A feltámadt Jézus minket is tanúságtételre hív – Húsvétvasárnap egyházmegyéinkben

Hazai – 2023. április 10., hétfő | 13:59

Országszerte szentmisékkel ünnepelte az Egyház április 9-én Urunk, Jézus Krisztus feltámadását. A püspöki székhelyeken tartott húsvétvasárnapi szertartásokról adunk körképet.

Egri Főegyházmegye

Húsvét üzenete évről évre ugyanaz, de másként érint bennünket – fogalmazott Ternyák Csaba érsek húsvétvasárnapi ünnepi szentbeszédében az egri székesegyházban. A főpásztor hangsúlyozta: az evangélium nem változik, nem kell újrafogalmazni, hiszen a feltámadás nem ideológia, nem teória, nem mese, hanem igaz történet.

Hangsúlyozta: a történeti Krisztus és a hit Krisztusa ugyanaz. Olyan történet, amely a világot átalakította és máig átalakítja, és megváltoztatja az embert, aki befogadja a feltámadt Krisztus békeüzenetét és szerinte alakítja az életét. Húsvét üzenete ugyanaz, de más az ember, aki hallgatja, a kor, a társadalom évről évre változik, és ugyanarra az üzenetre másként válaszol… Krisztusban megtalálni az üdvösség útját azt jelenti, hogy kilépünk önzésünk börtönéből, megtanuljuk életünket Isten és embertársaink szolgálatába állítani, értelmet és célt adni neki.

Túláradó örömmel tölt el bennünket Krisztus halálon aratott győzelme, hiszen általa kinyílt az átjáró, beteljesült a remény: ha meghalunk vele, majd élünk is vele! Ez a remény nem fordít el minket a világtól, erőt és új motivációt ad földi dolgaink teljesítéséhez. Ez a mi igazi húsvéti távlatunk. Így éljük át a lélek friss tavaszát, amely akkor köszönt ránk, amikor húsvétkor találkozunk a Feltámadottal, ő belép az életünkbe, megtisztít mindent, ami szennyes, és megerősíti mindazt, ami nemes, jó és szép – zárta húsvéti gondolatait Ternyák Csaba érsek.

A teljes beszámolót ITT olvashatják.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

*

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Erdő Péter bíboros mutatott be szentmisét húsvétvasárnap a felújítás alatt álló esztergomi Nagyboldogasszony-és Szent Adalbert-főszékesegyházban. Az ünnepélyes bevonulás után a főpásztor emlékeztetett: Krisztus feltámadásának örömhíre ad reményt az emberiség számára az örök életre; hiába uralja a világot az irigység, az önzés, a pusztítás, a győzelmet a szeretet és az igazság aratja.

Homíliájában a feltámadás hitéről beszélt: a hit nemcsak a személyes találkozásnak a meggyőző ereje által alakulhat ki az emberben, hanem Isten kegyelmi ajándéka. Ezt tanítja, ezt vallja azóta is az Egyház. Az üres sír mindenki számára lényeges jel volt, hiszen annak a látványa győzte meg a tanítványokat arról, hogy a test távolléte nem emberi mű, Jézus nem egyszerűen visszatért a földi életbe.

A bíboros rámutatott: a feltámadás fényében már nincs feloldhatatlan ellentét, nincs jóvátehetetlen bűn, nincs felesleges, jelentéktelen ember, közösség, nép vagy család. A halálon túl is bízhatunk Istenben. „Az ő legyőzhetetlen szeretete adjon örömet és békét mindnyájunknak az idei húsvét ünnepén!” – imádkozott.

A szentmise végén – a hagyományoknak megfelelően – a főpásztor mézeskalácsból készült húsvéti bárányokat osztott a gyerekeknek a bazilika főkapujánál.

Erdő Péter bíboros homíliáját teljes terjedelmében oldalunkon, ITT olvashatják

Szöveg: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Prófusz Ádám/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Forrás: Magyar Kurír

*

Győri Egyházmegye

Veres András megyéspüspök a Nagyboldogasszony-székesegyházban a feltámadt Krisztus szavaival köszöntötte a jelenlévő híveket: „Békesség nektek!” A kereszténység legnagyobb ünnepét, a húsvétot üljük, amely örömöt és reményt ad minden embernek, aki hisz Krisztusban és az ő feltámadásában – hangzott el az ünnepi szentmise bevezetőjében.

Krisztusnak, az Isten Fiának feltámadása emberi életünk egészére, sőt az egész emberiség számára a lehető legnagyobb jelentőséggel bír. Krisztus feltámadásában ugyanis bizonyossá vált az öntudatra ébredésünk kezdetétől bennünk lévő sejtés: nem halunk meg örökre.

Feltámadásának első hirdetői a húsvét hajnalban sírjához érkező asszonyok voltak. Majd apostolai, akik igazán hősies tettet vittek végbe, amikor – mint maguk is zsidók – bátran kiálltak koruk zsidó tanítói és papjai elé tanúskodni Jézus feltámadásáról. kezdetben maguk a tanítványok sem hitték el könnyen Jézus feltámadásának tényét. Az első híradások után még egymás szavaiban is kételkedtek. Nincs tehát semmi meglepő dolog abban, hogy egyesek ma is kételkednek a feltámadásban.

Az apostolok életében óriási fordulatot hozott a feltámadt Jézussal való találkozás. Veres András püspök buzdította a jelenlévő híveket: Minket is tanúságtételre hív a feltámadt Jézus. Az apostolok a vele történt találkozás alapján tanúskodtak róla. Ezért nekünk is találkoznunk kell vele az imádságban és a szentségekben, mert csak így juthatunk el az ő feltámadásának bizonyosságára.

A teljes beszámolót ITT olvashatják.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ábrahám Kitti

*

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Húsvétvasárnap hajnalán Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezetésével végezték el a feltámadási szertartást Debrecenben, az Attila téri főszékesegyházban. Feltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált és a sírban lévőknek életet ajándékozott! – énekelte fennhangon a hívek sokasága.

Körmenettel vette kezdetét éjfélkor a feltámadási szertartás. A papság és a hívek kezükben a síri mécsesből merített gyertyalánggal a templom ajtó előtt énekelhették először a húsvéti tropárt: „Feltámadt Krisztus, halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott!

Fülöp metropolita megnyitotta a sírboltot jelképező templom kapuit, s ahogyan a kenethozó asszonyok: a hívek sem találták már bent az addig sírban nyugvó Krisztust. Síri leple helyett immár a keresztet, az evangéliumos könyvet és a húsvéti ikont csókolhatták meg.

A szertartáson a főpásztor felolvasta Aranyszájú Szent János húsvéti beszédét, majd elmondta húsvéti üzenetét is.

A teljes beszámolót ITT olvashatják.

Szerző: H. Varga Eszter

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

*

Kaposvári Egyházmegye

Varga László megyéspüspök a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban prédikációjában a krisztusi lelkületről és Krisztus békéjéről beszélt, buzdítva a híveket arra, hogy a jót, az igazat és a szépet keressék egymásban.

Milyen a krisztusi lelkület, amelyet a Szentlélek szeretne kiformálni minden megkeresztelt katolikus hívő, pap és püspök életében? S milyen az a példa, amelyet, ha szeretjük Krisztust, mindannyiunknak követnünk kell? – tette fel a kérdést, amelyet így válaszolt meg: Amikor Jézus feltámad, akkor így köszönti a tanítványokat: „békesség nektek!” Én ebben a szóban, a békességben tudom összefoglalni a feltámadt Krisztus lelkületét, amire a mostani helyzetünkben, megosztott és háborútól felszántott világunkban egyre nagyobb szükség van.

Mi az, amiről le kell mondania annak, aki be akarja fogadni Krisztus békéjét? Ha el akarom fogadni a feltámadt Krisztus békéjét, akkor le kell mondanom az erőszakról. A verbális erőszakról, mely rettenetesen rombolja a közéletet, a közhangulatot, a családjaink életét, a szülő-gyermek kapcsolatot. Nemcsak az erőszakról kell lemondanunk, hanem a bosszúról is.

Ugyanannyi erővel, látva a rosszat, növelhetnénk a fényt. A világosságot, a jóságot, a szeretetet és mindent, ami a békességhez tartozik. Azt, hogy miről fogunk beszélni, mindig mi döntjük el, nem a körülmények. A mi döntésünk, hogy a rosszról, a bűnökről, a sötétségről beszélünk, vagy keressük a jót, az igazat, a szépet, a szeretetet, s akkor az fog növekedni a szívünkben is és körülöttünk is – buzdított prédikációjában a megyéspüspök.

A teljes beszámolót ITT olvashatják.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Szerafin Zoltán

*

Miskolci Egyházmegye

Húsvét napján Orosz Atanáz püspök vezette a Szent Liturgiát a székesegyházban. Húsvéti kiáltásunkkal azt szeretnénk, ha a minket magával ragadó ujjongás másokat is magával ragadna, ha tovább terjedne másokra is. Hisszük hogy ez az örömhír ad életet mindenkinek, meg vagyunk győződve róla, hogy Krisztusban van az élet, és mindannyian az ő teljességéből részesülünk – hirdette. 

Jézus Krisztus már halálával letiporta a halált, és ez a győzelme feljogosít arra, hogy mi magunk is hasonló győzelemben reménykedjünk. Ő a „halhatatlanság Pászkája”, ahogy fényénekünkben dicsőítettük őt. Nekünk pedig vele kell megvilágosodnunk a föltámadás napján.

Raymond Kurzweil amerikai feltalálót és írót idézte, aki szerint hét éven belül, 2030-ra elérhetjük a halhatatlanságot... Testünk halhatatlanságát azonban nem technológiák, hanem teológiánk szerint csak Krisztus feltámadása képes megvalósítani – hangsúlyozta. Jézus Krisztus jóvoltából a Mennyei Atya megadja a lehetőséget arra, hogy halálunk után halhatatlan lelkünkhöz társulva a testünk is föltámadjon. Jézus erre ígéret tett.

A liturgián a Jézust képviselő pap a Feltámadott első szavaival köszönti a jelenlévőket: „Békesség nektek!” Ennek a lelki békének eszköze és jele az asztalközösség itt az oltárnál és a szentáldozásban, illetve a pászkaszentelés után. Az áldozási versben énekeljük újra meg újra: „Krisztus testét vegyétek, s a halhatatlanság forrását ízleljétek!” Mert a szent Eucharisztia a „halhatatlanság gyógyszere”, ahogyan 1900 éve a szentek nevezik és tapasztalják. Ezért jöttünk ma templomba, s ezzel biztosíthatjuk testünk örök életét, hogy részesedhessünk az Atya és Fiú és Szentlélek országában – zárta homíliáját a püspök.

A teljes beszámolót ITT olvashatják.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

*

Nyíregyházi Egyházmegye

A sírhoz érkezőket vigasztaló angyal szavainak ma is örvendünk: Mit keresitek az élőt a holtak között, nincs itt, feltámadt! – ezzel az örömmel köszöntötte Szocska Ábel püspök prédikációjában az ünnepre érkező híveket.

Az angyali üzenettel foglalkozott beszédében a főpásztor, melynek két egysége van: az első, hogy az élet nem ér véget a halállal, hanem folytatódik, a második egy reménnyel teli vigasztalást tartalmaz. A bánatukban és szomorúságukban magukba roskadt asszonyok örömét adja ez a kijelentés, s valamely titokzatos módon ma hozzánk is szól, minket is vigasztani akar, s azt, hogy a nehézségeink megszűnjenek. Krisztus magához öleli a holtakat és a lelkileg elsorvadtakat egyaránt.

Jézus feltámadása előtt az asszonyok a sírhoz mentek, s ez azt jelenti, hogy nekünk is elé kell mennünk, nekünk is keresnünk kell őt” – mondta. A keresés egyfajta megújulás. Aki keres és megtalálja a válaszokat, abban megújulásnak kell végbemennie. A mi életünknek is meg kell újulnia napról napra.

Újjá kell születnünk mindennap. Krisztusnak, a mi barátunknak a feltámadása reményt ad nekünk mindehhez – buzdított a főpásztor. A szertartás végén a templom udvarán pászkaszentelést tartottak.

A teljes beszámolót ITT olvashatják.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

*

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Miért vagyunk most itt a szentmisén és mit jelent Jézus feltámadása? Ezeket a kérdéseket járta körbe húsvétvasárnapi ünnepi szentmiséjén a Fogadalmi templomban Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök.

Krisztus feltámadt és megmutatta számunkra az emberi jövőt. Nem arról van szó, hogy ő valahol a fellegek fölött a világmindenségben lebeg, hanem ő valóságosan, emberi megdicsőült testében találkozott az övéivel, együtt ettek, megtapintották a szögek nyomát a testén. Éppen ez az örömhír számunkra, nem csak egy happy end, hogy akit igazságtalanul kivégeztek, az végül is győzött, hanem az ő ember testével mutatta meg győzelmét a halál fölött és a mi emberi testünket dicsőítette meg és ezzel garanciát ad arra, hogy számunkra is ez az abszolút jövő.

Jézus nem úgy jött vissza a földi életbe halála után, mint Monte Cristo grófja, aki visszatérve sorra igazságot szolgáltatott. Jézus nem tett ilyet. Ő nem hánytorgatta fel övéinek a múltat, nem szégyenítette meg Pétert, hogy megtagadta őt háromszor is, nem tette nevetségessé Tamást. Küldetést adott a tanítványoknak: tegyenek róla tanúságot. De ne úgy, hogy reklámozzák, kampányoljanak mellette, propagandát fejtsenek ki, hanem hogy tanúskodjanak róla szavaikkal, de főképp életükkel. Mi ezeknek a tanúknak a hosszú láncán keresztül kerültünk kapcsolatba a feltámadt Krisztussal.

A teljes beszámolót ITT olvashatják.

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Gémes Sándor

*

Szombathelyi Egyházmegye

A szombathelyi székesegyházban Fekete Szabolcs Benedek püspök Császár István plébánossal és az egyházmegye papnövendékeivel mutatott be szentmisét húsvét napján.

Krisztus sírjánál nem szabad gyászbeszédet tartani – hangsúlyozta a püspök. Az apostoloknak is időbe telt, mire erre a kijelentésre megtudták adni a helyes választ, valóban, tényleg így van, nincs itt, feltámadt. Az apostolok belekezdtek egy olyan vállalkozásba a húsvét hatására, hogy Krisztus nevében hirdessék az evangéliumot az egész világon. Hozzánk is eljutott Krisztus örömhíre, ezért vagyunk ezen az ünnepen együtt. Ezért a tizenkét apostolnak kell hálásnak lennünk.

Ha Jézus legyőzte a bűnt, miért van az, hogy a világon ez nem látszik, hogy nem lett jobb? Jézus nem megváltoztatta a világot, hanem megváltotta, az embert, személy szerint mindenkit. Zárásul örömhírt hirdetett a püspök a híveknek. Egy virágzó őshonos cseresznyefát állított példának eléjük, amely egy kert közepén, minden viszontagság ellenére virágzik: így kell mindnyájunknak virágozni, hogy gyümölcsöt tudjunk hozni, maradandó gyümölcsöt.

A teljes beszámolót ITT olvashatják.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

*

Váci Egyházmegye

Húsvétvasárnap, Krisztus feltámadásának ünnepén Marton Zsolt váci püspök mutatott be ünnepi szentmisét feltámadási körmenettel a váci Szent Kereszt ferences templomban. A szentmisén a Váci Székesegyházi Kórusiskola, valamint a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusa teljesített zenei szolgálatot.

Szentbeszédében a püspök arra kérte a híveket, hogy keressék meg újból az Urat, hogy ez a húsvét megújulást hozhasson mindannyiunk életébe.

„Engedjük, hogy megérintsen bennünket húsvét igazsága: életünk össze van kapcsolva Krisztus életével a szenvedésben, de az örömben és feltámadásban is. A mi életünk a halál és a gonosz feletti győzelem élete. Vannak, akik nem fogadják be az élet üzenetét, és belekeserednek a rosszba, gonoszba, fájdalomba. A mi hiteles életünk adhat nekik reményt – mondta a főpásztor. – Akkor győzi le a világosság a sötétséget, amikor meglátjuk a másik emberben a testvért. Erre tanít bennünket a húsvét. Lássuk meg a másik emberben, a szenvedőben, a nélkülözőben, a testi-lelki bajokkal küzdő személyben a testvért, akinek a mi életünk tanúsága segíthet észrevenni, hogy van értelme az életének, ami egy örökkévaló, boldog élet felé tart, amit Krisztus hozott el nekünk” – hívta fel szentbeszédében a hívek figyelmét Marton Zsolt arra, hogyan tehetjük jelenvalóvá a húsvét titkát mi is a hétköznapokban.

A főpásztor húsvéti üzenete ITT meghallgatható.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

*

Veszprémi Főegyházmegye

Húsvét ünnepén Udvardy György érsek celebrálta az ünnepi szentmisét a megújult veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban.

A főpásztor szentbeszédében elmondta, hogy hitünk alapja, középpontja az egyetlen értelmezési pont az ember élete számára Jézus Krisztus halála és föltámadása. Az egyetlen értelmezési pont a tér és idő számára, a múlt és jövő, az igazság és a hazugság szempontjából, minden morális kérdés megítélése szempontjából, az ember és Isten kapcsolata szempontjából. Ő az Isten Fia, aki emberré lett, aki föltárja az Atya titkát, aki van, aki képes, akinek van hatalma, hogy élettel ajándékozzon meg bennünket. 

A szentmise záróáldása előtt az érsek örömét és háláját fejezte ki, hogy együtt ünnepelhetett a megújított székesegyházban, abban a székesegyházban, amely az egyházmegye szíve középpontja, ami az egységet, a harmóniát, a békét fejezi ki, nemcsak megjelenésében, a szolgálatban, hanem hitünket tekintve is. 

A teljes beszámolót ITT olvashatják.

Forrás és fotó: Veszprémi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria