A halhatatlanság forrása – Strobl Alajos a Régi Műcsarnokban

A századforduló idején a százhetven éve született Strobl Alajos (1856-1926) volt a magyar szobrászat egyik legkiválóbb és legfoglalkoztatottabb alakja. A Mértékadó hasábjain nemrégiben írtunk a Képzőművészeti Egyetem első kerítés-kiállításáról, amely szintén a Strobl-évadhoz kapcsolódóan jött létre a Bajza utcában, ahol fotókat, régi fényképeket láthattunk a kerítésre felerősítve, igaz, korántsem kizárólag a Strobl-féle szobrászműterem-ház egykori életére vonatkozóan, hiszen olyan képeket is megnézhettünk, amelyek egykoron a szobrász Bajza utcai lakásban készültek, főleg családi körben.

Az épület bejáratánál egy 3D-nyomtatással készült, aranysárga színű, ülő férfi szobra köszönti látogatót. Várakozásaink ellenére a félmeztelen, szakállas férfiszobor nem a mestert ábrázolja, hanem a Mechwart-emlékművének egyik mellékalakját. E szoborcsoport alakjaihoz a szobrász a gyár munkásait kérte fel modellnek. Ennek az ülő figurának egyébként még a nevét is ismerjük: Pospischil Mihályról van szó, aki egykor öntőmunkásként dolgozott, és akinek élénksárga színű szobra a fekete háttér előtt már messziről jelzi, hogy valami különleges eseménynek leszünk részesei.

A kis méretű, eredeti szobrok, kisminták, a család által őrzött első példányok mellett számos fotó és nyomtatott dokumentációt is láthatunk a kiállításon, melyek megelevenítik a korszakos jelentőségű szobrászművész életútját. Strobl Alajos nem csupán egy szobrász volt a sok közül, hanem a maga nemében szinte egy egész intézmény (ahogy később, a 20. század második felében például Somogyi József is). Zala Györgyhöz, Ybl Miklóshoz vagy Alpár Ignáchoz hasonlóan, hogy csak néhány nevet említsünk, Strobl Alajos azon nagyjaink közé tartozott, akik jelentős mértékben formálták a millenniumi Budapest arculatát. Az epreskerti szobrász mesteriskola vezetésével szintén őt bízták meg, ahol tanítványai részt vehettek az éppen készülő alkotások munkálataiban. Ez akkoriban nem számított ritkaságnak Európa más művészeti akadémiáin sem, hiszen a projekteket felvállaló művészek egyedül aligha lettek volna képesek időre teljesíteni a nagyobb megbízásokat.

Az életút korai szakaszát bemutató, a Barcsay Teremben látható korai szobrai igen fontos alkotások Strobl karrierje szempontjából, hiszen 1884-ben fiatal szobrászként az élő modell után mintázhatta meg Ferenc József mellszobrát a budapesti Operaház számára. Ezen kívül még két másik, Erzsébet királynét ábrázoló szobrát is láthatjuk 1899 utánról. Érdekes, hogy a királynéról készült művek közül azok a legjobbak, amelyek a halála után, fényképek alapján készült róla, gondoljunk csak Benczúr Gyula festményére. Hasonlóan magas színvonalúak Strobl szobrai, amelyekből több példány is készült. A korszak művészi gyakorlata ugyanis az volt, különösen a nagyobb méretű szobrok esetében, hogy a szobrász először agyagból megmintázta alkotását, majd gipszöntvényt készített róla, aztán pedig ezt a gipszszobrot egy kivitelező cégnek adta át, amely a „főszminta” alapján végezte el az alkotás kőbe faragását vagy bronzba öntését. Ez a gyakorlat tette lehetővé azt, hogy egy szobormintáról több, különböző anyagú, de minden esetben a művész saját kezű alkotásának tekintett változat készülhessen. Az egyforma szobrokat az adott helyszínen gyakran egy-egy helyi építész által tervezett talapzattal vagy architektonikus kerettel tették egyénibbé. A kiállításon a rengeteg, a kort megidéző fotók egyikén a mestert látjuk munka közben a műtermében, ahogy épp Erzsébet királyné mellszobrát faragja. 

A terem másik emblematikus alkotása Hans Temple nagyméretű festménye Strobl Alajosról. A morva származású osztrák művész életművében fontos helyet foglalnak el a pályatársakról, például a Munkácsy Mihályról készült portrék is, akiket műtermükben munkájuk közben ábrázolt. Ezek sorába illeszkedik ez az 1886-os festménye is, amelyen Strobl Alajost örökítette meg: a szobrászt ihletett pózban, kezében vésővel látjuk a vásznon, amint a készülő Liszt-emlékműtervét szemléli.

Strobl 1883 és 1889 között a Várkert Bazárban lévő műtermében dolgozott. Az atelier hangulatára a szobrásznak készülő, a híres művészt kamaszként felkereső Telcs Ede így emlékezik vissza: „Strobl szép szál ember volt, kissé kopaszodó fején piros barettet hordott. Műhelyében néhány pompás kész szobra állt, a készülő munkái fehér rongyokkal voltak letakarva. A sarkokban száraz pálmaágak díszelegtek, egyszóval olyan volt a műterme, mint azt egy Szabadkáról Budapestre jött fiú legszebb álmaiban elképzelte. (Strobl Bécsben tanult, éppen a Makart-korszakban, amikor még a lakások is teli voltak rakva száraz pálmákkal, virágokkal, »Makart-csokrokkal« (…) A másik benyúló műteremben egy festő dolgozott Strobl arcképén, mely őt munka közben ábrázolta.” A kiállításon, egy remek fotó segítségével mi magunk is bepillantást nyerhetünk a mester híres, pálmafás műtermébe.

Tovább haladva a kiállításon, Lotz Károly Strobl Alajosnéról 1896-ban készített festményét tekinthetjük meg, amely a fiatalasszonyt profilból ábrázolja. A bájosan szép nő képe magával ragadó – akkor még fontos volt a művészetben a szépségideál. Ha a mai állapotokat nézzük, akár a Képzőművészeti Egyetem év végi kiállításain is, azt tapasztaljuk, hogy sokkal inkább a rút, már-már visszataszító alakok és figurák ábrázolása került előtérbe. Értem én, hogy nehéz időket élünk, de a régiek sem éltek boldogabban, a művészet valahogy mégis azonosulni tudott a szépség, a harmónia keresésével. A világ persze megváltozott, megint háború dúl Európában, a nyakunkon a klímaváltozás és sok minden egyéb is, de talán mégsem szabadna lemondani a pozitív dolgok kereséséről a művészetben. Egyébként Strobl Alajos és művésztársai is átélték az első világháború poklát; ekkor festette például Benczúr Gyula Strobl Alajos katonaruhás portréját is, a Strobl főhadnagy (1915) címűt, amely szintén látható a kiállításon. 

Az Anyánk című szobornak az évek során több példánya is készült. Strobl Mihály szerint édesapja a nagy tiszteletnek örvendő matrónát 1875 nyarán mintázta meg először. Ez volt az első változat. Később például Pekár Gyula tesz említést a mellszoborról egy 1893. májusi epreskerti látogatása kapcsán: „Még egy pillantást vessünk a művész klasszikusan remek mellszobrára, mely tán legtökéletesebb munkája”.

„A színezett gipszszobor I. példánya sokáig volt a családunk birtokában. 1962-ben vásárolta meg a Kiscelli Fővárosi Múzeum, azóta ott látható kiállítva. A szobor egyike Strobl Alajos színezett portréinak. Mintája szerintem annak, hogyan kell egy szobrot színezni, hogy az mégse keltsen viaszbábu benyomást. A Bajza utcai lakásban ez a szobor kétségtelenül Strobl Alajos kedvenc darabja volt. Gyakran figyeltem meg, amint előtte áll és teljes odaadással nézte és sokszor meg is simogatta. Ezen simogatásokra vezethető vissza az egyszerű, nem nemes anyagból készült színezett szobor különleges patinája” – olvassuk Strobl Mihály tollából.

Külön fejezet szól a kiállításon a tanítványokról és Strobl munkatársairól. A Strobl-műterem bemutatása nem lenne teljes a monumentális szobrok létrehozásában segédkező munkatársak említése nélkül, akik leggyakrabban a szobrász korábbi tanítványai közül kerültek ki – ilyen volt például Fakits Ernő, Rápolthy Lajos vagy Vaszary László. Néhányuk később önálló szobrászi karriert is befutott, mások egész életükben elsősorban Strobl munkatársaiként dolgoztak, így nevük ma kevésbé ismert a szakma és a közönség előtt.

A kiállításon sok mindent megtudhatunk a szobrok készítéséről. A munkatársak a mintázás valamennyi fázisában segédkeztek, a szobrok kőbe faragását azonban más szakemberek végezték. Az 1880-as évektől vált egyre általánosabbá, hogy carrarai márványból tervezett szobrok gipsz nagymintáit Olaszországba küldjék, és egy ottani kivitelező céggel faragtassák ki. A szobrászművész maga dönthetett, hogy alkotását teljes mértékben kifaragtatja-e, vagy pedig az utolsó simításokat már maga végzi el rajta. Például Fadrusz Jánosról tudható, hogy érdemi önálló munkát végzett Carrarában a befejezés fázisában. Strobl számára pedig – fia visszaemlékezése szerint – 2-3 millimétert hagytak meg a márvány felületen az epreskerti kőszobrászok.

Az emlékműszobrászat mellett fontos műfajnak számított akkortájt a portrézás, hasonlóan, mint a festészetben: gondoljunk csak László Fülöp munkásságára, aki épp ebben a műfajban vált világhírűvé. A kiállításon most Pálmay Ilka márványba faragott szobrát is megnézhetjük, hiszen a Nemzeti Galéria állandó 19. századi kiállításán csak terrakottaportréját láthatjuk az egykor híres dívának, a kor legünnepeltebb operettprimadonnájának, akiről a mester 1886-ban készített szobrot.

De menjünk tovább, hiszen a Barcsay Terem melletti kisebb kiállítóterekben kaptak helyet a Strobl család közelebbi tagjairól készült festmények, szobrok, fényképek! Strobl Zsófia a szobrász nővére volt, maga is jeles festőművész, akinek a munkásságából egyelőre keveset ismerünk. Zsófia 1853-ban Krakkóban született harmadik gyerekként édesanyja, Wyrostek Karolina második házasságából, 1856-ban negyedikként pedig még egy fiú testvér. A testvérpár apja, id. Strobl József hamar felismerte tehetségüket, ezért sokat rajzoltatta őket, amiről a fennmaradt vázlatfüzetek tanúskodnak. Mivel a szűkös jövedelmű család anyagi erejét felemésztette a három fiú taníttatása, Zsófia csak hat elemit végezhetett. Később azonban, mint a kiállításon megtudhatjuk, továbbtanulhatott Bécsben, és Budapesten is képezhette magát a művészeti felsőoktatásban. Strobl Zsófia életművének feldolgozása, valamint annak kiderítése, hogy hogyan fonódott össze élete és munkássága az országos hírű öccse életével, még a jövő kutatásainak feladata. A néhány éve a raktárból előkerülő Vörösruhás lány című alkotása mindenesetre a Nemzeti Galéria állandó kiállításának népszerű darabja.

A Strobl család történetéről ezeken kívül még sok mindent megtudhatunk a gondosan előkészített kiállításon, és ha bekukkantunk Képzőművészeti Egyetem alsó szintjére, akkor a szobrász további, budapesti vonatkozású alkotásaival ismerkedhetünk meg. Például a Halászlány szépséges szobrával és hányattatásainak történetével az elmúlt száz évben.

A kiállítás kurátorai, Erős Apolka és Borovi Dániel igazán remek munkát végeztek, feltehetőleg a Strobl család hathatós közreműködésével. A kiállítás szeptember 19-ig ingyenesen látogatható. Akinek ideje engedi, és érdeklődik a műalkotások keletkezési körülményei iránt, annak mindenképp érdemes elzarándokolnia az Andrássy útra.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. augusztus 9-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.