A Hittani Dikasztérium iránymutatása a X. Piusz-testvérületből visszatérők egyházi befogadásáról

Kitekintő – 2026. július 3., péntek | 19:00

A július elsejei szakadár cselekményt követően másnap, július 2-án a Hittani Dikasztérium közleményt juttatott el a világ püspökeinek, amelyben részletesen ismerteti, milyen eljárást kell követniük azoknak a papoknak és világi híveknek, akik a Szent X. Piusz Papi Testvérületből kilépve vissza kívánnak térni a Katolikus Egyházba.

A katolikus közösségbe való visszatéréshez ezúttal nem lesz szükség a korábbi különbizottságok – például az Ecclesia Dei – újbóli felállítására, mivel a Hittani Dikasztérium már kidolgozott egy eljárást mind a papok, mind a világi hívők számára, amelybe közvetlenül bevonja az egyházmegyei ordináriusokat, valamint a Rómával egységben lévő, az ősi rítust követő közösségek vezetőit. Az útmutatásokat az apostoli nunciatúrákon keresztül juttatják el a püspökökhöz, összhangban a Dikasztérium július 2-án kiadott magyarázó jegyzetével.

A papok megbékélése az Egyházzal

A Hittani Dikasztérium által meghatározott, 2026. július 1-jétől hatályba lépő eljárás előírja, hogy az a pap, aki úgy döntött, hogy kilép a Szent X. Piusz Papi Testvérületből – és kész elfogadni a II. Vatikáni Zsinatot, valamint a Novus Ordo Missae jogszerűségét, miközben továbbra is ragaszkodik az ősi rítushoz –, „olyan ordináriust kell találnia – egyházmegyei püspököt, pápai jogú szerzetesrend rendfőnökét vagy pápai jogú apostoli életet élő társaság elöljáróját –, aki hajlandó őt ad experimentum befogadni”.

A papnak ezután „kézzel kell levelet írnia a Szentatyának, amelyben bemutatja magát, és kéri azoknak a kánonjogi cenzúráknak a feloldását, amelyeket azért vont maga után, mert egy kiközösített vagy kánonjogilag akadályozott püspöktől kapott szentelést, vagy azért, mert – miután érvényesen és jogszerűen felszentelték – később a Szent X. Piusz Papi Testvérület tagjává vált.”

Hitvallás és hűségnyilatkozat

A papnak csatolnia kell az ordinációs levelét is, valamint az aláírt és keltezett Professio fideit és Formula adhaesionist. Vagyis a Hitvallást, amely összefoglalja a katolikus hit tartalmát, és a Hűségnyilatkozatot, amelyben a pap hűséget ígér a pápának, és kötelezi magát arra, hogy nyilvánosan nem támadja sem őt, sem Tanítóhivatalát.

El kell fogadnia a Lumen gentium dogmatikus konstitúció 25. pontjában foglalt tanítást az Egyház Tanítóhivatalához való ragaszkodásról. Nyilatkoznia kell továbbá arról is, hogy érvényesnek tekinti a VI. Pál és II. János Pál pápák által kihirdetett rítusok szerinti szentmise ünneplését, és hogy elfogadja a II. János Pál pápa által közzétett Kánonjogi Kódex előírásait.

Ezeket a dokumentumokat az ordinárius küldi el, „aki a kísérőlevélben kijelenti, hogy hajlandó a papot ad experimentum alapon befogadni a saját egyházmegyéjébe vagy intézményébe”.

Amint a Hittani Dikasztérium megkapja a dokumentumokat az ordináriustól, rescriptumot (szentszéki rendelkezés, határozat) fog kiállítani, amelyben eltörli a cenzúrákat, és felhatalmazza az ordináriust, hogy fogadja be a kérelmet benyújtó papot „legalább egy, de legfeljebb három éves próbaidőre, amelynek végén megkezdődhet az inkardinációja”.

Világi hívők visszafogadása az Egyház közösségébe

A dikasztérium magyarázata szerint az eljárás „azoknak a laikus hívőknek a felelősségre vonhatóságát, illetve szubjektív felelősségük mértékét érinti, akik hivatalosan csatlakoztak a Szent X. Piusz Papi Testvérülethez, vagy annak közösségeibe jártak, de most a Katolikus Egyházzal való teljes közösségbe történő befogadásukat kérik”.

Megjegyzi, hogy a Szent X. Piusz Papi Testvérülethez tartozó laikusokra vonatkozó egyházi büntetés kiszabása „nem feltételezhető automatikusan, hanem esetenként kell megvizsgálni”.

„Mivel a felelősségre vonhatóság teljes tudatosságot és szándékos beleegyezést igényel” – áll a Hittani Dikasztérium dokumentumában –, a bizonyított felelősségre vonhatóság példái között szerepelhetnek „a Szent X. Piusz Papi Testvérület harmadik rendjéhez tartozó laikusok; valamint azok a laikusok, akik rendszeresen részt vesznek a Szent X. Piusz Papi Testvérület szertartásain, és hivatalosan osztják annak tanbeli álláspontjait.”

A követendő eljárás

A Szent X. Piusz Papi Testvérülethez tartozó, egyházi büntetéssel sújtott laikusok esetében, akik a Katolikus Egyházzal való teljes közösségbe történő belépést kérik, a követendő eljárás „a katolikus tanításhoz való teljes csatlakozás és a katolikus hierarchiának való engedelmesség hivatalos kinyilvánítását jelenti, a helyi ordinárius joghatósága alatt, aki a helyi egyház egységének garanciája”.

Ezért annak a laikus hívőnek, aki úgy döntött, hogy kilép a Szent X. Piusz Papi Testvérületből, be kell nyújtania püspökének a dátummal ellátott és aláírt Professio fideit és Formula adhaesionist.

„A dokumentumok kézhezvételét követően a helyi ordinárius gondoskodik a laikus hívő befogadásáról az általa legmegfelelőbbnek ítélt időpontban és módon.”

Felelősségre nem vonható világi hívők

A dokumentum kimondja, hogy a következők „nem tekinthetők felelősségre vonhatóknak: azok a laikusok, akik kizárólag liturgikus vagy lelki okokból vettek részt a Szent X. Piusz Papi Testvérület szertartásain; azok a laikusok, akik – bár tisztában vannak a Szentszékkel fennálló feszültségekkel – nem utasítják el a Tanítóhivatalt vagy a római pápa tekintélyét”.
Ezekben az utóbbi esetekben elegendő, ha „teljes közösségben lévő paphoz fordulnak, azzal a szándékkal, hogy a jövőben nem vesznek részt a Szent X. Piusz Papi Testvérület szertartásain.”

Forrás és fotó: Vatican News angol nyelvű szerkesztősége

Hollósi Judit/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

A Hittani Dikasztérium épülete