Mikor, mert jön a romlás s a hideg,
öldösni kezdik vak lárváikat
a kétségbeesett lódarazsak
s gyúl a bükk s a nádasok rőtlenek
és ázottan és sulyosan pereg
a sárba a lomb s hályogos a nap
s roppant kerékként vészes varj
károgja tele a forgó eget:
ha jönnél, kedves, s bár egy percre csak,
sápadt árny s a halálnál szótlanabb,
még most is jól érezném magamat,
s ha menned kéne, vissza, s a kezed
foghatnám, mennék, bárhova, veled,
boldogabban, mint élni nélküled.
Kép: Borsodi Heni
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria