A Kárpát-medence összes házas hétvégés közössége képviseltette magát: Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból is érkeztek házaspárok és lelkipásztporok.
Az egész éves szolgálat után számukra is lelki töltődést jelent ez a találkozó, amelyen rengeteg beszélgetésre és tapasztalatcserére van lehetőség.
„Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene” (Fil 4,9) – ez a szentírási részlet volt az esemény mottója; témája pedig a találkozás; a rendkívüli és hétköznapi találkozások egyaránt: az Istennel való találkozások az imádságban, a közösséggel való találkozások a felelősségben, a szolgálatban.
Négy házaspár és két pap tapasztalatainak meghallgatása után a párok végiggondolhatták saját kapcsolatuk ezen területeit.
A Házas Hétvége mozgalom nemcsak a házasságban élőket, hanem a papi szentségben élőket is közösségbe hívja, így a részt vevő lelkipásztorok is megélhették a közösség, egység élményét.
Régen várt személyes beszélgetésekre kerülhetett sor; voltak, akik egy év után most találkoztak újra.
A mozgalom tagjai 23-án, pénteken szentségimádás, 24-én, szombaton pedig közös szentmise keretében adtak hálát az Úrnak, hogy a közösséget is kíséri mindennapjaiban és szolgálatában.
A házigazda szerepét vállaló szekszárdi közösség mindenre kiterjedő figyelme, ajándékai ugyancsak hozzájárultak a közös örömhöz.
Forrás és fotó: Házas Hétvége mozgalom
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria