I.
A nagy angyal, ugyanaz ki ide
egykor a születés hírét elhozta,
ott állt, hogy rátekintsen, várakozva,
és szólt: jelenj meg, itt az ideje.
S mint akkor, megrémült és mondta, ő
csak szolgálólány s mélyen egyetértett.
S az sugárzón végtelen közel lépett,
arcába oldódott és szerteszét menő
apostolait megint idehozta
a házba, hol egykor a vacsorát
ették. Súlyosan léptek be, szorongva
érkeztek s őrá néztek, ahogy ott
a keskeny ágyon nyugodott
kiválasztottan, titkos fényű estben
hallgatva, romlatlan és érintetlen,
míg zengtek fenn az égi angyalok.
Gyertyák mögül néz rájuk, s ahogy várnak,
szinte túlcsorduló hangon kiált,
és teljes szívvel mindent nekik átad,
amit megőrzött: mind a két ruhát.
Rájuk tekint, egyiktől másikig…
(ó könnypatakok kútja, titka-mélye)
de ő már elmerül a gyöngeségbe,
s az eget egész Jeruzsálemig
magához húzza le, de még előbb
kissé kinyujtózik és kilép a lelke,
s ki mindent tudott róla, fölemelte
és isteni létbe vitte be őt.
(Farkasfalvy Dénes fordítása)
Kép: Pier Maria Pennacchi: Mária elszenderülése (1511 körül)
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria