A Ferences Család három ágának éves találkozóját tartották Mátraverebély-Szentkúton

A teremtett világ nem fenyegetés, hanem ajándék

A hétvége egy sétával kezdődött: Lukovits Milán OFM a Szent László-szurdokhoz vezette a résztvevőket, hogy a természet szépségével való közvetlen találkozáson keresztül is megélhessék annak üzenetét; hogy testben és lélekben is közelebb kerüljenek ahhoz a hálaadó szemlélethez, amely a Naphimnusz sorait áthatja.

A séta után a szerzetesek, szerzetesnővérek és világi testvérek szentmisén adtak hálát Isten gondviselő szeretetéért, majd együtt énekelték el az esti zsolozsmát.

Az este Milán atya előadásával folytatódott. A klímaváltozással kapcsolatos kérdések ma mindannyiunk számára aktuálisak, ezért fontos, hogy néhány alapfogalmat tisztábban értsünk – mondta a ferences szerzetes. Felidézte, hogy Szent Ferencet a 20. századtól kezdve, részben a Naphimnusz okán is, a természetvédelem védőszentjeként tartjuk számon, miközben a mai közbeszédet egyre inkább a klímakatasztrófa és a klímaszorongás fogalmai határozzák meg. A 13. század embere azonban még egészen másként viszonyult a természethez. A környezetvédelem fogalmát akkor még nem ismerték, hiszen

a középkorban inkább még féltek a természet erőitől. Szent Ferenc e tekintetben hozott igazi újdonságot: számára a teremtett világ nem fenyegetés volt, hanem ajándék, amit legszebben az fejez ki, hogy testvérként szólította meg a világ elemeit 

– emelte ki Lukovits Milán OFM.

Kifejtette: a mai klímavitákban sokszor találkozunk logikai bukfencekkel; előfordul, hogy igaz állításokból végül téves következtetéseket vonunk le, mintha automatikusan ok-okozati kapcsolat állna fenn bizonyos jelenségek között. Ezzel szemben a klímakérdés egy rendkívül összetett rendszer, amelyben pozitív és negatív visszacsatolások egyaránt működnek – figyelmeztetett az előadó. – A klímaváltozás ugyan valós, ám nem először történik a földtörténetben: jóval az ember megjelenése előtt is voltak szélsőségesen meleg és hideg időszakok. Mindez azonban nem ment fel bennünket a felelősség alól – hangsúlyozta. – A helyes hozzáállás a józanság és az alázat; ne engedjük, hogy hamis bűntudat vagy félelem irányítsa cselekedeteinket, de legyünk tudatosak abban, amire valóban van hatásunk. „Nem segítünk azzal, ha olyan ígéreteket teszünk, amelyeket nem tudunk betartani” – figyelmeztetett, majd arra buzdította a résztvevőket, hogy a teremtett világot ne pánikkal, hanem hálával szemléljék.

Miért éppen a Naphimnusz?

Előadásának második felében Lukovits Milán a Naphimnusz különleges vonzerejét járta körül. Miért éppen a Naphimnusz? Hiszen a Szentírás zsoltáraiban és a régi kultúrák más emlékei közt is találunk teremtést dicsőítő himnuszokat, mégsem ezek váltak hangsúlyossá, hanem Ferenc műve. Szent Ferenc költeménye korántsem csak természetvédelemi aktualitása miatt hat a modern emberre, és még csak nem is nyelvemlék volta miatt.

Az a harmónia érinti meg az embert, amely átsugárzik rajta

– fogalmazott a ferences előadó.

Ferenc nem idealizálja a természetet, de nem is fél tőle: a „szép időért és rút időért” egyaránt áldja az Urat. Pedig Ferenc maga korántsem volt mindig derűs. Életéhez hozzátartozott a böjt, a vezeklés és a komoly aszketikus cselekedetek gyakorlata, s néha ijesztő szigorral bánt magával, miközben másokkal gyöngéd volt. Végül rendkívül törékeny, beteg állapotban San Damianóban, a testvérek gondoskodása közepette született meg a Naphimnusz.

Ferenc ekkor értette meg ugyanis, hogy nem teljesítménye miatt üdvözül, hanem Isten irgalmából. Ez a felismerés felszabadította, és ebből fakadt a költemény mély belső békéje.

A himnusz utolsó versszakai segítették kibékíteni a püspököt és a podesztát. A Naphimnusz ereje tehát abban áll, hogy egy sokat küzdő ember belső megtisztulásából fakadó, ajándékként kapott kiengesztelődés a világgal.

Az előadás után Lukovits Milán zenés kreatív kiscsoportos foglalkozást tartott: a testvérek és nővérek üvegfestékképeket készítettek a Naphimnusz elemeihez kapcsolódóan, Kákonyi Asztrik munkáiból inspirálódva.

Élet – evangélium – élet

Másnap, a reggeli dicséret közös elimádkozása után Cesare Vaiani ferences szerzetes-pap és teológus tartott előadást.

„A ferences karizma közös örökségünk. A ferences család minden tagja – az első rend testvérei, a klarisszák, a ferences harmadik rend reguláris közösségei, a világi ferencesek és más ferences ihletésű intézmények – ugyanahhoz az örökséghez tartoznak.

Senki sem mondhatja, hogy ez a karizma csak az övé, vagy hogy az egyik ág jogosabb örököse lenne, mint a másik. A karizma csak együtt élhető meg.

A Szentlélek ajándéka, amelyet Isten Szent Ferencnek adott, ő pedig továbbadta egész lelki családjának” – szögezte le Cesare Vaiani előadásában, melynek témája az Isten igéjéhez fűződő ferences viszony volt.

Reflexiójában Szent Ferenc személyes tapasztalatának egyik központi kérdését vizsgálta, hogy hogyan kapcsolódik össze Isten igéje és az élet.

Aki Ferenchez szeretne közel kerülni, az mindig a Szentíráshoz jut vissza.

Legyen szó szegénységről, testvériségről, imádságról vagy evangelizációról – mindezek gyökere minden esetben az evangélium. Ferenc számára ugyanis Isten igéje és a konkrét élet szorosan összetartozott – mondta Cesare Vaiani, majd ennek megértéséhez négy olyan jelenetet idézett fel az életrajzi forrásokból, ahol Ferenc hallja az evangéliumot, és az azonnal belép az életébe.

Porciunkula – a megtérés döntő pillanata

Ferenc remeteként élt, templomokat javított, leprásokat ápolt, mígnem egy napon a szentmisében a pap azt az evangéliumi szakaszt olvasta fel, amikor Jézus misszióba küldi az apostolokat, saru, erszény és bot nélkül. A szavak mélyen megérintették Ferencet, aki azonnal levette saruját, elhagyta botját, kicserélte ruházatát, és kötéllel övezte magát.

Nem arról van szó, hogy ez az evangéliumi szakasz szó szerint a ruházatról szólna. Hanem arról, hogy a megértéshez Ferencnek szüksége volt a konkrét cselekvésre. A tett után jutott el a szöveg mélyebb jelentéséhez”

– fejtette ki az előadó.

Bernát és Péter testvér – az evangélium háromszoros felnyitása

A három társ legendája szerint Bernát és Péter nagyon szerettek volna úgy élni, ahogy Ferenc, s megkérdezték tőle, mit tegyenek ennek érdekében. Mire ő így válaszolt: „Holnap korán reggel elmegyünk a templomba, és ott az evangéliumos könyvből megtudjuk, hogyan oktatta ki az Úr tanítványait” (3Társ 28). Így a testvérek háromszor felnyitották az evangéliumot, e soroknál: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj és add el, amid van…”; „Semmit se vigyetek az útra…”; „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát….” A testvérek azonnal cselekedtek, és szétosztották vagyonukat. Vaiani szerint itt is ugyanazt láthatjuk, mint az első esetben: a megértés a cselekvésben mélyült el.

Alverna – az ige és a stigmák

Élete végéhez közeledve Ferenc fölment az Alvernára, hogy megkérdezze az Urat, mit kíván tőle. Itt újra háromszor felnyitotta az evangéliumot.

Mindhárom rész Jézus szenvedéséről szólt.

Ám ekkor már nem Ferenc cselekedett: Isten maga írta a testébe az ige jelentését, a szent sebeket. Az evangélium így szó szerint vált életté benne.

A halál előtt – János evangéliuma

A Perugiai legenda és a Celanói-életrajzok szerint halála előtt Ferenc azt kérte a testvérektől, olvassák fel neki János evangéliumának utolsó vacsoráról szóló részét. „Úgy képzelem, hogy a felolvasás végigfutott Jézus szenvedéstörténetén is. Ferenc úgy akart meghalni, ahogyan Jézus: engedelmesen, békességben. Itt is: az ige cselekvésbe fordult – a jó halálba” – mondta Vaiani.

Mind a négy esetben az a közös, hogy az ige éles helyzetben találja meg Ferencet: keresésben, bizonytalanságban, próbatételben, halálközelben. Ferenc tettekre váltotta az írást – még ha elsőre egyszerű vagy részleges formában is –, ami mélyebb megértéshez vezetett. Majd ez a mélyebb megértés újabb tetteket szült. Ez tehát egy körforgás: evangélium → élet → evangélium → élet. „Ez nem egyszerű moralizálás, hanem egy egzisztenciális hermeneutika: az ige értelmezésének módja maga a cselekvés” – magyarázta az előadó.

A ferences út ma is ugyanaz

Cesare Vaiani előadása második felében arról beszélt, hogy

napjainkban is kiemelten fontos a ferences hagyomány felismerése: a visszatérés az írásokhoz.

„Induljunk ki a saját életünkből. Vigyük annak kérdéseit az evangélium elé. Amit hallunk, váltsuk tettekre – még ha egyszerűen is. A gyakorlatból fogjuk jobban megérteni, mit mond az ige. És így újabb, mélyebb válaszokra nyílik meg az életünk. Ez volt Szent Ferenc útja, és ma is ez lehet a ferences család útja – hangsúlyozta.

Az előadás után a résztvevők kiscsoportokban folytatták a délutánt, megosztva egymással, ki mit hallott meg leginkább a tanításból.

Az esti szentmise és a közösen imádkozott zsolozsma után játékos program következett.

Vasárnap a találkozó közös laudessel, szentmisével és a ferences kisnővérek zenés dicsőítésével zárult.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Szöveg: Ádám Rebeka Nóra

Forrás: Ferences Média

Fotó: Andrei Ivanov/Ferences Média

Magyar Kurír