Székely János kiemelte predikációjában, hogy az egyik legszebb és legnagyobb dolgot a hitoktatók végzik az életben. Kicsi életeket vezetnek az élet forrásához. A hitoktató dolga lelki életet adni. Más tantárgyak anyagával ellentétben azt, amit a hittanórán tanul egy gyerek, mindennap használni fogja, ahogy éli az életét, szembenéz élettel, halállal.
Szükség lesz ebben a tanévben is türelemre és szeretetre, hogy a hitoktatók a rájuk bízott gyermekek szívét meg tudják nyitni az Úr felé. A hitoktató szemét, száját megszenteli az Isten, ezért neki is úgy kell néznie a gyerekeket és úgy kell szólnia hozzájuk, ahogy Jézus teszi.
Akkor tud valaki hiteles küldött lenni, ha él benne a Szentlélek. Akkor tudja Istent sugározni, ha van az életében imádság, jó cselekedet. A püspök nyomatékosította, hogy a hittan szóljon a gyerekről is, ne a tananyag határozza meg az órákat, egy gyerek kérdése mindennél fontosabb. Nem biztos, hogy a gyerek számára a fő téma egy hittanórán a Biblia, lehet, hogy a szülei válása vagy bármi más, ami a szívét nyomja. Erre kell bőségesen időt szánni.
Legyen a hittanóra színes. Vezessük a gyerekeket a Jóisten felé – biztatta a hitoktatókat a főpásztor.
A szentbeszéd IDE KATTINTVA meghallgatható.
A szentmise végén adta át Székely János püspök a hitoktatóknak a hitoktatáshoz szükséges engedélyt.
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria












