A hetvenen túl is szolgálja a betegeket Borsodban – Salamon Sándor körzeti orvossal találkoztunk

Így kezdődik Salamon Sándor életrajza és legalább háromembernyi életpályájának több oldalas bemutatása az évről évre megjelenő Magyarország sikeres személyiségei című kiadványban. Salamon Sándor idén március 15-én Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott, de büszke a Pro Sanitate díjra, a Magyar Orvosi Kamara elismerésére is. Neki a Jóisten és a betegek parancsolnak – szokta mondani.

Felkerestük tehát Salamon Sándort, aki a Cigándi járásban körzeti orvos. Jelenleg kétezerkétszáz embert lát el szórt településeken, naponta több mint száz kilométert tesz meg autójával, és segíti a sárospataki, illetve a sátoraljaújhelyi ügyeletet is.

Feleségével, Angyal Angélával, aki szintén orvos, negyvenhárom éve házasok.

Mindketten Magyarország egyik legszegényebb térségében, Borsodban látják el a betegeket, ahol remény sincs arra, hogy életük nyolcadik évtizedében járó háziorvosokként át tudnák adni praxisukat fiatalabb kollégáknak.

Angéla azonban azt mondja, nem is lenne képes erre, őt a rendelőből viszik majd ki a temetőbe. Ahol mindenszentekkor döbbenettel tapasztalta, hogy már mindenkit ismer.

Önzetlenül adni, alázatosan kapni

„Nem volt unalmas mellette az élet” – mondja a férjéről Angéla. „Egy sikeres ember háta mögött mindig ott áll egy asszony – veszi át a szót Sándor. – A díjakat igazából nem én kapom, hanem ő, és a Borsodban dolgozó kollégák. Mondják, hogy különc vagyok, de én átlagembernek tartom magam, nem egészen normális körülmények között.”  

Angéla római katolikus, Sándor görögkatolikus. Idén augusztus 19-én Kisrozvágyon, egy kétszáz lelkes faluban állított keresztet, most pedig december 13-ára adventi koncertet szervezett határon túliak meghívásával. Több zarándokutat vezetett már Rómába, Erdélybe, Kárpátaljára és a Felvidékre is. Ezekért a szolgálataiért sohasem fogadott el pénzt. Mint mondja, hitet és élményt akart adni az embereknek.

Önzetlenül adni és alázatosan kapni” – ez a mottója, ami meghatározza hozzáállását az orvosi munkájában, és abban is, ahogyan az elismeréseket fogadja.

„A családban nem volt orvos korábban a nagybátyámon kívül” – kezdi hivatása történetét. Sokáig nem is nagyon gondolt arra, hogy orvos lesz, hiszen zenei általános iskolába járt, abszolút hallása van, tizenegy éven át tanult hegedülni, zenekarban játszott, kamarában is, és tagja volt az énekkarnak, amelyből aztán a Nyíregyházi Cantemus Kórus született. A zenei pálya is vonzotta. A festőművész rajztanára pedig azt javasolta, hogy foglalkozzon a rajzzal, mert tehetséges. „A gimnáziumi években sokat betegeskedtem, a tanév végén különbözeti vizsgákat kellett tennem. Szívizomgyulladásom volt, megműtöttek, de a műtét után elkaptam egy fertőzést. A szüleimnek azt mondták az orvosok, hogy valószínűleg nem tudnak megmenteni. Megérintett a halál, de nem ragadott el, elengedett a kezéből, ami miatt úgy döntöttem, az orvosi egyetemre felvételizek. De nem csak ez vitt az orvosi pálya felé. Édesapám ismerőse révén bemehettem egy boncolásra, egy másik ismerőse pedig sokszor bevitt a sebészeti osztályra. Jártasságot szereztem, sok mindent láttam.”

Orvos, polgármester 

Orvosi tanulmányait a debreceni egyetemen végezte, közben részt vett a tudományos diákkörben, dolgozott a sebészeti és a szülészeti klinikán, versenyeket nyert, genetikával és ikerszülészettel foglalkozott, orvostörténeti cikkeket írt. „Semmi közöm nem volt a politikához. Próbáltak beléptetni a pártba, de közöltem, hogy nem. Ennek ellenére köztársasági ösztöndíjat kaptam, és klinikai kerettag voltam. Karikatúrákat rajzoltam lapokba, és dolgoztam az Egyetemi Élet című lapnak. Nyíregyházán, a kórházban a tüdőgyógyászati osztályon volt állásom, a Korányiban szakvizsgáztam, Budapesten. Nyüzsgő voltam akkor is, amikor még nem ismertem Angélát.”

Feleségével egy vacsorán ismerkedtek meg. Telefonon kérte meg a kezét, hiszen Angéla Kisvárdán élt, Sándor pedig Nyíregyházán. „Próbáltak befolyásolni az orvosok, hogy maradjak Nyíregyházán, de a feleségemre hallgattam, így kerültem Kisvárdára.”

Ott a belgyógyászaton dolgozott, a tüdőgyógyászaton pedig helyettesített, ezenkívül háziorvosi ügyeletet vállalt Kisvárdán és Mándokon. „Amikor az első gyerekünkkel volt várandós a feleségem, egy fizetésből éltünk. Ha Szabolcs megyében vállalok háziorvosi állást, mivel a tüdőgyógyászat hiányszakma volt, az akkori törvények szerint visszarendelhettek volna. A megyeváltás lehetővé tette, hogy Borsodban nézzek háziorvosi munkát. Egy fogorvos kollégám hívott ide minket, korábban sosem jártunk itt.”

A kilencvenes években Sándor Révleányvár, majd később Lácacséke községek polgármestere lett, Angéla pedig Dámócé. „Úgy gondoltuk, két értelmiségi hátha tehet itt valamit.

A görögkatolikus püspökök is a betegeink közé tartoztak, szerzetesek voltak Dámócon.  Az orvos, a pap és a polgármester szépen összedolgozott. Kocsis Fülöp segített a dámóci énekkarnak, tanított, így közösséget tudtunk kovácsolni az idősekből. Ennek eredményeként megteremtettük a falu múzeumát is. Révleányváron polgármesterként zeneiskolát hoztam létre.  Az itt tanuló gyerekek nyelvoktatást és internetoktatást kaptak, ami a továbbtanulásnál csökkentette a hátrányukat. Megkeresett a dobrai polgármester, akivel azt terveztük, hogy a nyugat-európai hármashatár koncepciót alkalmazzuk Dámócon, megnyitjuk a határt a régi borostyán- és sóút vonalának megfelelően. Magyarország akkor még nem volt tagja az Európai Uniónak. Különlegességnek számított ez az elképzelés, tárgyaltunk róla a politikusokkal is. A két szomszéd ország kormánya és önkormányzatai megszavazták a tervünket, a térségbeli önkormányzatok viszont nem támogatták.”

Sándor a mindennapi körzeti orvosi munkája mellett számos szakmai lapban publikált. A Látlelet részéről megkeresték, hogy vegyen részt a lap szerkesztésében. „Akkor még nem volt internet, Szentendrén működött a szerkesztőség, a kiadóhivatal pedig Budapesten. Két gyerekünk volt már. Orvosszervezetek is megkerestek, ezekben is dolgoztam.”

Sándor 1986. december 16-tól körzeti orvos a leghátrányosabb helyzetű településeken. „Akkor még más világban éltünk, nem volt ilyen hangsúlyos a bürokrácia, és a nővérek nagy része is kiment a betegekhez. A perifériákra nem szívesen jönnek dolgozni sem orvosok, sem nővérek. Amikor körzeti orvos lettem, több volt még a fiatal, de a tehetségesek lassacskán elmentek. Sok itt az idős ember. Szeretek elbeszélgetni a betegekkel, mert sokat tanulok tőlük. Szót értek a cigányokkal is, egyformán beszélek mindenkivel, a börtönviselttel is.

Szeretve gyógyítok, hiszen a beteg ember a legkiszolgáltatottabb, akkor is, ha gonosz vagy követelőző.

Sokan az internet segítségével próbálják gyógyítani magukat. Elmagyarázom nekik, hogy nem egészen úgy vannak a dolgok, ha kell, rájuk szólok. Meg akarom győzni őket, s egy idő után rájönnek, hogy igazam van.” Sándor kivívta a betegei tiszteletét és bizalmát, követik az útmutatásait. A covidjárvány alatt is három körzetet látott el.

Mivel kevés az orvos a környéken, gyakran előfordul, hogy a napi munka után másnap reggel nyolcig ügyel, majd a következő napon is dolgozik. „Ha elfáradok, négy-öt percet pihenek az autóban, annyi elég is. Néha még beszélgetés közben is ki tudom pihenni magam. Másképpen működik az agyam: odafigyelek a munkámra, de közben másra is tudok koncentrálni. A feleségem szerint havonta tizenöt éjszakát nem töltök otthon. Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen ügyelek, ez utóbbi helyen mentőtiszttel együtt.

Sándor részt vett a cigándi szakrendelő létrehozásában, és az ügyelet megszervezésében. Mindig elmondja, hogy a háznak az egyik legfontosabb része az alapja. Ilyen a háziorvosi szolgálat is. Ha az gyenge, akkor az egész ház inog. „Az egészségügy stratégiai ágazat, ugyanúgy, mint az ipar, a mezőgazdaság vagy az idegenforgalom.” Sándor szakmapolitikával is foglalkozik. Amikor egy névtelen felmérésben megvizsgálták, hány végzős hallgató szeretne háziorvos lenni, tíz százalékuk mondott igent. „Borzasztóan nagy a felelősség.

Sokan lenézik a háziorvosokat, pedig itt dől el, hogy a beteget jó irányba küldik-e tovább, vagy otthon meg tudják gyógyítani.”

Hit és hivatás

Feleségével együtt templomba járók, így nevelték a gyerekeiket, és így szeretnék nevelni az unokáikat is. Számtalan katolikus templom felújítását támogatták. Sándor Ricsén hozzájárult a stáció felállításához is. Többször jártak zarándokúton a Szentföldön, Lourdes-ban, Fatimában, a Baltikumban, Cipruson, Máriapócson.

„A hit és az orvosi munka összefügg – vallja Sándor. –

Mi a Jóisten segítségével gyógyítunk. Szerencsés vagyok, hogy tudást szerezhettem, és hogy mindenkivel szót értek.

Hajlandó vagyok segíteni, önzetlenül teszem, nekem nem fontos a cím, a rang, a pénz. Jócskán befolyásolt ebben, hogy 2012-ben nyitott szívműtéten estem át. Öt órán keresztül egy gép volt a szívem helyén. Egy ilyen helyzetben mindenki elgondolkodik az életén. A Jóisten megsegített, lehetőséget adott, hogy továbbra is adhassak, segíthessek az embereknek. Azt az időt, amit kaptam tőle, észszerűen kell kihasználnom, tisztességesen és hitelesen. Szeretni kell az embereket a hibáikkal együtt, lehetőséget és utat kell mutatnom mindenkinek.”   

Fotó: Merényi Zita      

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. december 21–28-i ünnepi számában jelent meg.