A gyermekek java számít – A Papi Kongregáció prefektusa azokról a papokról, akiknek gyermekük van

Kitekintő – 2019. március 5., kedd | 17:54

Andrea Tornielli, a Vatican News igazgatója február 27-én interjút készített Beniamino Stella bíborossal, a Papi Kongregáció prefektusával arról, mi az Egyház eljárásmódja a latin rítusú (nőtlen) katolikus papok ügyében, akiknek gyermekük van.

A kiskorúak védelméről szóló, február 21. és 24. között tartott vatikáni találkozó kapcsán Rómába érkezett és számos hírügynökségnek nyilatkozott Vincent Doyle pszichoterapeuta, aki egy ír katolikus pap fia. Doyle megalapította a Coping International egyesületet, mely a katolikus papok gyermekeinek jogi védelmét szolgálja világszerte. Doyle a nyilatkozataiban hivatkozik a Papi Kongregáció egy bizonyos dokumentumára, melyet Tornielli szerint „belső használatra szántak, de semmiképpen nem titkos dokumentum”, és ami leírja az Egyház irányelveit azoknak a katolikus papoknak az ügyében, akiknek gyermekük van. A dokumentum 2017 óta ismert, és a papok gyermekeinek védelméről szóló általános elveket Alessandro Gisotti, a Szentszék Sajtótermének megbízott igazgatója is ismertette a közelmúltban.

Beniamino Stella bíboros a Vatikáni Rádiónak adott interjúban elmondta: a kongregáció azt a gyakorlatot követi, mely évtizedek óta – Claudio Hummes bíboros prefektussága óta – érvényben van. Hummes bíboros még XVI. Benedek pápa idején azt javasolta, hogy az érintett papok esetében érjék el a papi szolgálat alóli felmentést még az apa negvenéves kora előtt. A rendelkezés a gyermek alapvető javát szolgálja, vagyis azt a jogot tartja szem előtt, hogy egy gyermeknek az anyján túl szüksége van arra, hogy az apja is mellette legyen.

Ferenc pápa is ilyen értelemben nyilatkozott erről a témáról még bíborosként Buenos Airesben, az Abraham Skorka rabbival folytatott beszélgetés során, mely Az égről és a földről című kötetben jelent meg. Fontos, hogy az érintettek figyelme elsősorban a gyermekükre irányuljon. Ez ne csak anyagi gondoskodást jelentsen, hanem a gyermek fejlődésének kísérését, érzelmi kapcsolatot, megfelelő nevelést és mindazt, ami az apasággal együtt jár, az érzelmek és a felsősségvállalás terén, főként a gyermek életének első éveiben.

Az interjúban Beniamino Stella bíboros ismertette a fent említett dokumentumot, melynek címe Jegyzék a Papi Kongregáció gyakorlatáról a gyermekes papok esetében (Nota relative alla prassi della Congregazione per il Clero a proposito dei chierici con prole), mely összegyűjti és rendszerezi a kongregációban évek óta érvényben levő gyakorlatot. Ez egy munkadokumentum, melyre hivatkozva eljárnak az ilyen ügyekben; vagyis ez a dikasztérium munkatársai számára készült, ezért nem tették közzé, ugyanakkor nem titkos dokumentum. A szöveget a kongregáció szokás szerint bemutatja a püspöki konferenciáknak és az egyes püspököknek, akiknek ilyen üggyel kell foglalkozniuk, és segítséget kérnek az eljáráshoz.

A Beniamino Stella bíborossal készült interjú az alábbi linkeken olvasható angol és olasz nyelven.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria