A feltámadás öröme képes átformálni az aggódó és csüggedt szíveket

Alleluja! Jézus feltámadt! Hirdeti az Anyaszentegyház húsvétvasárnapján. Ezt az örömet kiáltja az egész világba a mostani megrendítő körülmények között is. Az aggodalom, a félelem, a bizonytalanság, a szomorúság, a fásultság és az elkeseredés járja át szívünket, határozza meg gondolatainkat ezekben a napokban. Életünk, munkalehetőségünk, emberi kapcsolataink egyik pillanatról a másikra drámaian megváltoztak. Nehéz éreznünk azt a különleges örömet, amelyet minden évben szeretteink körében megtapasztaltunk, amellyel a húsvéti liturgiában oly magával ragadóan szembesültünk a templomi közösségben.

Életünkben talán sosem volt ennyire aktuális a húsvét üzenete. Hiszen Jézus Krisztus megváltotta a világot a bűntől és a halál fogságából, lehetőséget adva az embernek, hogy újra kezdje az életét, kiegyensúlyozott kapcsolatban az Istennel. Avval a szeretettel élve, mely kezdettől fogva adva volt a megteremtett ember számára. Azt a szeretetet közvetítve, mely szeretetnek legtökéletesebb formájaként Isten saját Fiát sem kímélte, hanem odaadta az emberekért, hogy ők a jó útra térhessenek. Nem rosszé, hanem a jóé; nem szomorúságé, hanem az örömé az utolsó szó. Ez az öröm képes átformálni az aggódó és csüggedt szíveket, amelyekből a mostani körülmények között is felszínre tud törni az az öröm, amelyet az egész Egyház élete hirdet számunkra, a legnagyobb bizonytalanság közepette is.

Az üres sír látványa meghatározta az Ősegyháznak a mindennapi életét, és átértelmezte a Jézus Krisztusról alkotott képüket. Ekkor értették meg, hogy mit tanított számukra a Mester. Mit jelentettek az elhangzott példabeszédek. Mire utalt akkor, amikor őket intette, hogyan cselekedjenek, tanítványává téve minden népet. Természetesen mindezt még jobban, még tisztábban fogják érteni a Szentlélek kiáradása után, Pünkösd ünnepével. Húsvétkor előtérbe kerül Jézus Krisztusnak az a megváltó műve, amely teljes összhangban van az ősatyák tanításával. Azzal, amit a próféciákban olvashattak. Szent János aprólékosan írja le, a szemtanú pontosságával, miként is fedezik fel Szent Péterrel azt a sírt, amelyben Jézus Krisztus volt. Az az öröm, amely valójában ebből a húsvétból származik, mind a mai napig meghatározza saját napjainkat, még akkor is, ha ez érthetetlennek is tűnik világi mércével nézve.

A húsvét pedig minden egyes szentmisében újra jelenvalóvá válik. A szentmise áldozatban, itt és most, jelen van közöttünk a húsvéti misztérium, és mintegy időtlenné teszi Jézus Krisztus megváltó művét. Azt szoktuk mondani, hogy a történelmi korszakok elmúltával, az idő előrehaladtával, az öröm elenyészik. Nem tudunk ugyanúgy ujjongani egy örömhírnek évekkel, évtizedekkel később. A keresztények mégis ragaszkodnak ehhez az örömhöz, hiszen ennél nagyobb, ennél tökéletesebb sohasem történt, történhetett, és történhet az egész világon. Mi sem bizonyítja mindezt jobban, mint hogy most, amikor nélkülözzük a húsvéti liturgiában való megszokott személyes részvételt, és csak lélekben és imádságban tudunk bekapcsolódni a húsvéti szentmisébe, megfontolva, átelmélkedve az olvasmányokat, az Alleluja szó jelentését; mégis szomjazzuk a húsvét örömét és saját élethelyzetünkben áhító hittel és reménnyel próbálunk kapaszkodni a feltámadt Jézus Krisztusba. Ez az, amely az ember számára mindig megadja a valódi ujjongás indokát. Éppen ezért indítja a krisztushívőket a mai húsvéti ünnep is arra, hogy a távolból is megosszák ezt a sajátos örömet egymással: Van remény! Az aggodalmon és az elkeseredésen túl ott van a megváltó Krisztusba vetett megingathatatlan hit! Velünk van a Megváltó örök szeretete megpróbáltatásaink idején! Nagy szüksége van az egész emberiségnek erre a gyógyító örömre; így mindenki, még a legelesettebbek is hirdethetik: Feltámadt! Alleluja!

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír