A gyermeknevelés a szülők joga – Monostori László előadása a negyedik parancsolatról

Az elmélkedést szentmise vezette be, amelyet szintén Monostori László esperes, a Szent Margit-templom plébánosa mutatott be.

A szertartás bevezető részében felidézte, hogy vasárnap ő is a koncelebráló papok között volt a pápai szentmisén, és most is azt a – Fecske Orsolya festőművész által tervezett – gyönyörű miseruhát viseli, mint akkor. „Még itt él a szívünkben Ferenc pápa látogatása, azok a buzdításai, intelmei, tanításai, amelyeket nekünk, magyaroknak elmondott” – fogalmazott az esperes.

Az evangélium Szent János könyvéből hangzott el; az a szakasz, amely arról tudósít, az utolsó vacsorán Jézus elbúcsúzik tanítványaitól és megmossa a lábukat (13,1–20).

Homíliájában Monostori László kiemelte: a lábmosás egészen biztos, hogy nagyon nagy hatással volt az apostolokra. Szóhoz sem jutottak, nem értették, mi történik. Elképzelhetetlen, életszerűtlen, felfoghatatlan dolog történt: Isten Fia, Jézus, a második isteni személy olyan alantas, legnagyobb alázatot feltételező szolgálatot, munkát végzett el, amit csak a rabszolgák végeztek. Maga az Isten mosta meg Péter és a többi tanítvány lábát. Jézus ezzel az egészen kivételes gesztusával tanította őket, és minket is tanít: ilyen az Isten, mindennél jobban szeret bennünket embereket, akkor is, ha nem érdemeljük meg.

Van amit nem lehet szavakkal kifejezni, és a lábmosás is többet mond, mint ezer szó. Isten mindent megtesz értünk, amire csak szükségünk van. Ő mindig a legjobbat akarja nekünk. A lábmosással egyrészt megmutatta, hogy mennyire szeret minket, milyen fontosak vagyunk neki, másrészt Jézus példát is mutatott nekünk: arra biztat, hogy mi is tegyünk hasonlóan. Ne azt keressük, ki fölött uralkodhatunk, hanem azt, hogy kinek szolgálhatunk. Az Úr mossa meg a szolgák lábát, a tanító a tanítványokét, a főnök a beosztottakét. Jézus ebben mutat nekünk példát, nehogy abba a hibába essünk, mint olyan sokan, akik fölfelé tisztelettudóan viselkednek, lefelé viszont taposnak. Ő azt mondja: viselkedjünk barátsággal, tisztelettel, szeretettel, gyengédséggel mindenki felé. Legyünk segítőkészek, nagylelkűek azokkal, akik nem tudják viszonozni a jótetteinket.

Jézusnak ez a példája kísérjen bennünket, nemcsak a húsvéti időben, hanem azon túl is. „Jézus eljött, prófétai gesztusokat tett, példát mutat. Kérjük a Szentlelket, adjon nekünk erőt, hogy legyen bátorságunk követni Jézust, akkor is, ha az nem a széles út, hanem keskeny ösvény, merjünk Jézus útján járni akkor is, ha ez kényelmetlen, mások megszólnak érte. Vegyük komolyan hitünket, gyakoroljuk az erényeket, legyünk hűségesek Jézushoz” – fejezte be szentbeszédét Monostori László.

A szentmise után elhangzó előadásában a Szent Margit-templom plébánosa a negyedik parancsolatról elmélkedett: „Tiszteld apádat és anyádat!” (Kiv 20,12). Az Esztergomi Hittudományi Főiskola morálteológia tanára felolvasta a teljes szöveget: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életed legyen azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad majd neked!”

Több érdekesség van a szövegben – mondta Monostori László. – Isten itt nemcsak azt kéri, hogy tiszteljük a szüleinket, hanem hozzátesz egy ígéretet is, hogy ez esetben sokáig fogunk élni a földön. Felfedezhetjük a szeretet rendjét is. Az első három parancsolat Istenre vonatkozik, a második kőtáblára vésett parancsolatok viszont az embertársainkhoz való kapcsolatunkat szabályozzák, és ennek legelején szerepel a szülők tiszteletének pozitív parancsa. Miért fontos a szülők tisztelete? A legkézenfekvőbb, hogy az életünket Isten után a szüleinknek köszönhetjük. Az ő szeretetük nélkül ma nem lennénk itt. Innen érthető az isteni parancs is, hogy őket különösen kell tisztelnünk és szeretnünk.

Az életünkön kívül legtöbben a hitünket, az istenkapcsolatunkat is a szüleinknek köszönhetjük. Nyilván ehhez felnőttként kell a mi akaratunk és a felülről kapott kegyelem is, mégis sok esetben kiemelkedő a szüleink szerepe abban, hogy van kapcsolatunk Istennel. Ha a szülőknek élő az istenkapcsolata, akkor szeretnék a Krisztushoz való tartozás örömét minél előbb átadni a gyermeküknek, erre vezethető vissza, hogy már az őskeresztényeknél általános volt a csecsemők megkeresztelése.

Monostori László emlékeztetett rá: a katolikus hagyomány alapján a negyedik parancsolatot szoktuk egy kicsit tágabban is értelmezni, eltűnődni azon, milyen a kapcsolat tanár és diák, beosztott és főnök között, állampolgár és a hatalom megtestesítői között. Emellett a negyedik parancsolat kapcsán óhatatlanul eszünkbe jut az a kérdés is: mit jelent az, hogy család. A Biblia elején arról olvashatunk, hogy Isten megteremtette Ádámot és Évát, az első család alapját alkotó emberpárt.

A család a keresztény hagyományban a házasságban egyesült férfi és nő, továbbá a gyermekeik közösségét jelenti. A család az Egyház és a társadalom alapsejtje, egyidős az emberiséggel, Isten akaratából jött létre. Tagjai egyenrangú felekből, egyenlő méltósággal rendelkező személyek, akiknek különböző a szerepük. Nyilván más a feladata, a szerepe a szülőknek, és más a gyermekeknek. A gyermek a családban tanulja meg a helyes erkölcsiséget, szabadságának helyes használatát, Isten tiszteletét, a tisztességet, a gondoskodást.

A Szent Margit-templom plébánosa kiemelte: a Katolikus Egyház életében van egy fontos fogalom, a szubszidiaritás elve. Ez azt jelenti, hogy amit alacsonyabb szinten meg tudunk oldani, azt ne vigyük fölsőbb szintekre, a hatalom viszont ne szóljon bele az alacsonyabb szintű csoportok dolgaiba, ha csak nincs erre feltétlenül szükség. Nem szabad semmilyen felsőbb hatalomnak elvennie a családtól az alapvető jogokat, így a gyermekneveléshez való jogot sem. Nem helyes, ha az állam, az iskola vagy valamilyen egyesület azt mondja: mi tudjuk, mi a jó a gyermeknek, majd megmondjuk, hogyan gondolkozzon bizonyos kérdésekről. A szülő pedig csak azt mondhatja a gyermeknek, amit mi megengedünk. Ez abszurd, teljesen helytelen. Vannak azonban próbálkozások a világban arra, hogy leszűkítsék a szülők gyermekneveléshez való jogaikat, akár a gender vagy a szexuális irányultság kérdésében. Az egyik skandináv országban a szülők azt tanították gyermeküknek, ami a Bibliában áll, hogy a család férjből, feleségből és gyermekből áll, mire valaki feljelentette őket, homofóbnak nevezve őket.

Nagyon résen kell tehát lennünk,

nem szabad engednünk, hogy a szülők kezéből kivegyék a gyereknevelés jogát.

Monostori László leszögezte: a negyedik parancsolat tükrében a gyerekek kötelezettsége szüleik irányába a tisztelet és a hála mellett az engedelmesség. Ez természetesen csak akkor kötelezi a gyermeket, míg otthon él. Felnőttként az engedelmességet felváltja a tisztelet. A felnőtt gyermek is meghallgathatja szülei véleményét, tanácsát, de döntenie már neki kell például a pályaválasztás vagy a házastárs esetében. Az engedelmességnél is van egy nagyon fontos kivétel: ha a szülő valamilyen bűn elkövetésére kötelezné a gyermekét, neki nemet kell mondania. A szülők kötelessége, hogy erkölcsileg helyes irányba tereljék gyermekeiket, ismertessék meg velük a szolidaritást, a mások, a közösség iránti felelősséget; gyengédségre, megbocsátásra, önzetlenségre, tisztességre, szolgálatra neveljék őket. Figyelembe kell venniük, hogy a gyermek Istenhez is tartozik. A szülőknek nem szabad tulajdonuknak tekinteniük gyermekeiket, figyelembe kell venniük, hogy megvan a saját méltóságuk, önálló személyek, akarattal, vágyakkal. Rendkívül fontos a példamutatás, hogy a szülőknél harmonizáljanak a szavak és a tettek. Nem baj, ha hibáznak, tévednek valamiben, a lényeg, hogy ismerjék ezt el.

Az előadó pszichológiai kutatásokra hivatkozva megemlítette: kisgyermekeknél az istenkép kialakulására legnagyobb hatással az apakép van; ha az apa erőszakos, kiszámíthatatlan, megbízhatatlan, nagy valószínűséggel a gyermek istenképe is ennek megfelelő lesz. Óriási a felelőssége tehát a szülőknek, különösen az apáknak.

A lelki este ezúttal is szentségimádással ért véget.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó (archív): Lambert Attila, Merényi Zita

Magyar Kurír