A HÉT VERSE – 22. zsoltár

22. ZSOLTÁR (21)

Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
Távol van szabadulásomtól
hangos jajveszékelésem.

Én Istenem, kiáltok nappal,
de te nem hallgatsz meg,
és éjjel is, de nyugtot nem találok.

Pedig te szent vagy
és Izrael dicsérete között laksz.

Benned bíztak atyáink,
bíztak, és te megszabadítottad őket.

Hozzád kiáltottak és megszabadultak,
benned bíztak és meg nem szégyenültek.

Én azonban féreg vagyok, nem ember,
embereknek gyalázata, népnek utálata.

Aki csak lát, mind gúnyt űz belőlem,
félrehúzza ajkát, fejét csóválgatja:

»Az Úrban bízott, mentse meg őt,
szabadítsa meg, ha kedvét leli benne.«

Hiszen te vagy, aki kihoztál engem anyám méhéből,
te vagy reménységem anyám emlője óta.

Rád voltam utalva anyám ölétől,
anyám méhétől fogva te vagy az Istenem.

Ne légy távol tőlem,
mert közel a nyomorúság,
és nincs, aki segítséget nyújtana.

Körülvett engem sok tulok,
Básán bikái körülfogtak engem.

Kitátották felém szájukat,
mint ragadozó és ordító oroszlán.

Szétfolytam, miként a víz,
minden csontom kificamodott,
szívem, mint a viasz,
megolvadt bensőmben.

Ajkam, mint a cserép, kiszáradt,
nyelvem ínyemhez tapadt,
lesújtottál a halál porába.

Körülvett engem nagy sereg kutya,
a gonoszok zsinatja körülfogott engem.
Átlyuggatták kezemet és lábamat,

megszámlálhattam minden csontomat.
Néznek rám, bámulnak engem,

elosztották maguk között ruháimat,
és köntösömre sorsot vetettek.

De te, Uram, ne légy távol tőlem,
én erősségem siess segítségemre!

Szabadítsd meg lelkemet a kardtól,
egyetlenemet a kutyák karmából!

Ments meg az oroszlán torkából,
engem, a megalázottat, a bölény szarvától!

Hadd hirdessem testvéreimnek nevedet,
a gyülekezetben hadd dicsérjelek:

Ti, akik félitek az Urat, dicsérjétek őt,
Jákob minden utóda, magasztaljátok őt!
Félje őt Izrael minden utóda,

Mert ő nem veti meg és nem nézi le a szegény nyomorúságát,
nem fordítja el tőle tekintetét,
és meghallgatja, amikor hozzá kiált.

Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben;
amit fogadtam, teljesítem azok előtt, akik félik őt.

Jóllakásig esznek majd a szegények,
akik keresik az Urat, dicsérik majd őt:
»Éledjen fel szívük mindörökre!«

Észbe kap és megtér az Úrhoz a föld minden határa,
és leborul színe előtt
a nemzetek valamennyi családja.

Mert az Úré a királyi hatalom,
és ő uralkodik a nemzeteken.

Csak őt imádják mind, akik a földben alszanak;
leborulnak előtte mindazok, akik a porba leszállnak.
Neki él majd a lelkem,

Neki szolgálnak majd utódaim.
Az Úrról beszélnek az eljövendő nemzedéknek,

az ő igazságát fogják hirdetni a születendő népnek:
»Így cselekedett az Úr!«

(Forrás: szentiras.hu/KNB/Zsolt22)

Kép: Jacobello del Bonomo: Vir Dolorum (1385–1400)

Magyar Kurír