A fejlesztés célja, hogy a legmodernebb eszközökkel mutassa be a görögkatolikus közösség gazdag örökségét, ezzel fellendítve a régió vallási turizmusát.
A projekt részeként teljesen átalakítják a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium egykori épületét, hogy egy 21. századi igényeket kielégítő, modern látogatóközpontként szülessen újjá – egy olyan szellemi és kulturális központot hozva létre, amely a helyi közösség, a zarándokok és a turisták számára egyaránt vonzó célpont lesz.
A megújuló épület földszintjén interaktív kiállítótér és emlékszoba fogadja majd a látogatókat, ahol az egyházmegye történelmével és liturgikus kincseivel ismerkedhetnek meg. Az élményt olyan innovatív múzeumtechnikai eszközök teszik teljessé, mint az érintőképernyős információs pultok, projektorok és VR-szemüvegek, amelyek segítségével a múlt szó szerint életre kel.
Az emeleten reprezentatív díszterem, valamint könyvtár és olvasóterem is helyet kap, amelyek a jövőben kulturális rendezvényeknek, konferenciáknak és koncerteknek adhatnak otthont, a csendes elmélyülést keresők számára is nyugalmat biztosítva.
Az épületben helyezik el az egyházmegye kutatható levéltári anyagát is, amely a történészek és családfakutatók számára is páratlan forrásokat kínál. A központban kialakított vendégszobák a távolabbról érkező látogatók és kutatók kényelmét szolgálják.
A beruházás során az épületet infokommunikációs szempontból is akadálymentesítik; virtuális séta és kisfilm is készül, amelyek online is bemutatják majd a központot.
A fejlesztés keretében – mely az Interreg Románia–Magyarország VI-A Programban, az Európai Unió támogatásával, a „Catholic event tourism in Szabolcs-Szatmár-Bereg and Satu Mare counties” (Katolikus rendezvényturizmus Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megyében; CET) elnevezésű nemzetközi projekt részeként valósul meg – a tiszavasvári római katolikus templom is megújul.
A két helyszín együttesen erősíti a régió turisztikai vonzerejét, bemutatva a felekezetek kulturális sokszínűségét és közös értékeit. A projekt célja a közösségi kapcsolatok elmélyítése és egy olyan közös turisztikai kínálat létrehozása, amely a határ mindkét oldalán vonzó a látogatók számára.
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Fotó: Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
