A csodák megvizsgálása – Erős Kinga és Mezey Katalin egy-egy új kötetéről

„A történelemben eddig egyetlen ember mondta ki,
hogy nem a tudás gnózisa, hanem a szeretet gnózisa üdvözít.”
(Zelnik József: Az idegen megváltása)

„Bezárattunk a világ skatulyájába,
a szeretet kiszabadít, az idő megöl.”
(Adam Zagajewski: Keringő, ford. Zsille Gábor)

Közhely – más szóval szép, közös igazságunk –, hogy egy-egy műalkotás hatását, sőt üzenetét is döntően befolyásolják eseti körülmények: például az, hogy milyen élethelyzetben, lelkiállapotban, műveltségi és világképi kondíciónkban találkozunk vele. Vagy miféle akusztikát nyer szomszédos alkotásoktól. Mezey Katalin Örökség című verseskötetét és Erős Kinga Miniatúrák prózafutamát szoros egymásutánban, jószerével párhuzamos lélegzettel vettem magamhoz. Más-más életszakasz tanulságait csokrozzák össze, de összegző igényük, számvető tónusuk tanulságosan hasonlóvá – s hasonlóságaikban elütővé rajzolja őket. Egyik a gyász időskori méltóságából bont ki érvényesen hagyatékoló emléklírát, másik a házassági szerelem éltető levegőjét keringeti át olvasói tereinken. Ez inkább múltakat latol, az inkább terveket mérlegel. Azoknak ajánlom egyiket is, másikat is, akik a betűkből nemcsak jelentést, de embert is szeretnek kisilabizálni.

*

Mezey Katalin legújabb költészete a halál és a gyász mentális zónájából – háborús emlékek fölidézésén keresztül – gyerekhangon megszólaló sorokig tisztítja akaratát; a következő nemzedékekre örökség gyanánt könyveket, kultúrát, emberséget és Istent kívánván hagyni.

A technikai civilizáció szellemi áramokat eltorlaszoló kiterjedése vissza-visszatérő motívum Mezey Katalin lírájában; az Örökség lapjain is: „Az Istennek készült bejáraton át / belép lelkünkbe a média […] szóljon inkább a műsor, / csak ne legyünk a csönddel egyedül. / Ne legyünk Istennel egyedül.” (Az Istennek készült bejáraton át) – „Olvasókönyv az univerzum. […] A szélkifútta nomádok / lapozgatják / a világegyetemet.” (Jurta) – „Nagy tudás van a mobiltelefonban, / de még nagyobb a csipkebokorban” (Nagy tudás). A holtaktól eleven mindenség itt elérhetetlen közelségben dereng: „A következő valóság közel van, / éles vonal vágja el a világtól, / de az élő elbotlik a vonalban” (A következő valóság); a kétségbeesést ugyanakkor rendre megelőzi a fohászos alázat lelkisége: „Ne gyönyörködjem az alkotásban úgy, / hogy meg ne emlegetném az Alkotót” (Szúnyogposta). A kötet békehimnusszal zárul („…legyünk legalább az ő kedvéért / jobbak egymáshoz, mint amilyenek vagyunk” – Nem csak szárnyas angyal); más szóval: angelikus óhajt bocsát sorsunk egére.

*

Erős Kinga könyve meglep műfajával. A szerzőt ismerjük – irodalomtörténészként, kiadóvezetőként, az irodalmi közélet szorgos részeseként. Szépírói arcélét új fények rajzolják ki.

E kötet is – Poloma Máté Pál mértéket ismerő illusztrációival – visszatalálást szorgalmaz a természethez, a természeteshez; a városi tülekvés zajos övezeteiből az érintetlen csöndek zöldjébe, a kertben gondozott végtelenség gyakorlati eszméjéhez. Otthon és utazás dinamikája, alföldi vonatút és hegyi kirándulások kontrasztja, álom és álomi valóság kettőse jut szíves szóhoz a kiadványban; e lélegzetnyi életképek a személyesben meglelt egyetemesről adnak hírt: „Lennie kell annak a kertnek, hogy a távolból is elláthassak a végső hazáig” (Ahonnan a kertet). Füstös-teagőzös közös mindennapok rendeződnek idill és melankólia egyensúlyába; a „tét nélküli részvét” (Madárfütty hozta) érett lelki-szellemi magatartása idővel mindenből tanulságot olvas ki, s horizontján a macska sem más: „a kifinomult pihenés mestere” (Reggeli elmélkedés). Mulandóság és örökség bonyodalmasan egyszerű viszonyát e szövegvilág is érinti: „A másnap már nélkülünk telik, még akkor is, ha unokáink sejtjeiben megszunnyadhatunk” (Míg végül semmink sem marad). Szinte miniatűr kötet a Miniatúrák, de ez a terjedelmi szerénység sűrű vallomásokat fed, vágyak komponálta jövendőt előlegez.

*

Számvető tónus, említettem közös jegyként írásom elején. Fogalmazhatok pőrébben is. Mindkét könyv fog egy életet, fény felé tartja, és megvizsgálja. Mert irodalmi pillantással teszi, csodákat nyugtáz; s mert hitel férkőzik szándékai közé, mindannyiunk életének maradó érvényt szerez.

„Próbáld magasztalni a sebzett világot”, kezdi azonos című versét Adam Zagajewski (Zsille Gábor fordításában). Erős Kinga és Mezey Katalin e felhívásnak is eleget tettek gyógyító irodalmi mozdulataikkal.

Miniatúrák, Orpheusz Kiadó, Budapest, 2024;
Örökség, Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2024.

Fotó: pixabay; Orpheusz Kiadó; Magyar Napló Kiadó

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. november 3-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.