A gyengédség ünnepe – Karácsonyi ebédek a Sant’Egidio közösséggel Magyarországon

A Kapuvári Ízvadászok már évek óta fáradhatatlanul, mosolyogva töltik azzal karácsonyuk első napját, hogy kora reggel furgonba pakolják az összetevőket, útra kelnek, hogy azután kondérban ünnepi menüt főzzenek – ha kell, a sekrestyében, ha kell, akkor a hideg utcán.

Az Ízvadászok – azaz Magyar László és felesége, Pócza Kati – megértették a Sant’Egidio karácsonyi ebédjének lényegét:

a szegények asztalára is ugyanolyan finom ételnek kell kerülnie az ünnepen, mint amit mi magunk is élvezni szeretnénk ezen a napon.

(Minden út nemcsak Rómába, hanem Rómából vezet: az Ízvadászok előbb főztek a római, mint a budapesti szegényeknek.)

A rendezvénynek a helyszínt biztosító Párbeszéd Házában az asztalokra kikészített menükártyák tanúsága szerint az újházi tyúkhúsleves után gombás sertésszelet, édességként zserbó és bejgli várta a vendégeket. A házaspár kettesben főzte meg a háromszáz adagot, ennek egy részét a másik budapesti ebéden, a Szent Kolumbán skót presbiteriánus parókián szolgálták föl, ahol nemzetközi és ökumenikus vonásokkal gazdagodott az ünnepünk.

S hogy kik voltak a vendégek? Hajléktalanok, magányos idősek, szegény családok, valamint Ukrajnából, Pakisztánból, Afganisztánból és máshonnan érkezett menekültek, bevándorlók. Fájdalmas történetek hordozói, mint azok a dél- és kelet-ukrajnai fiatal édesanyák, akiknek mindenük odaveszett a háborúban; gyerekek, akik most apa nélkül kell hogy boldoguljanak egy olyan országban, amely egyszerre kínál nekik befogadást, de számos kihívást is – kezdve a semmihez sem hasonlító magyar nyelv megtanulásával. A Sant'Egidio közösség egy középkorú afgán menekült barátja minden szerdán segít a hajléktalanoknak vacsorát osztani, miközben maga is hajléktalanszállón él, távol Szíriában rekedt családjától.

Az ebédet a Párbeszéd Házának kápolnájában bemutatott szentmise előzte meg. Ahogyan Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök szentbeszédében hangsúlyozta: ez a sorrend is azt fejezi ki, hogy

Isten előbb szeretett minket” (vö. 1 Jn 4,19).

A szép jezsuita kápolna zsúfolásig megtelt szegény vendégekkel – a rendezők az első sorokba tessékelték őket, míg maguk hátul álltak.

Ha a világban az utolsó, akkor az Egyházban az első hely illeti a szegényeket!

János evangéliumának prológusáról elmélkedve a püspök arra figyelmeztetett, hogy a karácsonyban jelen van az ellentmondás is: az Ige „tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” (Jn 1,11).

A templomban felállított bájos betlehem, ahol még az állatfigurák is mosolyognak, nem feledtetheti velünk, hogy a Kisjézus nem bölcsőben, hanem az állatok etetésére szolgáló jászolban feküdt, és születésétől kezdve sok bezárkózó és kevés nyitott szívvel találkozott. De ez sem akadályozhatta meg abban, hogy közénk jöjjön és szeretetét kiárassza ránk és a világra.

Fontos, hogy a közösség ilyenkor azokkal a szegény barátaival ül egy asztalhoz, akikkel év közben rendszeresen találkozik. Karácsonykor együtt a család – tartja a mondás, talán azért, mert az Isten Fia is emberi családba született. Mária gyengédsége és József gondoskodása nélkül a Gyermek nem maradhatott volna életben.

De mit tegyen az, akinek nincs családja? Mert elhagyták, vagy ő hagyta el, vagy meghaltak, vagy soha nem is volt? Korunk legpusztítóbb népbetegsége a magány.

A keresztények, különösen a keresztény közösségek éppen ezért azt a küldetést kapják, hogy azok családja legyenek, akiknek nincs családjuk.

Ha mindenki csak eggyel több terítéket tesz az asztalra, akkor a magány vereséget szenved legalább karácsonykor.

Évek óta vannak olyan családok, akik így ünnepelnek: felkerekednek, és együtt jönnek, hogy segítsenek náluk kevésbé szerencséseknek ünnepelni.

Budapesten a két helyszínen összesen több mint kétszáz, a pécsi Nagy Lajos Gimnázium dísztermében százötven, a monori Fürge Páva kávéházban negyven főre terítettünk.

Az utóbbi helyszín különösen is mutatja, hogy mennyire fontos a szépség, amely –Dosztojevszkijjel szólva – megmenti a világot. A tulajdonos, Kruchió László virágkölteményeit megkapta már Ferenc pápa is első budapesti látogatásán és díszéül szolgálnak a köztársasági elnöki rendezvényeknek is. A monori szegények a családias légkör mellett így az ő dekorációinak varázslatos világába is beléphettek.

A Fürge Páva ráadásul éppen azért jött létre, amire a Sant'Egidio minden közössége, intézménye, helyisége is rendeltetett: hogy a beszélgetések, találkozások, barátkozás helye legyen.

A lakoma fényét emeli a műsor is. A Párbeszéd Házában Makk András dzsesszgitáros Django Reinhardt repertoárjából játszott asztali zenét. A karácsonyi hangulatról zenében pedig a Juverka vokál, azaz Beke Csilla és két lánya, Julcsi és Veronika gondoskodott.

XVI. Benedek pápa mondta a Sant’Egidio közösségről: „Nálatok összekeveredik az, aki szolgál azzal, akit szolgálnak.” A karácsonyi ebédet nem a szegényeknek adjuk, hanem a szegényekkel együtt költjük el. De igaz ez a műsorra is. A vendégek és a segítők maguk is hozzájárulnak saját művészetükkel a műsorhoz.

A Szent Kolumbán-plébánián a közeli, Rózsa utcai idősek otthonának lakói közül Laci bácsi szájharmonikán, az egykor bárokban és presszókban is fellépő Aranka néni zongorán játszott slágereket és karácsonyi számokat.

Idősek, hajléktalanok, bevándorlók és menekültek: a különbözőségek ünnepe is a karácsony, ahol a Csendes éj és más karácsonyi énekek arabul és kínaiul is felhangzottak.

Pécsett japán egyetemisták, Budapesten tunéziai lány és szülei, pakisztáni mérnök is szorgoskodtak a terítésben.

Az ebéd nem ér véget a desszerttel és a kávéval. Hiszen vannak olyanok, akik nem tudnak eljutni rá: legyengült, szenvedélybeteg utcán élők, vagy ágyhoz kötött idősek.

Monoron egy német hajléktalan bácsi, aki megfagyott volna, ha egy kedves család nem talál rá az erdőben és nem fogadja be a tanyáján egy lakókocsiba, azt az ígéretet kapta, hogy a közösségtől kap karácsonykor ebédet. Ám mivel az olvadás után hatalmas sár volt, ehhez traktor is kellett, de szerencsére ez sem volt akadály, közösségünk egyik tagja meglátogatta őt 17 éves, a gimnáziumban németül tanuló lánya társaságában. Stefan nagyon boldog volt, meg is könnyezte, hogy valaki gondolt rá.

A rákosszentmihályi Pesti úton lévő nagy idősotthonba pedig karácsony másnapján érkezett meg egy csapat ajándékokkal és finomságokkal megrakodva. A közösség már sok éve látogatja ezt az intézményt, de a világjárvány óta megnehezült a lakók kijárása. Az intézetben meglátogattak egy idős hölgyet, akinek a lánya egy emelettel feljebb lakik, mégsem találkoznak soha, mert annyira betegek, hogy nem tudják egymást felkeresni. A közösség látogatásának köszönhetően azok, akik bár összezárva, de szigetként élnek egymás mellett, most ünnepi találkozásban részesülhettek egymással is.

Szerte a világon több ezer helyen, csillogó nagyvárosokban és eldugott kis afrikai falvakban ül egy asztalhoz a közösség szegény barátaival. A vendégek száma összesen a kétszázezret is meghaladja ennél a világot körülölelő asztalnál. (Martin Buber írta, hogy a világot megérteni nem lehet, de átölelni igen – ezért kerek.)

Mindez nem volna lehetséges önkéntes segítők és adományozók sokasága nélkül, akiknek e helyütt szeretnénk köszönetet mondani. A Secret Santa, vagyis a Szegények angyalai kampányban összegyűjtött ajándékok, sütemény- és anyagi hozzájárulás, valamint a rengeteg szorgos kéz az előkészületekben és a felszolgálásban ámulatra méltó: bizonyíték arra, hogy

lehetséges egy másfajta társadalom, az együttérzés, a szolidaritás annak a rideg és kemény világnak ellenében, amelyről a hírek és olykor saját tapasztalataink is szólnak.

Külön köszönet illeti a Szociális Testvérek Társaságát, akik nagyobb összeggel támogatták az ebédet, valamint azokat, akik a gyönyörű helyszíneket biztosították: nélkülük legfeljebb „ételosztást” tudtunk volna tartani, nem pedig a „barátság ünnepét”, ahogyan Nagy János, a Sant’Egidio pécsi felelőse fogalmazott, aki hozzátette: „A Megváltó, Jézus Krisztus azt akarja, hogy senki ne legyen egyedül karácsonykor, s hogy ebből az örömből mindenki részesüljön.

Ezért a legnagyobb taps őt illeti, hogy volt bátorsága megszületni e földre, és (…) reménységet ad akkor is, amikor nagyon nehéz reménykedni, amikor sok a fájdalom.”

Az egyik tizenéves segítőnek, Annának valamelyik szegény vendég így lelkesedett:

Ilyennek képzelem a mennyországot.”

Az Isten országa közöttetek van (Lk 17,21) – mondja az Úr.

Az Isten országa köztünk van, ha annak a gyengédségnek a szavaival és gesztusaival élünk egymás, és különösen a legszegényebbek iránt, amellyel Mária és József körülvette az újszülött Kisjézust.

Forrás: Sant’Egidio közösség

Fotó: Merényi Zita (a Párbeszéd Házában); Sant’Egidio közösség Facebook-oldala (Szent Kolumbán)

Magyar Kurír