A hitetlenség segít hitünk újrafogalmazásában – Megjelent Anselm Grün és Tomáš Halík könyve magyarul

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szellem ünnepi pillanatának tartja a könyv létrejöttét, mondta el Winfried Nonhoff, az eredeti, német nyelvű kötet ötletgazdája és kiadója. Ezt azzal indokolta, hogy két lenyűgöző teológussal tudta körbejárni az ateizmus hétköznapi tapasztalatának témáját. Éppen az érlelte meg benne a könyv ötletét, hogy egy normálisnak tekintett ateista környezet vesz minket körül, és az emberek életalakítását is az a hozzáállás határozza meg alapvetően, mintha nem is lenne Isten. Egy csehországi kolostorban találkozott a szerzőkkel, hogy lefektessék a könyv alapelveit, majd Anselm Grün és Tomáš Halík egymástól függetlenül írták meg szövegeiket. Ám ezek így is hihetetlen módon összecsengenek, leginkább abban, hogy döntő szerepet tulajdonítanak a hitetlenségnek a hit folyamatában. Winfried Nonhoff, aki az egyes fejezetek összeszerkesztése mellett a lezáró beszélgetés moderátoraként is közreműködött a kötetben, úgy véli, a magyar olvasók számára is felszabadító erejű lehet a mostani, tizedik idegen nyelvű kiadás, hiszen az ateizmus számukra is spirituális kihívás.

Háromfajta emberrel szokott találkozni – kezdte hozzászólását Anselm Grün, a münsterschwarzachi bencés apátság szerzetese  –, közülük az első csoportba a spirituális értelemben vett keresők tartoznak, akik vagy kiléptek az Egyházból, vagy bizonyos távolságra helyezkednek el tőle. Általában a hitvallás idegen számukra, jóllehet a dogmatika nem lezárt mondatok teljessége, hanem művészet, amely Isten titkát az ember számára nyitva hagyja. Feléjük úgy jó közelíteni, ha bemutatjuk, az Egyház tanítása miként segíti az életüket. A második csoport a nem hívők köre, akikben ugyanakkor nagy vágy van a titok, a transzcendencia iránt. Anselm atya kiindulópontja, hogy hisz ezekben az emberekben, a bennük élő vágyban a korai egyházatyák szellemében, akik szerint a lélek természeténél fogva keresztény vonásokat hordoz. Őket nem moralizálva, hanem önmagában hatni képes nyelven lehet jól megszólítani, ahogy Lukács is teszi evangéliumában: abból indul ki, hogy kicsoda az ember, és nem abból, hogy mit kell tennie. A harmadik fajta ember, akivel Németország legismertebb lelki írója találkozni szokott, az, aki hisz, de hitének útja során újra meg újra kétségek merülnek fel benne. A bencés szerzetes úgy látja, legtöbbször a természettudományos képzettség kerül konfliktusba az emberek istenképével, amely sokszor még a gyermekkorukban alakult ki. Nekik azt javasolja, próbálják ki a hit útját, hogy működik-e. Anselm Grün tapasztalata, hogy az Istent elutasítók a túlságosan megszilárdult istenképet utasítják el, a keleti vallásokban található személytelen istennel rokonszenvezők a konkrét vonásokkal rendelkező keresztény Istent nem tudják elfogadni. Márpedig Isten egyszerre személyes és személy feletti; titok, amely felfoghatatlan; energia, amely áthat mindent; de a titok mögött ott a Te, aki megszólít engem, és akit én is megszólíthatok.

Anselm Grün teológiája Carl Gustave Jung tanításával összhangban alakult ki, ezért vallja, hogy ha két pólus közül – például szeretet és agresszió, hit és hitetlenség – az egyiket elnyomjuk, akkor az más formában visszaüt. Így tehát ha a hitetlenséget elfojtjuk, akkor könnyen kialakul egy olyan hozzáállás bennünk, hogy mindig nekünk kell igazunknak lennie, a többi álláspontot el akarjuk fojtani – fundamentális formájában akár a teljes, fizikai megsemmisítéshez vezethet ez. Ám ha nem elfojtjuk, hanem átöleljük a hitetlenséget, akkor a hitet tartja bennünk életben, újra tudjuk általa fogalmazni a hitünket.

Amíg II. János Pál és XVI. Benedek pápa számára a modernitás jelentette a kihívást, addig Ferenc pápával a kereszténység új korszaka köszöntött be, amelynek fő témája a globalizálódás és az erre adott válasz – vélekedik a könyv másik szerzője, Tomáš Halík. A legfontosabb reformnak a szociológiaprofesszor pap szerint a keresztények mentalitásában kell megvalósulnia. Az Egyházban tapasztalható polarizáltságot korábban a politika nyelvezetével írták le, konzervatív jobb- és haladó baloldali felosztással, túlbecsülve ezzel az Egyház intézményes oldalát. Ma inkább két eltérő típusú vallásosságot lehet megkülönböztetni egymástól, az egyik külsődleges, a csoport- vagy politikai identitás kifejezésére szolgál leginkább; míg a másik, a belső vallásosság esetében a hit nem eszköz, hanem maga a cél. Az utóbbi időben egy harmadik típust is emlegetnek, amely az ifjabb nemzedékekben különösen jellemző, ők keresésnek, útnak fogják fel a hitet, amely miatt az élet ellentmondásait is el kell viselni.

Egy amerikai szociológus arról beszél, hogy ma már nem hívők és hitetlenek állnak szemben egymással, hanem a begyakorlottak (rögzült eszmerendszerűek) és a keresők között húzódik a határvonal. Tomáš Halík szerint az Egyház jövője attól függ, hogy mennyire lesz képes a keresőket megszólítani; ehhez radikálisan ki kell tágítani a tereit, nemcsak a konkrétakat, hanem az intellektuális és szellemi tereket is. „Nem válhatunk zárt gettóvá, XVI. Benedek szavaival élve alkotó kisebbséggé kell lennünk. A vallási indítékú bűntényektől sújtott mai világban a hit terapeutikus erejét kell megmutatnunk” – tette hozzá Halík, utalva Ferenc pápa mondására, hogy az Egyháznak tábori kórházzá kell válnia. Extremizmusra hajló világunkban a szabad, független sajtónak, a független egyetemeknek és az egyházaknak kell egyfajta preventív szerepet játszaniuk a cseh professzor szerint, és ha ennek nem felelnek meg, akkor gyors és radikális eltávolodásra számíthatnak korábbi híveik, támogatóik részéről.

A kiselőadások után Mártonffy Marcell, a könyv fordítója tett fel pár kérdést a két lelkipásztornak. A válaszokból kiderült, hogy a II. vatikáni zsinat megváltoztatta az Egyház ateizmushoz való viszonyát: míg korábban istentagadásnak tekintették azt, azóta jelzésnek, hogy nem elég jók a keresztények. Tomáš Halík beszélt arról, hogy a sokféle ateizmus közül a leginkább megérthető a fájdalom ateizmusa, amely a fájdalom megtapasztalásából ered. A fájdalom ateistáit ebben a fájdalomban kell átölelni, és nem hagyni, hogy csak a nagypénteket éljék át, segíteni kell őket, hogy a feltámadás élményében is részesedjenek.

Anselm Grün hangsúlyozta, hogy nem lehet összemosnunk a vallásokat, hanem dialógust kell folytatnunk a minket körülvevő világgal, a többi vallással és az ateizmussal. Éppen úgy, ahogy a Katolikus Egyház történetének első évszázadában történt mindez a görög és római filozófiával való párbeszéd során. A bencés szerzetes csalódásként éli meg, hogy a teológia párbeszéde az intellektuális elittel, a tudománnyal és a művészettel „nincs igazán a csúcspontján” jelenleg, de ennek ellenére azt tapasztalja, hogy az emberek nyitottak a spiritualitásra, ha azt intellektusukkal követni tudják, és megérinti a szívüket.

A könyvbemutatón jelen volt Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát, a tolmácsolásban Dejcsics Konrád, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója és Tillmann József filozófus segédkezett.

Fotó: Pannonhalmi Főapátság

Agonás Szonja/Magyar Kurír