A hűség példaképe – Mindszenty-szobrot avattak Szombathelyen

Az iskola diákjai, több százan, szépen felöltözve – a lányok kék-fehér matrózruhában, a fiúk sötétkék öltönyben, emblémás nyakkendőben – vártak a kezdésre. Maga a szobor még fehér lepellel volt letakarva. Semmit sem lehetett tudni az alkotásról, sem azt, hogy milyen lesz, sem azt, hogy ki készítette.

Megszólalt a székesegyház harangja, a diákok és a tanárok elimádkozták az Úrangyalát, majd Hancz Gábor Tamás premontrei atyától meghallgathattuk Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek életének fontos, idevágó részleteit. Érdemes idéznünk belőle: „A Vas megyei Csehimindszenten született 1892. március 29-én, eredetileg Pehm József néven. 1942-ben szülőfaluja iránti tiszteletből családi nevét Mindszentyre magyarosította, éppen abban az időben, amikor a magyar nevek németesítése volt divatban. Szülei, Pehm János és Kovács Borbála szőlő- és földművelők voltak. Igen gondos vallásos neveltetését édesanyjától kapta, akivel kapcsolatban később így fogalmazott: »Eszes, csendes, finom asszony volt… mintaszerűen nevelt, gondozott bennünket... Igen jellemző tulajdonsága volt, hogy – szívóssággal és körültekintéssel – csaknem minden életrevaló tervét végre tudta hajtani, nagy nehézségek előtt sem torpant meg. Neki köszönhetem, hogy az elemi iskola elvégzése után gimnáziumba kerültem.«”

A szombathelyi gimnázium udvarán 2014 óta emlékkereszt őrizte Mindszenty bíboros nyolc éves itt-tartózkodásának emlékét. A most avatandó, életnagyságú bronzszobor – amint az az ünnepen kiderült – Bíró Lajos Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész munkája.

Fazakas Márton apát megáldotta az alkotást, majd rövid beszédet mondott:

Az akkori idők, az 1945 utáni világ a mindennapjainkat keserítette, illetve tette tönkre.

Ebben a világban Mindszenty stabilitást jelentett, biztos pontot. Egyik idős rendtársam azt mondta: amikor kirúgták őket a Központi Szemináriumból, és hazafelé tartottak sírva, az amerikai követség felé fordulva imádkoztak. Tudták, ott van az a biztos pont, oda menekült Mindszenty, aki hűséges Krisztushoz.

Azt hallani mindenhonnan, hogy most nehezebb idők közelednek. Annyiban biztosan igaz ez, hogy ami előttünk áll, az mindig nehéz, mert nem tudjuk, mi jön. Ám ha mostantól kezdve úgy jöttök az iskolába, hogy egy kicsit errefelé néztek, láthatjátok, hogy tárt karokkal vár benneteket Mindszenty. Ő, akinek sokkal nehezebb időkben kellett élnie, hűségesnek lennie, és úgy tudott az maradni, hogy nyolc éven át mindennap bejött ide az iskolába, és teljesítette a kötelességét. Minden túlzás nélkül mondhatom, a családi fészek mellett ez az a hely, ahol Mindszenty azzá lett, akinek ma tiszteljük: a hűség példaképe.

Valójában nem neki, hanem nekünk van szükségünk Mindszenty-szoborra, hogy mindennap és napjában többször rátekintve megerősödjünk a példája nyomán, hiszen ő a legnehezebb időkben is hűséges maradt, és hűségessé tudta tenni az embert az igazsághoz, Krisztushoz, az Egyházhoz és a magyar néphez. Hűséges volt, mert volt miből merítenie, voltak elvei, tartása. Ma sokakra nem jellemző ez a tulajdonság.

A szobor: némi kő, bronz. De sokkal több van mögötte: a lélek.

Azért állíttattuk ezt az alkotást ide az iskola elé, ebbe a gyönyörű környezetbe, hogy minden reggel várjon minket, és példát mutasson. Azért is kezdtük imádsággal a megemlékezést, mert Mindszenty azt mondta: ha lesz egymillió magyar ember, aki imádkozik, a népünk megmenekül. Ne felejtsünk el imádkozni mindazért, amit ő képvisel.”

A szobor körül, a tömegben nem volt nehéz megtalálni Bíró Lajost, a szobor alkotóját. „Milyen gondolat vezérelte, amikor megkapta ezt a megbízást?” – kérdeztem tőle, hiszen elég sok Mindszenty-szobor van már az országban. „Fazakas apát úr bízott meg ezzel a munkával. Azt kérte, a szobor hasonlítson kicsit a máriapócsihoz, amit korábban csináltam. Ha most megnézzük ezt az alkotást, láthatjuk: van egy érdekes vezérmotívum, ami lendületet ad az egész alaknak.

Kitárja a kezét, a lelkét a diákok felé Nem véletlen, hogy a fiatal Mindszentyt mintáztam meg a gimnázium tanulóinak.

Igyekeztünk igazodni az architektúrához, és ehhez a szép neoreneszánsz homlokzathoz tervezni az alkotásunkat.” „Egy ilyen szobrot nyilván a fennmaradt fényképek alapján lehet elkészíteni. Melyik nehezebb feladat: élő modell után mintázni, vagy képek után?” – kérdeztem. „Élő személyről szobrot készíteni nehezebb, mert ilyen esetben mindig van valami ideál, valami elvárás azok részéről, akik ismerik az illetőt. Ennél a szobornál a fő motívum egy háromszögre épül, ami fölviszi a szemlélő tekintetét a fejre. Oldalról nézve pedig Mindszenty alakja belerajzolódik a székesegyház sziluettjébe. A szobor életnagyságnál valamivel nagyobb, a bronztalapzattal együtt két méter. Ez itt egy intim tér, ide nagyobb méretű szobrot nem illik tenni; a tér mindig meghatározza a léptéket. Tavaly kaptam a megbízást Márton apáttól, mert látta a máriapócsi szobromat, és megtetszett neki. A szobor a saját öntőműhelyünkben készült, én hegesztettem össze. Sötét patinát kapott, ami egyfajta grafitos csillogást kölcsönöz neki. A világos tónusú épülethez jól megy ez a sötét sziluett.

A Kisképzőben Borbás Tibor tanítványa voltam, egészen addig, amíg el nem ment az iskolából. Csíkszentmihályi Róbert, Konyorcsik János, Czinder Antal is tanított minket. A Képzőművészeti Főiskolán Somogyi József volt a mesterem. Egy szobor felállításakor nagyon fontos a tájolás. Apát úrral többször átbeszéltük, hogy a Mindszenty-szobor nagyjából dél felé nézzen, mert így teli fényt kap minden napszakban” – tudtuk meg a szobrászművésztől.

Szerző: Mészáros Ákos

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. szeptember 29-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelenik meg.