visszajelzés, megint másokat az információk és frissítések „üres áramlata”. Persze az igazi alkotó folyamatokhoz továbbra is idő kellett. Aztán hirtelen berobbant a gépi kreativitás korszaka.

Hogyan lehet e szirének vetélytársa az, aki anakronisztikus módon a lassúság és a csend dicséretét zengi? Mit kínál cserébe azoknak, akik felismerik sebességfüggőségüket, s akik már látják ennek végállomását is: a teljes kiégést? Mivel a szerző filozófus, elsősorban eszmefuttatásokat várunk tőle, jó sok hivatkozással. Ezt is megkapjuk, de mindvégig ellenpontozva: hol a saját személyéről, hol az idézett gondolkodókéról tudunk meg ellenállhatatlanul érdekes adalékokat. Akárcsak az esszé legnagyobbjainál.

Az írónő sokszor hivatkozik magyar kortársára, Földényi F. László filozófusra, akivel stílusa talán a leginkább rokonítható. Földényi ugyanis, aki főként a Melankólia-monográfiákról ismert, külön esszét szentelt a lassúság dicséretének, amellyel Farkašová szlovák fordításban találkozott egy gyűjteményben. Földényi kiemeli, hogy jelen korunkban a lassúságot hirdetni és élni szinte forradalmi tett, amely kivételesen bátor kiállást kíván.

Annak ellenére tehát, amit a csend és lassúság szavak elsőre sugallnak, szó sincs visszavonultságról. Sőt, a szerzőnő kifejezetten a cselekvésre helyezi a hangsúlyt, nemcsak privát, hanem társadalmi szinten is.

A csendnek ma, paradox módon, hallatnia kell a hangját – hogyan máshogy szerezhetne magának érvényt a zaj világában?

Nem elég, ha néha kicsit elcsendesedünk. Még az sem, ha naponta meditálunk. Sőt, mint vizsgálatokból kiderült, a meditáció azt erősíti fel, ami eleve bennünk lapul. Adott esetben az indulatokat, az egoizmust – vagy éppen a hatékonyság iránti megszállottságot. Utóbbi kultúrtörténeti gyökereiig is leás a könyv: az első mechanikus órák, protestantizmus és prosperitás, Benjamin Franklin diktátuma… valahol innen indul az ember időélményének maradandó megváltozása. Az elvesztegetett napok (sőt: órák, percek) bűntudatot keltenek, a túl sok szabadidő szégyent; egy fontos embert mindig halaszthatatlan feladatok várnak. De ez még nem minden! A hatékonyságmánia nem korlátozódik a hivatástudatra, hanem tovább terjed. Ennek tünete a szüntelen fejlődés hajszolása: jobbá és még jobbá válni. Hát nem jó ez? Jelen korunk legmélyebb kritikusai szerint nagyon nem. Kivéve talán, ha a tendencia végül elvezet saját maga tagadásához – ahogy ez az írónő esetében is történt. Egykor éjt nappallá téve tevékenykedett a tudomány élvonalában – manapság pedig, a „lassú írás” művészetét gyakorolva, megírta a Forgatókönyv című regényét, amely stílszerűen „zajos” sikert aratott: elnyerte a szlovák irodalmi élet legrangosabb díját, az Anasoft Literát.

Hogy milyen drámai fordulatok vezettek a radikális személyes és társadalmi változás igényének felismeréséhez, megtudjuk a könyvből, miközben a szerzővel együtt eljutunk egy japán zen-kertbe és egy gyógyszanatóriumba is. Emellett életre kelnek ismert filozófusok – Rousseau-tól Kanton át Nietzschéig és Schopenhauerig –, akiket az köt össze, hogy bensőséges kapcsolatban álltak a csenddel. Az anekdoták még a filozófiatörténetben jártas olvasónak is mondhatnak újat, miközben a „zöldfülűekhez” közel hozzák az elérhetetlennek hitt nagyságokat.

Igazi ínyencségeket kínál a könyv a zene szerelmeseinek – nem véletlenül, hisz a szerző is közülük való. Miféle tévedés folytán kezdték egyre gyorsabban és gyorsabban játszani a darabokat? Melyik a világ leglassabban játszódó zeneműve, és találkozhatunk-e vele valahol? Mikor ér véget?

Utóbbit kérdés érvényes a „gyorsaság és a zaj” korszakára is. Mi vethet véget neki? A lassúság-trend, az írónő által felvetett „anti-programok”: bóklászás a természetben, elidőzés a kedvenc fánál, lassú olvasás, lassú írás, lassú zenélés, lassú evés? Együtt a mindent átható szemléletváltással: a hasznosság és hatékonyság bálványainak ledöntésével? Vagy éppen a „mesterséges lassúság”?

(Eredeti cím: O tichu, pomalosti a iných hodnotách. Kiadó: Vydavateľstvo Spolku slovenských spisovateľov; a Szlovák Írók Szövetségének kiadója, 2022.)

Illusztráció: Pixabay

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. október 1-jei számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.