Te fű. Ti kövek. Te homok.
Te inda. Ti fák a tűlevelekkel.
Te toboz. Te serkenő fűz-
csemete, királynői, ahogyan
barkásodsz. Mit néztek
állhatatos növényi szeméremmel?
Rátok ereszkedik nesztelenül
az ország. Szent személyesség
nyilall a gyökérig. Ezért
nem ember égett ott, hanem
egy csipkebokor. Nem a csukló-
vér buggyan, hanem a taposott
szőlőszem. Nem az izom
szakad le a csontról,
búzaszemek peregnek aranytálba.
Kenyérré lesz a teremtés.
Törvénnyé a gyümölcs.
A munka igévé. S áldott
a rom, a jaj, a szakadék
a szívben s a világban.
Kép: Borsodi Heni
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria