A gázai doktornő, aki tíz gyermekéből kilencet elveszített egy légitámadásban

Alaa al-Naddzsar nő, édesanya, feleség, gyermekorvos Gázában. Tíz, szeretetből vállalt gyermeke volt. Férjével – aki szintén orvos – átgondoltan alapítottak családot, együtt vállalták a gyermekek gondozásának feladatát. Most gyászba borult élete: nagy, szeretetteljes családja megsemmisült egy bombázásban, amely elpusztította az otthonukat és a jövőjüket. Miközben a Hán Júnisz déli részén található Nasszer kórházban volt szolgálatban, szinte felismerhetetlen állapotban érkezett oda kilenc gyermekének holtteste (a BBC szerint a legidősebb 12 éves volt), akik egy légitámadás következtében vesztették életüket, valamint súlyosan megsérült férje is. Az egyetlen túlélő gyermeküket a romok alól emelték ki súlyos állapotban, jelenleg ugyanabban a kórházban ápolják.

Alaa életét az áldozatvállalás és az öröm jellemezte, készséges volt, és hála vette körül, osztozott mások fájdalmában és örömében – boldogságot okozott neki, hogy gyermekeket, ártatlan, bűntelen áldozatokat mentett meg a könyörtelen felnőttek erőszakosságától. Hányszor vigasztalt Alaa – aki édesanya és feleség – más anyákat és feleségeket, akik olyan tragédiát éltek át, amilyen most őt sújtja! Hányszor örült együtt más nőkkel egy megmentett életnek, egy nem remélt gyógyulásnak, egy elkerült veszélynek!

Miközben más anyák gyermekeit ápolta, más nők fájdalma felett virrasztott, más embereket nyugtatott meg, nem tudhatta, hogy aznap az ő gyermekeinek holtteste, férje és egyetlen túlélő kisfia is éppen abba a kórházba érkezik, ahol dolgozik. A zsúfolt halottasházban fogadta gyermekei élettelen testét – nem tudta meggyógyítani őket, nem tudta a szakértelmét adni nekik azon az osztályon, ahol más gyermekeket gyógyított és segített férjével együtt. Alaa fájdalmas tragédiája megrendítő, egy édesanya végtelen szenvedése, aki egy pillanat alatt mindent elveszített.

Megrendítőek a halál és a szenvedés történetei Gázában. Egy felső végtagjait elvesztett apa nem tudta átölelni és megsimogatni ötéves lányát, aki egy bombázásban halt meg, miután egy korábbi bombázás során már megcsonkították. Egy fiatal édesanya – aki maga is alultáplált, és elkeseredett, mert nem tudja szoptatni gyermekét – kétségbeesetten gyászolja férjét, akit megöltek, amikor elindult tejet és élelmet venni családjának. A halálról és a szenvedésről szólnak ezek a történetek a túlélők számára, de nem tekinthetjük pusztán történeteknek. Nem csak számok egy embertelen és mértéktelen, az erőszak és a gyűlölet által tudatosan kitervelt tragédiában.

Hogyan lehet megállítani a háborút? Ki az, aki még képes erre? Kérdések és fájdalmak, amelyekre nincs elfogadható és érvényes válasz.

Aki meg tudná akadályozni, hogy húsz hónapja könyörtelenül folytatódjon a mészárlás, és látta a fehér lepelbe – az emberi méltóságot utolsóként őrző ruhába – burkolt holttestek képeit, az vajon hogyan tud ezek után a saját gyermekei szemébe nézni?

E lepel vérfoltjai kitörölhetetlen foltok néhány ember vak és süket lelkiismeretén, akik nem látják és nem érzik Gáza és a világ többi részének fájdalmát.

Imádkozzunk! Nincs más választásunk és nincs más lehetőségünk!

Forrás és fotó: Avvenire, Vatican News (IT)

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír