A halál csak játék – A Mickey7 és a Mickey 17

A nem látható, csak a képzeletünkre bízott elemekkel egyre jobban megbirkóznak – lásd például A háromtest-probléma című regényt, melyet a filmes feldolgozásból lehet igazán megérteni –, ám a történetszövés, a párbeszédek és a dramaturgia felépítése már egyáltalán nem egyszerű feladat. Az alkotók a legtöbb esetben kénytelenek lerövidíteni a cselekményt, bár ha jól alkalmazzák a képi eszközöket, pont a tömörítés révén születhet egy valóban önálló mű. De mi maradjon meg, s mit kell elhagyni? És leginkább, mennyire alakítsák át az eredeti történetet? Szükség van-e arra, hogy hozzátegyenek valamit?

Edward Ashton Mickey7 című regénye sem kerülhette el a megfilmesítést. Az viszont jelez valamit, hogy Pong Dzsunho (Bong Joon-ho) – aki többek között az Oscar-díjjal jutalmazott Élősködőket is rendezte – mozijának címe Mickey 17 lett. Ashton sci-fijétől nem csak abban tért el, hogy hozzáadott a címhez és a főszereplő életéhez még tízet. Át is alakította a cselekményt, ezzel pedig máshová kerültek a hangsúlyok. Az alábbi, rendhagyó elemzésünk elsősorban az eltérésekre fókuszál.

Mickey (Robert Pattinson) egy űrhajó legénységének tagja. A filmben az expedíció a Földről indul el, a regényben viszont hőseink eredeti otthona egy másik emberlakta bolygó, a Midgard. A könyvbeli Mickey sem földi, ő a Kirunáról származik. (A bolygónevek a skandináv mitológiára utalnak.) Mickey és társai végül a jeges Niflheim – a köd hona – nevű planétán landolnak, ám a zord körülmények miatt csak egy-egy felfedező út erejéig hagyják el az űrhajót. Ashton írásában hangsúlyosabb, hogy az emberiség – vállalva annak kockázatát, hogy nagyon sok telepes odavész – miért akarja benépesíteni az univerzumot. Valamikor ugyanis volt egy pusztító világháború, a diaszpórák létesítését egyfajta konfliktusmegelőzésként indították el. Jellemző, hogy a benépesített bolygókon senki sem tudja már, mi van a Földdel. 

Persze akad olyan különbség is, aminek nincs jelentősége, az viszont már lényegesebb, hogy miket – esetleg kiket – találnak a telepesek a bolygókon. A regényből megtudjuk, hogy a helyi életformák számtalan esetben veszélyeztették az érkezők testi épségét. A könyvbéli Mickey társait is megtámadják a Niflheimen élő őshonos kúszómászók, mint ahogyan a filmben is leselkednek rájuk a rovarszerű, szelvényes, csáprágós valamik. Ezek a kiráz nevet kapják az emberektől – mivel mindenkit kiráz tőlük a hideg. Egyikük a történet elején kimenti Mickey-t a jég fogságából, ezzel pedig el is indítja a bonyodalmakat. A könyvben a kúszómászók nem sok figyelmet kapnak, ám a filmbéli kirázok annál inkább. Amikor elfognak egy bébikirázt, seregnyi gyűlik össze az űrhajó körül. Marshall parancsnok (Mark Ruffalo) mindenáron el akarja pusztítani ezeket, így válik a film története egyfajta gyarmatosításparabolává. Míg a könyvben az emberi faj teljesen kiszolgáltatottja a bolygókon lévő körülményeknek, így az ott talált élőlényeknek is, addig itt a magabiztos és öntelt konkvisztádorok – narcisztikus főnökükkel az élen – csupán korlátoltságuk miatt törnek az ártatlan kirázokra, akikről csak később derül ki, hogy amúgy értelmes lények.

A könyv egyedi – legalábbis első látásra annak tűnő – ötlete a legénység eldobhatónak nevezett tagja. Őt kifejezetten arra használják, hogy veszélyes küldésekben vegyen részt. A feladat elvégzése sok esetben végül halálhoz vezet. Ám ez nem probléma, hiszen az előzetesen rögzített adatok alapján újranyomtatják az illetőt, és már jöhet is a következő megbízás. Mickey is ilyen eldobható, a könyvben már a hetedik, míg a filmben épp a tizenhetedik példány létezik belőle. Mivel az űrhajón mindenki úgy hiszi, hogy Mickey-t elnyelte a jég, kinyomtatnak belőle még egyet – a 8-ast vagy a 18-ast. 

Ashton sci-fijének nagy része azt taglalja, milyen problémákhoz vezet a két Mickey létezése, míg a filmben a már említett gyarmatosítási kérdés mellett Marshall személye lesz az érdekes. A magamutogató parancsnok egy sikertelen politikus, akit a legénység egy része istenít. Marshall úgy tekint az expedícióra, mint egy tévéshowra, melynek révén az egész világ megismerheti nagyságát, s így nyomot hagyhat a történelemben. A könyvben Marshall inkább egy kemény vezető, aki azért dolgozik, hogy emberei túléljék a következő időszakot. A regény parancsnokfigurája szerint egy testhez egy lélek tartozik, amelyik a halál után nem reprodukálható, a nyomtatott ember pedig lélek nélküli szörnyeteg. A filmbeli Marshall viszont bigott és korlátolt, felfogása leginkább az amerikai Bibliaövezet vallásosságát karikírozza.

A film tehát pont annyit változtat a könyv történetén, hogy rácsatlakozhasson a máshonnan is jól ismert trendekre. Nem kivétel ez alól a halálról kialakított képe sem. Bár a Mickey mindkét változata a szórakoztató sci-fi műfajába tartozik, az alapkérdés egyáltalán nem valami vidám téma. A regényben egy hajszálnyival több szó esik a nyomtatásból adódó dilemmákról – az utángyártott eldobható ugyanaz-e, mint az eredeti –, a filmben az ezt taglaló vitát csak „etikai és vallási hablatyolásnak” nevezik. A szereplők viszont annál többször kérdeznek rá arra, hogy milyen érzés meghalni. Az nyilvánvaló, hogy a halál szenvedés, de kit érdekel, ez nem annyira probléma, inkább csak egy érdekesség, egzisztenciális jellege nincs. Valami azért mégis feldereng a homályból az emberiség ősrégi tapasztalatából, Mickey társai ugyanis többször is megjegyzik, hogy könnyű neki, hiszen a halála nem végleges.

Annak ellenére, hogy a Mickey7 és a Mickey 17 sem komolykodó mű, mindkettő jól illusztrálja azt, amit Vincenzo Paglia Nővérünk, a halál című művében a modern ember elmúlással kapcsolatos felfogásáról ír. José Saramago egyik sora is eszembe jut: „Senki sem lehet annyira bűnös, hogy kétszer kelljen meghalnia.”

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. május 11-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.