A helyi katolikus pátriárkák meghirdették a béke napját a Közel-Keletért

Kitekintő – 2021. június 16., szerda | 16:25

A közel-keleti térség katolikus püspöki karának Igazságosság és Béke Bizottsága kezdeményezésére mostantól évente megtartják azt az ünnepi szentmisét, melyet a térség békéjéért ajánlanak fel. Az első békenapon, amely június 27-én, vasárnap kapcsolja egy imaközösséggé a régió valamennyi országának katolikus híveit, a Közel-Keletet a katolikus pátriárkák felajánlják a Szent Családnak.

A kezdeményezés XIII. Leó pápa 130 éve, 1891-ben közzétett, új korszakot nyitó Rerum novarum kezdetű szociális enciklikájának szellemében született. Emellett kapcsolódik a Ferenc pápa által meghirdetett Szent József-évhez is, amelyet a Szentatya abból az alkalomból kezdeményezett, hogy 150 évvel ezelőtt hirdették ki, hogy Szent József, Szűz Mária jegyese az egyetemes Egyház pártfogója.

A béke szándékára központi szentmisét is bemutatnak a názáreti Angyali Üdvözlet-bazilikában június 27-én, vasárnap délelőtt tíz órakor, a szentföldi elöljárók részvételével. Az ünnepi szertartás során megáldják azt a Szent Család-ikont, amelyet ez alkalomra festettek és foglaltak intarziás keretbe, amelybe egyúttal elhelyezik a názáreti Angyali Üdvözlet-bazilika ereklyéit. A názáreti Szent Családot ábrázoló ikont a Szent József-templom oltára fölé helyezik majd, azon a helyen, ahol a hagyomány szerint Jézus nevelőatyjának a háza állott, és ami – ugyancsak a hagyomány szerint – a középkorban hajóval, Dalmácia érintésével végül Loretóba érkezett, ahol a gótikus kor végén gyönyörű bazilikát emeltek a tiszteletére. Az új názáreti Szent Család-ikon a felszentelése után zarándokútra indul, először Libanonba, majd a térség országait bejárva Rómába érkezik. Ott december 8-án, a szeplőtelen fogantatás napján ünnepi szentmisén köszöntik, majd visszatér a Szentföldre, és a názáreti Szent József-templomban marad állandó jelleggel.

A szervezők azzal számolnak, hogy Ferenc pápa apostoli áldását küldi a Közel-Kelet békéjének napjára. Pierbattista Pizzaballa érsek, Jeruzsálem latin pátriárkája az esemény jelentőségét így foglalta össze: „Mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy vegyünk részt személyes jelenlétünkkel, de ha ez nem lehetséges, akkor maradjunk együtt az imádság közösségében. Könyörögjünk együtt Isten irgalmasságáért és békéjéért a Közel-Keleten, ahol a kereszténység egykor megszületett és még ma is élő valóság minden szenvedés ellenére.” Miközben az egész Közel-Keletet felajánlják a Szent Családnak, az Úr Jézus Krisztus, a Boldogságos Szűz Mária és Szent József közbenjárását kérik a lakosság védelmére, a Közel-Keletet sújtó politikai és gazdasági válságok és annak következményei közepette. Éppen ezért az emberi életeket, a földeket, a félelmeket és reményeket, a fiatalokat és a családokat a Szent Családra bízzák, hogy minden család váljon családegyházzá és a szentség iskolájává. Az egész kezdeményezés célkitűzése, hogy a térségbe visszatérjen a béke és a stabilitás, és hogy a Közel-Kelet lakóira egyenlő jogok és kötelességek vonatkozzanak, szabad és méltó életet élhessenek, függetlenül vallási hovatartozásuktól és nemzeti identitásuktól.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria