A ferences múltból a ferences jelenbe – A szlovák provinciális adott betekintést életükbe Pasaréten

Milyen helyi sajátosságokkal élik meg a ferences lelkiséget szerte a világban a rend közösségei? A megismerés igénye merült fel a rend nemzetközi, Rómában tartott nagykáptalanját követően – vezette be a Pasaréti Közösségi Házban induló új sorozatot Berhidai Piusz OFM tartományfőnök. Elsőként a közvetlen szomszéd, a szlovákiai ferences közösség elöljárója volt a pasaréti vendég, hogy bemutassa a Legszentebb Üdvözítőről Nevezett Provincia életét.

A szlovákiai provincia ma 10 településen van jelen, 7 önálló kolostoruk, 3 filiás – 2-3 szerzetessel működő - házuk van. Ez utóbbiak között van egy evangelizációs központ és egy kis falu a cseh határon, az elvonulás háza. 73 testvér él a tartományban, közülük 65 örökfogadalmas, 44 pap, 17 laikus testvér, 2 diakónus. Jelenleg novíciusuk nincs, de 3 jelölt él a nagyszombati házban. Fiatal a provincia, az átlagéletkor 44 év.

A pasaréti előadás során rövidfilm mutatta be a jelent: a rendi élet mindennapjait, az ifjúság, a családok, a betegek, a hajléktalanok körében végzett szolgálatot.

Fr. František Xaverský Olbert azt hangsúlyozta, a ferencesek ma is a nép között akarnak szolgálni, jelen akarnak lenni az élet minden területén, ott állni az emberek mellett, ahol az élet fontos kérdései zajlanak. Ez kreativitást és elkötelezettséget kíván. „Nem vagyunk Szent Ferencek, de a nyomában akarunk haladni, mert tudjuk, Krisztuson kívül senki sem tud a teljes életre elvezetni.”

Hogyan jelentek meg a ferencesek a történelmi Magyarországon? – az elöljáró a rend helyi kezdeteitől indította közösségük bemutatását. Ismertette az 1217 óta eltelt nyolc évszázad kiemelkedő eseményeit.

Az első misszió az Alpokon túlra 1217-ben történt, de a német földről érkezett testvérek nem találtak befogadásra. 1224-ben Albert testvér a német provinciából küldött testvéreket, akik megfordultak Nagyszombatban. 1239-ben IX. Gergely pápa levele a nagyszombati klarisszáknak már bizonyítja jelenlétüket.

A 13. században 4 ferences rendházat tartottak számon a térségben, és innentől gyors növekedésnek vagyunk tanúi. 1379-ban már 50 konventről tudunk. A növekedés folytatódott, az 1523-ban a főkáptalanon létrehozott két provinciában – a Szűz Máriáról Elnevezett Provincia és a Legszentebb Üdvözítőről Nevezett Provincia – már 40, illetve 73 kolostor működött. A reformáció és a török hódoltság szakította meg ezt a fejlődést, 4-4 kolostora maradt a rendnek a 17. századra. A katolikus újjáéledés során a ferencesek elsőként újultak meg, ekkortól kezdődött oktató-nevelő tevékenységük falusi iskolák létrehozásával.

Az elöljáró többször hangsúlyozta, hogy a ferences lelkiség egyik ismeréve, hogy a testvérek a nép között akarnak élni, ennek lehetőségét adták az iskolák is. Virágzásnak lehetünk innen a tanúi: a ferencesek jelen voltak a kulturális életben – irodalomban, zenében, művészetekben –, de a gyógyításban és az oktatásban is.

Újabb meghatározó esemény volt, amikor 1893-ban XIII. Leó pápa létrehozza az Unio Leonianát, mely egyesítette a ferences közösségeket. Sok barát erre a rendből való kilépéssel reagált, féltve a közösség autonómiáját. A történelmi Magyarország területén a rendtagok csökkenése az 5 provinciából 2 megszűnéséhez vezetett.

1924 a következő fontos dátum: Trianont követően újrarendezték a provinciák határait. Megalakult a Legszentebb Üdvözítőről Nevezett Provincia 19 kolostorral és 205 taggal Mansvet Olšýovský OFM irányításával. A felvirágzó ferences élet egyik legfontosabb műve az 1927-ben létrehozott gimnázium volt Malacka városban, mely az ország egyik legerősebb gimnáziuma lett. Teológiai képzést indítottak Pozsonyban és Zsolnán, aktív volt a kiadó tevékenységük, ferences vezetéssel működtek prédikátor társulatok, missziókat indítottak Amerikába. Eperjesen Kis Szentföld elnevezéssel zarándokközpont jött létre, valamint több templom is épült.

1946-tól Szlovákiában a kommunista hatalomátvétel megszüntette a kontinuitást. Az ekkor indult koncepciós perek előre jelezték a későbbi tömeges egyházüldözést. 1950-ben betiltották a rendeket, április 13–14-én a K-akció keretében elhurcolták a rendtagokat. Egy részüket Garamszentbenedeken helyezték el, más részük munkatáborokba, kisebb részük pedig kényszermunkatáborokba került. A cél az átnevelés, a rendi élet teljes felmorzsolása volt. Három éven át végeztettek a szerzetesekkel kemény fizikai munkát, utána civil munkahelyeken folytathatták életüket. Néhányukat meghagyták mintegy gondnoki funkcióban a kolostorokban, néhányukat pedig plébániákra helyezték. Erős nyomás alatt, a kollaboráció billogával kényszerültek szolgálni, és a bebörtönzések sem szűntek meg.

1976 hozott új kezdetet. Cseh testvérek segítségével földalatti egyházként jöttek létre közösségek. Két házban, Pozsonyban és Kassán éltek azok a fiatalok, akik a szerzetesi életre kötelezték el magukat. Később 5 házuk lett, ahol 4-10 fős közösségek éltek együtt. Imádkoztak, tanultak és pasztoráltak a fiatalok között. 1983-ban indult a Vir (örvény) akció, mely az egész országra kiterjedően indított támadást a házak ellen. Újra perek és letartóztatások kezdődtek, de a nemzetközi nyomás már vissza tudta ezt fogni.

A kommunista rendszer bukását követő rendszerváltás 1989-ben Szlovákiában is megnyitotta a kolostorokat. 41 szerzetes élte meg az újraindulást, hozzájuk csatalakozott 14 fiatal az illegalitásból. Ez már a Legszentebb Üdvözítőről Nevezett Provincia jelene.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír