A föld dönt, nem én – Beszélgetés Felföldi László kinevezett pécsi megyéspüspökkel

– Rokonai, honfitársai, munkatársai, barátai, a hívek sokasága – mind katarzisélményként éltük meg a kinevezés hírét. Hogyan fogadta a hírt? Elsősorban kik osztoznak az örömében?

– Egy héttel a kihirdetés előtt Michael August Blume érsek, apostoli nuncius telefonon közölte velem a hírt, hogy a Szentatya engem választott a Pécsi Egyházmegye vezetésére. Ez nagyon megrendített és váratlanul ért. Az első gondolatom az volt, hogy nem vagyok rá méltó. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. A kinevezésig nagyon nehéz volt egyedül megélnem ezt a változást. A hivatalos bejelentést megelőző pénteken Palánki Ferenc megyéspüspök atya ötéves egyházmegyei szolgálatát ünnepeltük a püspöki hivatal munkatársaival, lelkinap keretében.

Az elmélkedést és a szentségimádást én vezettem már annak tudatában, hogy utoljára leszek velük egy közösségben. De erről még senki más nem tudott. Nagyon nehéz volt a szívem.

A megosztott öröm dupla öröm. Nagyon sokan tartanak velem lélekben ezekben a kegyelmi napokban. Természetesen a rokonaimnak lesz a legnehezebb, hiszen több száz kilométer távolság választ majd el egymástól bennünket, ritkábban találkozhatunk. Háromgyermekes szerető családban nőttem fel. A szüleink már nem élnek, és az elmúlt hónapban temettük el a bátyánkat, így a húgommal – akit szintén szerető család vesz körül – ketten maradtunk. Most nagyon vegyes érzelmek váltakoznak a szívünkben, erősítjük egymást. Megéljük a gyász fájdalmát, és megéljük a váratlan ajándék örömét. A Jóisten így rendelte ezt. Ez is kegyelem.

(...)

– „Örömmel, szeretettel és félelemmel a szívemben jöttem, mert érzem a feladat nagyságát, amit a Szentatya rám bízott” – hangzott el a pécsieket üdvözlő első üzenetében. Tudjuk, hogy a megtisztelő feladat nagy teherrel, jár. Megérkezett-e már a szívébe a felszabadult öröm?

– Valóban félelem van bennem, de inkább a felelősség terhe az, ami jelenleg még a hatalmába kerít, és távol tartja a felszabadult örömöt. De érzem, hogy ez is napról napra oldódik, hiszen Pécsett máris megkezdődött a közös munka: döntéseket kell hoznom, a közeljövő fontos eseményeit szervezzük, technikai feladatok megoldása vár rám mindennap. Mindig is a feladatot láttam, nem pedig a kinevezést. Így volt ez, amikor a plébánosi, a püspöki titkári, helynöki feladatokkal bíztak meg.

Nagy öröm és megtiszteltetés a püspöki cím, de ennél többet jelent: elsősorban az egyházmegye papjainak, híveinek kísérését.

(...)

– Videoüzenetében elhangzott: meg kell tanulnia a pécsi utcákat is. A helyismereten túl ennek lehet szimbolikus jelentése is. Az útnak nem önmagában van értelme, hanem abban, hogy hova vezet. „Mit ér az út, ha nem vezet templomhoz?” – hangzik el e kérdés egy grúz szatirikus filmben. Melyek a legfontosabb utak egy egyházmegye életében?

– Mindennek az alapja a találkozás. Erre teret, időt kell teremteni, nekem elsősorban a papokkal és a hívekkel, de az Egyházon kívüli emberekkel is. Ez nagyon sok idő. Ebből fog megszületni a további utak kiépítése.

A mi családunknak több helyen volt szántóföldje a falu határában.

Mindig a föld döntött abban, hogy mit ültettünk el benne, nem pedig a gazda.

A homokföldbe csak szőlőt, a szikes talajba napraforgót; a legértékesebb növényeket, mint a dohányt csak a jó földbe lehetett ültetni. Hogy mit lehet felépíteni, az nemcsak azon múlik, hogy mit álmodok, hanem hogy milyen a talaj.

Voltak terveim, amelyeket Debrecenben nem tudtam megvalósítani, és Nyíregyházán sikerült, és az is előfordult, hogy Debrecenben egy kezdeményezés jól működött, de Nyíregyházán el sem tudtam kezdeni. A föld dönt, nem én. Van, ahol befogadnak, van, ahol nem.

(...)

– Milyen vezetőt kap a Pécsi Egyházmegye?

– Azt gondolom,

egyrészt a falusi ember szívét, édesapám atyai szeretetének példáját hordozom magamban. Ő mérhetetlenül tudott szeretni, gyöngéd, természetes, megértő, családját kiszolgáló embert láttunk benne, de ha kellett, nagyon kemény volt.

Ezt érzem magamban is. Nagyon szeretem a munkatársaimat, az embereket, de nem riadok vissza attól, hogy nemet mondjak vagy falat állítsak, ha szükséges. Ez elengedhetetlen az élet minden területén, a családi életben is. Ez nem extremitás, hanem az élet valósága. Enélkül nem lehet közösségben élni.

– Korábbi baráti beszélgetések során gyakran elmondta, hogy egy csöndes falusi plébánia él a vágyai között. Talán a gyökereihez való ragaszkodás mondatta ezt, ugyanakkor vitalitása, temperamentuma mindig is az élvonalba vitte. Nos, ez lett a falusi plébániai álomból. Mit jelentenek a gyökerek, és hogyan értékeli ezt a felfelé ívelő utat?

– Papi ideáljaim Kaszab Béla geszterédi plébános és a nagybátyám, Felföldi János kállósemjéni plébános voltak. Ők az emberekért, az emberekkel, az emberek között éltek, jelen voltak a hétköznapjaikban. Azt gondolom, hogy a falusi plébánia mindig is közelebb áll az emberekhez, mert a település lakói a plébánossal együtt, egy közösségben élik az életüket. Én erre vágytam.

Amikor Nyíregyházára kerültem, eldöntöttem, hogy hetvenéves korom után egy csendes, nyugodt, falusi plébánián fogok majd szolgálni.

Ezt most a Jóisten teljesen felülírta, de elfogadom az akaratát, és továbbra is boldog papként szeretném folytatni életemet a Pécsi Egyházmegyében.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Kovács Ágnes

Magyar Kurír