A hit, a remény, az emlékezés és az összetartozás jelképe – Megújult a mecseki Gyarmathy-kereszt

Kultúra – 2026. november 8., vasárnap | 13:01

Megújult a Mecsekben, a Rotary sétányon található, csaknem kilencven éves kereszt, melyet az 1936-ban elhunyt Gyarmathy Miklósnak, Pécs egykori köztiszteletben álló, mélyen vallásos bírájának és a helyi polgári közösség vezető személyiségének állítottak. Az ünnepélyes átadás október 27-én volt, a keresztet Máger Róbert püspöki irodaigazgató áldotta meg.

A keresztet az évtizedek alatt az időjárás megviselte, korpusza eltűnt. Pécsi Rotary Club kezdeményezésére a Biokom Nonprofit Kft. közreműködésével végzett munkálatok során újult meg,  Demeter József erdélyi fafaragó munkájának köszönhetően pedig új korpuszt is kapott.

Gyarmathy Miklós 1880. október 10-én született Keszthelyen. A visszaemlékezések szerint kiváló képességű jogász volt, aki gyorsan haladt előre a pályáján. Kortársai igaz embernek, kiváló bírónak tartották, aki szívét és lelkét, magasztos erkölcsi felfogását és mély vallásos hitét vitte bele munkájába. Vezető személyisége volt Pécs polgári társadalmi közösségnek. Rövid életet élt, 1936. március 12-én, 56 éves korában súlyos betegségben hunyt el. Várkonyi János szemináriumi igazgató búcsúztatta fényes papi segédlettel. A gyászolók között még a megyéspüspök, Virág Ferenc is jelen volt.

Az ő emlékére állítoták a térdeplővel ellátott fakeresztet, mely kedvelt helyévé vált a környék családi és vallási eseményeinek. Egy 1940-es években készült felvétel szerint a Pécsi Püspöki Szeminárium kispapjai is ellátogattak a kereszthez.

Az 1950-es évek elején aztán a feszületet megrongálták. A korpuszt, a táblát és a feliratot később valaki eltávolította – mielőtt ideológiai okokból tönkretehették volna. A 2000-es évek elején a Rotary sétányon már csak egy átszabott, megcsonkított kereszt volt látható.

A Pécsi Rotary Club elkötelezetten folytatja a mecseki emlékhelyek helyrehozatalával a klub által az 1930-as években elkezdett munkát: „Klubunk számára a Rotary körsétány különleges jelentőséggel bír. Elődeink már közel egy évszázaddal ezelőtt sokat tettek azért, hogy a Mecsek szépségei hozzáférhetővé váljanak a város lakói és az ide látogatók számára. Ez az örökség ma is kötelez bennünket. Számunkra több volt ez, mint egy régi emlékhely megújítása. Hisszük, hogy egy közösség értékét az is megmutatja, hogyan őrzi meg mindazt, amit elődeink ránk hagytak. A megújult kereszt a hit, a remény, az emlékezés és az összetartozás jelképeként áll tovább a Mecsekben. Bízunk benne, hogy még hosszú évtizedeken át emlékeztet bennünket arra: vannak értékek, amelyekért érdemes közösen tenni” – fogalmazott Renczes László, a Pécsi Rotary Club elnöke.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Pécsi Rotary Club; Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria