A HÉT VERSE – Kosztolányi Dezső: Fák beszéde

Kultúra – 2026. március 28., szombat | 20:30

1885. március 29-én, virágvasárnap született Kosztolányi Dezső. Születése évfordulóján, mely idén is virágvasárnapra esik, tőle választottunk olvasnivalót; méghozzá egy talán kevésbé ismert versciklust. Mit hall a költő, mit mondanak a fák? Hogyan igyekszik megragadni és átadni a művész egy-egy fa jellemző vonását, üzenetét?


FÁK BESZÉDE


Pálma

– Versben beszélek, és verssel köszöntsék
nagy, mozdulatlan legyezőimet
s nagy csöndemet is. Én vagyok a Fönség.


Hárs

– Szülőhazádban a vén udvaron
hová gurultak labdáid, szegény?
Hová repült a sárkányod vajon,
s kedved, hited az életed felén,
És merre szálltak, merre tűntek el
viháncoló, víg gyermektársaid?
Ezt kérdezed, de senki sem felel,
csupán mi zúgunk, régi hársak itt.


Nyírfa

– Héjam fehér, mint a papír.
Megbabonázza azt, ki ír,
és hogyha elrontott a hír,
nevem álmodba visszasír.
Izen neked a nyír.


Almafa

– Bő, zöld szoknyában, széles terebéllyel
mesékről álmodom, ha jő az éjjel.
A lombjaim közt almák aranya.
Mindig csak adnék, én, örök anya.


Eperfa

 Itt lakmároztál egykor, az eperfán,
jaj, hogy szerettél. Majd ha por leszel,
egy nyári szellő még felém seper tán.


Nyárfa

 Mily szép nevem van. Hallod? Nyárfa, nyárfa.
Karcsún, fehéren állok a határba.
Úgy reszketek és sírok, mint egy árva.
S minden széllel zenélek, mint a hárfa…


Kép: Borsodi Heni

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria