A hitvalló létbizalom verse – Gondolatok Adam Zagajewskiről

Adam Zagajewski (1945–2021) a közelmúlt lengyel irodalmának kiemelkedő alkotója volt. Hogy versei világköltészeti rangon szólnak, egyetlen példából is kitetszhet. 

A mások alkotta gyönyörűségben

Csakis a mások alkotta
gyönyörűségben találni vigaszt,
a mások zenéjében és költészetében.
Csakis mások menthetnek meg minket,
még akkor is, ha a magány ópiumként
bódít. A mások nem jelentenek poklot,
ha idejekorán megismered őket,
amikor homlokuk még álmoktól tiszta.
Így aztán folyton tűnődöm, magázzam-e
őket vagy tegezzem. Minden egyes magázás
merénylet a kétségtelen te ellen –
ugyanakkor egy idegen által írt vers
a komoly párbeszéd fedezetét kínálja.

Amennyire – halványuló szláv nyelvi tudással és egy online fordítóprogrammal – meg tudom ítélni, Zsille Gábor megragadó fordítása épp csak annyit igazít a tükrön, hogy a magyar optika is megmaradjon szépnek. S mert a hazai olvasók zöme csakis az átültetéssel fog találkozni, talán nem filológiai vétek erre a szövegváltozatra szorítkoznunk.

Tizenhárom sor, mint egy majdnem befejezett szonett – csak épp szabadverses közvetlenséggel meghangszerelve. Az első három, gondolatritmusos mondat a „mások” négyszerezésével Sartre elhíresült tételét – mely szerint a pokol a másik ember – semlegesíti. Fordítja fény felé. A magány „ópiumával” így józan katarzisok, megtisztító létélmények kerülnek kontrasztba. Zene és költészet gyönyörűsége – s a reggeleken még „álmoktól tiszta” elme. A nyitányok frissessége, a kezdetek öröme. Az ártatlanság, melyről esztétikai örömhíradások is tájékoztatnak.

Miután az olvasót is ekképp szólította meg („megismered”), a következtető szerkezeti rész („Így aztán…”) én és te viszonyrendszereként azonosítja a világot, szemben a magázó habitus távolító-idegenítő óvatosságával. (A tegező életvitelre berendezkedett Pilinszky irgalmas kedélye ez.)

Az „idegen által írt vers” kitétel végül visszavonatkoztatható a műre magára: akik nem ismerhettük személyesen a költőt, versével beszélgetve mégiscsak bizalmas közelségbe kerülhetünk nyelvi jelenlétével, s így a szavakból kisilabizálható, méltóbb önmagunkkal is. Olyan ars poetica A mások alkotta gyönyörűségben, mely hitvalló létbizalmát kiterjeszti minden alkotásra, minden alkotóra – és minden befogadóra.

Megtalálkozások vagyunk, nem ember, írtam egyszer. Nagyszerű kortársunk, Izsó Zita pedig így fogalmazott egy interjúban: „…gyakran attól függetlenül, hogy nekünk nincs válaszunk semmilyen, a világ nagy dolgait érintő kérdésre, mi magunk még lehetünk válaszok mások számára”.

Másokkal-másságokkal való hálózatos kapcsolódási dinamika nélkül nincs én, nincs identitás. Nincs identitárs. A kapcsolódások dicsérete ez a Zagajewski-vers is. Megtoldva a dicséretet a művészeteknek címzett hódolattal – avagy az ember mint művészetre képes létező körülhatárolásával. Helyesbítsünk: körülhatártalanításával.

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. február 4-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.