A fatimai vándorszobor magyarországi útjának 31. évfordulóján a Szűzanyát köszöntötték Mándokon

A fatimai Mária-kegyszobor másolatát 1947-ben készítették el, azóta ez a vándorszobor többször is körbejárta a világot. A volt szocialista országokba 1994-ben jutott el először. Hazánkba még abban az évben érkezett Seregély István (1931–2018) akkori egri érsek vezetésével és mintegy százhúsz magyar gyermek kíséretében a Malév egyik különgépével. A vándorszobrot 1994. június 11-i megérkezésétől október 13-ig sok magyar településre elvitték, köztük Mándokra is. A mándoki Urunk Mennybemenetele templomban minden hónap 13. napján szentmisét mutatnak be a fatimai jelenések emlékére.

„A prófétának csak hazájában, rokonai körében, a saját házában nincs becsülete.” Heidelsperger István az elhangzott evangéliumi szakasz (Mk 6,1–6) alapján megfogalmazott gondolataiban arról beszélt, hogy Jézust nem fogadták szívesen Názáretben, előítéleteik voltak vele szemben. „Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére?” – kérdezgették. Nekünk vannak-e előítéleteink embertársainkkal szemben?

Jézus örömmel ment haza, hogy együtt legyen övéivel, barátai, rokonai körében az atyai házban, de súlyos, kritikus megjegyzéseket tapasztalt. Talán azért fogadták így őt, mert élére állította a dolgokat: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.”

A püspöki helynök saját és korunk tapasztalatáról is beszélt, hogy amikor a kortárs próféták, papok hazatérnek szülőfalujukba, nem biztos, hogy őket elutasítják.

Milyen kapcsolatban vagyunk az atyai házzal? Mit jelent nekünk az otthon, a hazatérés gyermekkorunk templomába? Vannak-e még ott barátaink, rokonaink, ismerőseink, akik jól ismernek bennünket? Tudunk-e velük beszélgetni, van egymás számára mondanivalónk? Ki tudjuk-e nyitni a szívünket egymás előtt, és merünk-e beszélni, gondolatainkat megosztani Istenről, a Szűzanyáról?

Gyermekkori emlékeink megszépülnek, megszelídülnek, olyan széppé válnak, amilyenek soha nem voltak, mert nosztalgiával gondolunk vissza a régi időkre. Jézus hogyan gondolhatott az otthonára, amikor hazament?

Mindenütt jó, de a legjobb otthon. Közhelynek hangzik, de egészen biztos, hogy nem véletlenül megy haza Jézus Názáretbe. Tolakodó erőszakossággal lépnek föl vele szemben. Egyrészt követelik tőle, hogy tegyen otthon is csodát, másrészt nem hiszik el, hogy – aki maga is ács, ott nőtt fel közöttük – csodákra képes.

Vajon ez az előítélet bennünk is megvan? Sok emberrel szemben gondolkodhatunk így. Jézusban nem volt előítélet. Márk evangélista megjegyzi: „Maga is csodálkozott hitetlenségükön.” Jézus feltételezte róluk, hogy képesek lesznek a hitre. Ha látják, amit tett, hallják a szavait, rádöbbennek arra, hogy csak az tud így beszélni Isten országáról, akinek belső tapasztalata van Istenről.

Azon is elgondolkodhatunk, hogy Máriának mit kellett elszenvednie, végighallgatnia ezekben a napokban Jézusért. Hiszen ha valaki, akkor ő értette Jézust, az első pillanat, a fogantatás óta kapta a jeleket.

Mária tudta, hogy Jézus Isten fia. Éppen ezért engedte, akarta, figyelemmel és szeretettel kísérte az életét, hogy azzá váljon, akivé Isten akarja, hogy a küldetését megvalósítsa ezen a földön. Nem szabad hagyni, hogy egy közösség fogva tartson, vagy bezárjon úgy, hogy ne tudjunk tanúságot tenni a mi belső örömünkről. Ebben nagy segítségünkre van Mária, aki mutatja nekünk az utat.

Heidelsperger István püspöki helynök végül Ady Endre A Hortobágy poétája című versére utalva elmondta, hogy most is vannak csordanépek. A csorda letapos; amin átmegy, azt tönkreteszi. Vigyázzunk, hogy a mieinket ne tehessék tönkre, hitünket ne vegyék el, Mária iránti szeretetünktől ne fosszák meg! Kérjük a Szűzanya közbenjárását, hogy vele együtt mi is képesek legyünk odaállni Jézus mellé, és megvallani hitünket.

A fatimai jelenésekről bővebben ITT lehet olvasni.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Mándoki Római Katolikus Plébánia

Magyar Kurír