A HÉT VERSE – Keresztes Szent János: Sötét éjszaka

SÖTÉT ÉJSZAKA

Egy sötét, csöndes éjen,
mikor szerelmem izzóan lángra lobbant –
mily boldogság a részem! –
óvatlan kiosontam,
míg házam pihent csöndes nyugalomban.

Homályba rejtve mélyen,
álruhában, vezetőmmel titokban –
mily boldogság a részem! –
az éjben elosontam,
míg házam pihent csöndes nyugalomban.

E boldogságos éjen
titkon, mert senki sem látott meg engem,
és nem láthattam én sem,
csak azt a fényt követtem
vezetőmként, mely ott égett szívemben.

A fényes napvilágnál
biztosabban tudott oda vezetni,
hol a kedves reám vár,
s el sem választ a messzi
tájon minket egymástól soha senki.

Ó éj, hajnalnál drágább,
Ó éj, te voltál szívem vezetője
Ó éj, te a frigy láncát
fonod a szeretőkre,
és szeretőt olvasztasz szeretőbe.

Virágos volt a keblem,
melyet csak néki őrzök lankadatlan,
s míg aludt rajtam csendben,
gyöngéden simogattam,
s legyeztem cédrusággal, óva, halkan.

Hajnal jöttén hajával
szellő játszott, s ő ébredezni kezdett,
és kezével, a lággyal
oly gyöngéden ölelt meg,
hogy érzékeim ájulatba estek.

Fölé hajolva adtam
át magam a csöndnek és feledésnek;
a világ s aggodalmam
mind a mélybe enyészett
s a liliomok árnyán semmivé lett.

(Rónay György fordítása)

Kép: Keresztes Szent János rajza az avilai Megtestesülés-monostor múzeumában (forrás: Lawrence OP, Flickr)

Magyar Kurír