A gyűlölet nyilai közt is tudunk szeretni – Nagyböjti lelkinap Erdő Péter bíborossal Kaposváron

Három órakor kezdődött a donneri városrészben, a Szent Kereszt-templomban tartott lelkinap. A Plébániai Unió tagjai – Vörös Péter, Kisiván Csaba és Antal Zsolt – már két órától a templomban szervezték az előkészületeket. Fél háromtól már érkeztek a hívek, a három pap és a közösség néhány tagja fogadta az érkezőket. Ismerősként üdvözöltek mindenkit, volt idejük beszélgetni.

A Plébániai Unió a nagyböjtben is számos programmal segíti a húsvéti felkészülést: közösségi keresztutak, zenei áhítat, dicsőítő imaest, a szent három nap liturgiájáról ismertető előadás szerveződik.

A három atya ezt a lelkinapot is a szokott munkamegosztásban készítette elő. Ki-ki azt viszi benne, ami az erőssége. Mindhárman az esztergomi szemináriumban végeztek. Ma is erős a kötődésük az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez, igyekeznek ápolni a kapcsolatot: rendszeresen hívnak előadónak atyákat, legyen az nagyböjti lelkinap vagy ifjúsági program, lelkigyakorlat. Idén az ifjúsági tábor helyszíne Esztergom lesz.

Kisiván Csaba köszöntőjében a kapcsolat gazdagító értékéről beszélt, kiemelte, milyen megtiszteltetésként élték meg a kaposváriak, hogy a „magyar egyház prímását” köszönthették városukban.

A lelkinap programja Erdő Péter bíboros előadásával kezdődött, ezt keresztút követte, majd a közösség együtt ünnepelte a szentmisét. Az egységek között agapé mellett lehetett beszélgetni.

Erdő Péter bíboros elmélkedésének témája a remény volt. Ervin Gábor vértanú halált halt pap gondolataival – a főegyházmegye március 28-án jelentette be boldoggá avatási eljárása megindítását –, mintegy a remény himnuszával kezdte beszédét:

A keresztény remény csodákat művel, erőt ad tisztának maradni, a „gyűlölet nyilai közt szeretni”, ami „nagyobb csoda, mintha Isten megakadályozná a szenvedést”.

Erdő Péter arra a dinamikára hívta fel a figyelmet, hogy az értékvesztés, a háborúk idején az egyik bűn vonja maga után a másikat, elárasztja az emberi közösséget. A kereszténység válasza Jézus Krisztus, aki értünk meghalt és feltámadt, aki legyőzte a bűnt és a halált. Így a kereszténység a remény vallása. Ferenc pápa azt kéri tőlünk, legyünk a „remény zarándokai”, vállaljuk a bűnbánat és vezeklés cselekedeteit, adjunk számot őszintén reményünk okáról és tárgyáról.

A keresztény ember reménysége a feltámadás és az örök élet, az üdvösség. Akarunk-e valóban örökké élni? – idézte Erdő Péter XVI. Benedek pápa kérdését. Rámutatott, hogy már az Ószövetség is felfigyelt arra, hogy a teljes, eredményekben gazdag élet a legjobb lelkületű emberekben is felkelti azt az érzést, hogy „beteltek az élettel, hálát adnak a hosszú és szépségekben gazdag életért, de már megfáradtak”.

Erdő Péter hangsúlyozta: az örök élet nem a végtelen földi élet. A világ leggazdagabb emberei nagy pénzeket költenek kutatásokra, hogy az ember földi halálát teljesen megelőzhetővé tegyék. A keresztények azonban nem ebben bíznak, a mostani életüknél sokkal boldogabb öröklétre várnak, arra az életre, amit Krisztus készít azoknak, akik őt szeretik.

Megrendítően írja le ezt a zsidó misztika. A 42. zsoltárban ezt olvashatjuk: „Ahogy a szarvasünő a forrás vizére kívánkozik, úgy vágyakozik a lelkem utánad, Uram.” (Zsolt 42,2)

A reményünk igazi tárgya tehát az örök üdvösség, az Istennel való kimondhatatlan szeretetkapcsolatban.

Ez a reményünk nem individuális, az egyházatyák is mindig közösségi valóságnak tekintették az üdvösséget.

Jézus megígéri követőinek az örök boldogságot, de ígért nekik valami mást is: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, most ezen a világon otthont, testvért, anyát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet.”  (Mk 10,29–30) Jézus azt kéri hogy a tanítványai legyünk.

A mai kor emberére is érvényes tehát, hogy reménykednünk kell egy végső, teljes, közösségi jellegű örök boldogságban Isten szeretetében és társaságában, de új módon kell tekintenünk az emberi közösségre. Az ember technikailag sok mindent meg tud oldani, de ki kell választania kutatása, anyagi és szellemi erőfeszítései céljait.

Másként alakul a választás akkor, ha bízunk benne, hogy a világ nincs egyedül, mert olyan mindenható Isten hívta létre is kíséri útján, aki célt tűzött elénk és végtelenül szeret minket.

Ez a meggyőződés ugyanis optimizmust és bizalmat ad, és pusztító evilági katasztrófák ellenére is értékesnek találjuk életünket.

Ez a világfelfogás arra is kötelez, hogy nap mint nap keressük Isten akaratát.

Az igazság, az igazságosság, a szeretet és a szabadság olyan zsinórmértékek, amelyek az emberi közösségek tájékozódását irányítani tudják.

Ha ilyen reménység vezet bennünket, arra is kell törekednünk, hogy a tudomány és technika javaiból egy nép se legyen kizárva, ne a piaci nyereség, hanem az ember igazi szükséglete legyen gazdasági tevékenységünk szervező ereje.

Erdő Péter Az Egyház társadalmi tanításának kompendiumából idézve hangsúlyozta, „a nemzetközi együttélés megkívánja a részleges és az egyetemes közötti egyensúlyt: ennek megvalósítására hivatott minden nemzet, amelynek kötelessége a többi néppel szembeni békés, tiszteletteljes és szolidáris magatartás” (157).

A gazdasági tevékenységnek és az anyagi gyarapodásnak tehát az ember és a társadalom szolgálatában kell állnia, és aki a hit, remény és szeretet által Krisztus tanítványává szegődik, képessé válik a gazdaságot a megszentelődés helyévé tenni, kifejezésre juttatni „az emberit felülmúló szeretetet és szolidaritást”.

Így valami több valósul meg, egy olyan életstílus, amelyet átvilágít a remény és Isten akaratának keresése.

A keresztutat vezető Erdő Péter bíboros mellett a plébániai közösség tagjai olvasták fel az egyes állomások elmélkedő imáit. Jézus szenvedéséről és áldozatáról elmélkedve azért imádkoztak, hogy életükben felismerjék a kihívásokat és a bennük rejlő értelmet. Kitartásért fohászkodtak a nehézségekben, kérték Istent, hogy a „szeretete fényével világítsa útjukat”.

A szentmisére külön kórus állt össze, taizéi dalokat válogattak az alkalomra, segítve a lelki elmélyülést. A főcelebráns és szónok Erdő Péter bíboros volt. Nagy számú ministránscsapat kísérte a bevonulást.

A szentmise elején Szita Károly, Kaposvár polgármestere köszöntötte a főcelebráns Erdő Péter bíborost és a híveket. Kiemelte, megtiszteltetés a város számára a magyar egyház fejének látogatása, hogy jelenlétével erősíti közösségüket. Kifejezte reményét, hogy a nagyböjt mind az egyén, mind a közösség számára a megújulás időszaka lesz.

„A város egész közösségéért ajánlom fel a szentmisét. Imádkozom a papokért és mindazokért, akik segítik őket az oltár szolgálatában” – fogalmazott a főpásztor.

Erdő Péter homíliáját teljes terjedelemben közöljük:

„Krisztusban Kedves Testvérek!

Szent Lukács evangéliumáról azt szokták mondani, hogy az a pogányok, a szegények, az asszonyok és a bűnösök evangéliuma, mert a szent szerző – talán jobban is, mint más könyv szerzője az Újszövetségben – ráfigyel ezekre az emberekre, akik nem az igazak, nem a rangosak, nem Izrael választottai köréhez tartoznak.

Ebbe a nagy képbe illeszkedik a tékozló fiú példabeszéde is. Mert hát természetes, hogy a hangsúly az ifjabb és az idősebb fiú viszonyán van. Főleg, ha hallottuk a bevezetést: a farizeusok méltatlankodnak amiatt, hogy miért áll szóba Jézus a bűnösökkel. Világos az is, hogy az idősebb fiúban Izrael népét, Izrael vallási vezetőit, a farizeusokat, az írástudókat látták sokan. Azokat, akik próbáltak hűségesek maradni a mózesi törvényhez és biztosak voltak benne, hogy ők mindenben engedelmeskedtek az Úrnak, őket illeti az örökség. És milyen felháborítónak érezhette egy ilyen ember, aki nehezen tanulta meg a törvény számos előírását, olyan nagy áldozat árán igyekezett azt megtartani, hogy innen is, onnan is emberek jönnek, a törvényt nem tartják meg és Jézus mégis szóba áll velük, sőt úgy tűnik, követőinek közössége ilyenekből fog állni. Persze, hogy megütköztek rajta.

De Jézus nem is a törvénytisztelő ember igyekezetét becsüli le, hanem Isten irgalmáról beszél. Arról, hogy meghívja, hogy visszahívja ez a szerető atya azt is, aki eltékozolta az életét, azt is, aki bűnösként elfordult, aki eltávolodott az Istentől.

És ebben az isteni meghívásban van a Jézust érő szemrehányás magyarázata. Hiszen az idősebbik fiú az apának azt mondja, hogy »ez a te fiad megjött«. Jézusnak is azt mondják, hogy ő a bűnösök barátja. Az ő barátai ezek a furcsa szerzetek. De utána az apa, mikor megválaszolt, hogy miért kell most mégis örülni, megjegyzi: »a te öcséd megkerült«. Nem csak az apának fia a bűnös, hanem testvére annak a másiknak is, aki mindig kitartott az Isten mellett. És ez bizonyos szempontból Jézus válaszának a csattanója. Testvérei a bűnösök azoknak, akik teljes jó szándékkal igyekeztek mindig Isten akaratához igazodni.

Nem elég, hogy elismerjük és örömmel fogadjuk Isten végtelen irgalmát, hanem nekünk is testvérként kell nézni azokra, akiket Isten mindig visszavár magához.

A mi testvérünk az, akit ő hív.

Nemcsak Izrael és az Egyház nagy dinamikájáról szól azonban ez a példabeszéd. Nemcsak Jézus koráról, nemcsak az első keresztényekről. Szól ez a példabeszéd nagyon is nekünk. Szól nekünk, amennyiben mi magunk is tékozló fiúk vagyunk. Térjünk vissza az Atyához, mindenki számára van irgalom. Szól nekünk is, amennyiben szomorú emberek vagyunk, mert úgy érezzük, hogy a világ nagyon eltávolodott az Istentől. Talán csak kevesen, talán mi lennénk azok, akik még kitartunk, de milyen borzalmas a távolság az átlagember és aközött, amit Krisztus tanított. De ettől nem szabad megijednünk. Ebben is vigasztalást jelent ez az evangélium. Akármilyen messze is vannak az emberek, akár a többség is, ők is meghívást kaptak, ők is visszavárt tékozló fiúk, ők is a mi testvéreink,

akiket talán még segíteni is kell, visszahívni, és semmiképpen sem ellenszenvvel és féltékenységgel nézni, ha a távolból talán valamelyikük közeledik.

Ez is ennek az evangéliumnak az üzenete.

»A te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.« Ez a mondat jár a lelkünkben, amikor átérezzük a felelősséget minden emberért, aki a környezetünkben él. És minél inkább távol van Krisztustól, annál inkább éget minket ez a felelősség.

Keresztény küldetésünk alapvetően missziós küldetés.

Az Egyháznak nem az a célja elsősorban, hogy olyan közösségeket teremtsen, amelyeknek a tagjai jól érzik magukat egymás társaságában, és kellemesen, kulturáltan töltik az időt. Manapság persze ez is szép dolog, ezt is meg kell becsülni, de távol állunk küldetésünk teljességétől, ha azt hisszük, hogy ebben merül ki a keresztény mivoltunk. És minél inkább elveszettnek érzi magát körülöttünk a világ, minél inkább világosságra és útmutatásra vágyik, de csalódással és undorral tekint minden régebbről ismert, vagy ismertnek hitt megoldás felé,

annál inkább nekünk kell lépni, nekünk kell elébe menni az atya módjára mindenkinek, aki kétségbe esve keresi a helyét ebben a világban.

Missziónk tehát magának Istennek a tervét hajtja végre, magának Krisztusnak a küldetésében részesül. Ilyen örömmel és felelősséggel igyekezzünk ezt teljesíteni, különösen most a reménység évében. Ámen.”

Erdő Péter örömét fejezte ki, hogy a Kaposvári Egyházmegyében is különlegesen, közösségi módon is imádkoznak a békéért. Ugyanezt teszik ők is az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében. Ez a jó szándék kösse össze ezt a két egyházmegyét is. Elmondta: néhány nappal ezelőtt három püspök látogatta meg Szíriából, akik elmondták, csoportosan gyilkolják a keresztényeket országukban. Azonosítatlan személyek fegyverrel berontanak otthonokba, legyilkolják, akiket találnak. Az áldozatok szinte mindig keresztények. Imádkozzunk értük is.

A szentmise végén Kisiván Csaba mondott köszönetet a nap megvalósulásában közreműködőknek. Ahogy érkezéskor, úgy a távozáskor is személyesen köszöntek el a Plébániai Unió papjai híveiktől, akik még hosszan beszélgették a templom előtti téren.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír