A görögkatolikus metropólia főpásztorai együtt szentelték fel az új nyékládházi templomot

Hazai – 2022. november 16., szerda | 9:00

A templomszentelés szertartását november 12-én Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Orosz Atanáz miskolci és Szocska Ábel nyíregyház megyéspüspök közösen vezették, a környező településeken szolgálatot teljesítő papság részvételével.

A liturgikus előírások szerint a templomszentelés körmenettel kezdődött, az oltárra elhelyezendő szent ereklyéjével. A templom ajtaja imádságok és a zsoltáros párbeszéde után nyílt meg.

Ezután az oltár lemosásának szertartása következett, amelyben a főpásztorok Boldog Gojdics Pál püspök ereklyéit helyezték el. Majd a templom falait, valamint a szentélyt kijelölő képállványt szentelték meg.

A Szent Liturgián Kocsis Fülöp mondott tanítást, melynek alapjául Pál apostol zsidóknak írt leveléből a templomszentelésre kijelölt szakaszt választotta a metropolita.

Mi mindannyian a mennyei küldetés részesei vagyunk – figyelmeztetett Kocsis Fülöp beszédében. – Az apostol Jézust hitvallásunk küldöttjének és főpapjának mondja. Jézus Isten küldöttje, aki megtanít bennünket a hitvallásra. Az ő kinyilatkoztatásából ismerjük meg az Atyát, a Szentháromságot, a szentek közösségét, a második eljövetel hírét. De főpapja is ő ennek a hitvallásnak, hiszen ő mutatja be azt az áldozatot mindnyájunk nevében, az Atya akarata szerint. Szent Pál ezzel kapcsolatban így fogalmaz: „Nagyobb méltóság illeti a ház építőjét, mint magát a házat.” „Ez a ház itt a hitvallás háza, a kinyilatkoztatás és az áldozatbemutatás helye. Isten tervének megvalósulása. Hiszen Isten az, aki mindent felépített. Őt illeti tehát a dicséret, nem a templomot” – mutatott rá a főpásztor.

Az eseményen jelen volt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Tállai András országgyűlési képviselő, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, Tóth Balázs, Nyékládháza polgármestere, Molnárné Ducsai Dalma jegyző, valamint a történelmi egyházak hívei, sőt az emődi szervezőlelkészségből is érkeztek vendégek.

Ünnepi beszédében Soltész Miklós örömét fejezte ki, hogy új templomot szentelhettek, hiszen Nyugat- és Észak-Európában ma sokszor látjuk, hogy a templomokat inkább bezárják. Ha hitünket a krisztusi tanítás szerint megtartjuk, illetve az Egyház szolgálatával és segítségével át is adjuk, akkor bízhatunk abban, hogy a mi esetünkben ez a jövőben nem így lesz. Az államtitkár köszönetet mondott azért a megannyi „csöndes szolgálatért” is, ami ezt az ügyet az idősotthonokban, iskolában, a rászorulókkal való törődés révén teljesíti.

Tállai András, a térség országgyűlési képviselője arra hívta föl a figyelmet, hogy ha az emberek közös célért küzdenek, tesznek, és egy hitben vannak, akkor meg tudják valósítani az álmukat.

*

A Miskolci Egyházmegye által elnyert támogatás (EGYH-KCP-16-P-0115) révén több mint egy évtized után egy „álom” teljesedett be Nyékládházán. A templom építésének szándékát néhány éve már kereszt jelezte a telken, amelyet a város adományozott az egyházmegyének. A 88 millió forintos támogatási összeget a Miskolci Egyházmegye, valamint a helyi és szomszédos egyházközség adományai egészítették ki, hogy az épület teljesen elkészülhessen.

Az új templomot Szent Kozma és Damján vértanúk tiszteletére szentelték fel. Nyékládháza a Mályi Szervezőlelkészség filiája, ahol Koleszár Ákos teljesít szolgálatot.

Az eseményről IDE kattintva olvashatják el a részletes beszámolót, a képgaléria pedig ITT tekinthető meg.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria