A húsvét megváltó zenéi – Mórocz Tamás plébános a bodajki kegyhely művészi kisugárzásáról

A zarándokhely orgonaművészi tehetséggel is megáldott plébánosa, Mórocz Tamás sokat tett azért, hogy Bodajk visszakerüljön az egyház- és a zenetörténet európai léptékű térképére. A Művészetek Palotájában beszélgettünk a hangzó múlt által segített lelki megújulásról, a húsvéti üzenet erejéről.    

– Számomra evidencia, állandó istentapasztalás forrása a hit és a klasszikus zene kapcsolata. Ön papként hogyan vélekedik erről? Mit jelent a zene a hivatása szempontjából?   

– Köszönöm a kérdést, mert ez alkalmat, lehetőséget ad arra, hogy belegondoljak a kettő összefüggésébe.

Gyerekként nem tudtam másképpen elképzelni a liturgiát, csak a zenén keresztül. Nem valamiféle hozzáadott értékként, hanem mindig lényegi elemként tekintettem a zenére.

Azon túl, hogy milyen csodálatos egy templom, és milyen magas rendű mindaz, ami ott történik, korán feltűnt számomra az ének szépsége is. Székesfehérváron az Országos Magyar Cecília Egyesület egykori igazgatójának, Kósa Ferenc atyának a vezetésével gyönyörű liturgiák voltak a székesegyházban. Én a püspöki szentmiséken ebbe nőttem bele: karácsony, szent három nap, húsvét… Aztán leültem a zongorához, és elkezdtem magamtól játszani a „kihallott” lenyűgöző ünnepi zenéket. Óhatatlanul is formáltak, nemesítettek ezek a gyerekkori élmények. Vágytam arra, hogy zenélhessek. Ma már egyre inkább átérzem, hogy a vallási identitás és a hit megélésében milyen fontos szerepe van a zeneiségnek. Szembe jött velem Szent X. Piusz pápa – Dobszay László által is sokat emelgetett – igazsága: „Ne a liturgián énekeljünk, hanem a liturgiát énekeljük!” Nagy álmom volt, hogy zenész is lehessek.

– Melyik jelent meg előbb az életében, a papi vagy a zenei hívás? 

– Amióta az eszemet tudom, kisóvodás koromtól pap szerettem volna lenni. Oltárt építettem, és az általam eljátszott, megjelenített szertartásnak fontos része volt az ének. A papi hivatásom formálódásával, erősödésével a zenei is alakult. Hatodikos iskolásként miséken orgonáltam a Fehérvárhoz tartozó egyik filiában, Seregélyes-Szőlőhegyen. Nagyon lelkesek voltak az idősebb nénik, bácsik, hogy egy – akkor még szoprán hangon éneklő – fiatal kijár hozzájuk zenei szolgálatra. A kántori szintet hamar elsajátítottam, a mai napig bármikor odaülök az orgonához, nem okoz problémát. A fejlődésemhez nagyban hozzájárult, hogy középiskolásként az esztergomi ferences gimnáziumba kerültem, ahová vasárnap délutánonként lejárt tanítani néhányunkat a bazilika orgonistája, Baróti István. Akkoriban talán nem is tudtuk, milyen nagy név ő a szakmában. Papíron beíratott minket a budapesti Járdányi Pál Zeneiskolába; az igen szigorú óráit Esztergomban tartotta, de vizsgázni Budára, a II. kerületbe mentünk. Pista bácsi nemcsak arra tanított meg minket, hogy mi van a kottában, hanem arra is, mit jelent orgonistának lenni. Volt óra, amely csak arról szólt, hogyan kezdjünk el egy darabot; körülbelül a huszadik próbálkozásra jutottunk el a megfelelő „felütésig”. Koncerteket hallgatva mindig eszembe jut ez, amikor a rövid csönden megszületik, elindul a zene.

Sokan lemorzsolódtak, csak páran maradtunk a képzésen. Én a gimnázium után, a szeminárium alatt is élvezhettem Pista bácsi zenei tudását, és akkor már kifejezetten egyházzenével foglalkoztunk. Kíséreteket komponálhattam, amiket meghallgatott, értékelt, kijavított. Figyeltem rá, és sok mindenben a mesteremmé vált. Döntő jelentőségű, ha egy fiatalnak nemcsak jó tanárai vannak, hanem akad egy mestere is. Előfordult, hogy helyettesítettük őt a bazilikában. Kivételes élmény odaülni egy ilyen hatalmas hangszerhez. Aztán mint cantus magister a szemináriumban vezettem a liturgiák zeneiségét. Nagyon megszerettem a magyar gregoriánt; fehérváriként az Éneklő Egyház nem volt ismerős.

Rájöttem, milyen szép magyar nyelven az egyszerű, mégis nemes dallamú gregorián. Amikor azt énekeljük, ami a misekönyvben van. Nem helyette és nem szépeket, hanem azt, ami ott szerepel.

Papként is megmaradt nálam ez a vonás; gyakran prédikálok a liturgiáról. Az egyetemi szakdolgozatomat is a gregoriánról írtam, Baróti István volt a konzulensem. Szent X. Piusz azt vallotta, hogy „a gregorián szent, egyetemes és művészi”, a II. Vatikáni Zsinat pedig átvette ezt a gondolkodást. Egyetlen művészeti ág sem az Egyház sajátja, csak – a zenén belül – a gregorián korális, ami nem más, mint az énekelt római liturgia. A gregorián tehát tulajdonképpen nem egy zenei műfaj, hanem az énekelt liturgia.

– Amikor tizennégy évvel ezelőtt elkezdte a szolgálatát Bodajkon, nem csak egy ezeréves múltra visszatekintő, egyháztörténeti jelentőségű kegyhely vezetését vette át. Kiderült, hogy e fontos barokk műemlékegyüttes jelentős korabeli zenei anyagokat, ritkaságokat is megőrzött, ami itthon igazi különlegességnek számít. Mit találtak a templom kottatárában?

– Úgy kerültem Bodajkra, hogy ötévnyi tatabányai káplánság után felhívott telefonon az irodaigazgató, és elmondta, hogy püspök atya szeretne megbízni Bodajk és a környező települések lelkipásztori ellátásával. Hálás vagyok a bizalomért, hogy huszonnyolc évesen tizenhat falu plébánosává és egy – akkor még falusias, zárt – kegyhely vezetőjévé neveztek ki. Akkor még fel sem fogtam, mekkora ajándék ez. Igen, a múlt, a művészeti értékek sora és a zeneiség egyaránt megérintett Bodajkon.

Emlékszem a napra, amikor először mentem fel a kórusra, és a torony alatti lerobbant, rossz állapotban lévő szekrények ajtaját kinyitva megláttam, hogy az ömlesztett papírhalmokban, a kevéssé jelentős 20. századi kották közé vegyülve ott hever egy 18. századi kottaanyag.

Rögtön tudtam, hogy ez egy óriási kincs, amivel foglalkozni kell. Másnap azonnal banánosdobozokat kerítettem, összegyűjtöttem és szétválogattam a lapokat.

A Bécsből érkező kapucinusok építették a kegyhelyet azzal a Hochburg családdal, amely – a császári testőrség hátterét adva – a bécsi udvar kegyeltjének számított. Fontos volt nekik, hogy ha már el kellett jönniük Bécsből, az ottani hangulatot – legalább az építészet és a zene terén – megjelenítsék. Feljegyzés van arról, hogy a kegyhelyen – a grófi család által fizetett zenészekkel – zenekar működött. E zenei múltnak találtam meg a kézzelfogható dokumentumait. Gyönyörű anyag! Rendkívül érdekes, ugyanis négy „rétege”, összetevője van. Tekintettel arra, hogy kegyhely vagyunk, a gyűjteményben nemcsak általános misetételek szerepelnek, hanem a Mária-tisztelethez kapcsolódó antifónák, litániák is. Rendi intézményről lévén szó, a szerzetesi vonal is képviselteti magát: zsolozsmatételek, Magnificat, vesperás, himnuszok... Miután II. József rendelete nyomán a kapucinusok bodajki szolgálata véget ért, az egyházmegye vette át a területet. Törés következett be, a kegyhely hanyatlásnak indult, ám a „lemaradás” abból a szempontból jót tett, hogy a barokk zenét nem söpörte ki a bécsi klasszika. Ezért nálunk – sok más magyarországi kottagyűjteménnyel ellentétben – nem a 19. század elejének kellemes, kedves, finom, csengő bécsi zenéje maradt meg, hanem az az igazi „testes barokk”. A kottaanyag nagyobb része másolat, de sok olyan szép darab is szerepel az állományban, amelynek szerzője (egyelőre) nem ismert. Az is lehet, hogy ezek az itt működő, helyi karnagyok munkái voltak. Chiro egyik – néhány perces – Te Deumát előadtunk Bodajkon, CD-re is vettük. Megrendítő volt hallani; gyönyörű mű. Az a csoda, hogy e kis falusi kegyhely miliőjében megszólaló darab beleillik bármelyik európai nagyvárosi templom zeneiségébe.

– A gyűjtemény ismertté vált anyagában mi volt az eddigi legnagyobb felfedezés?

– Sikerült összebarátkozni az egész Esterházy-gyűjteményt digitalizáló Haydneum Magyar Régizenei Központ képviselőivel. Miattunk egy nagyobb szünetet tartottak a munkájukban, és kutatásra elvitték a bodajki anyagot, amelyről így most már rendelkezésre áll egy regiszter. A művek jelentős részét a kor barokk szerzőinek alkotásai teszik ki, akik közül mindenképpen érdemes kiemelni Antonio Caldarát, a Bécsben működő, kiváló itáliai komponistát, aki Bach árnyékában egy időre némileg feledésbe merült. Szent Bernát-miséje, pontosabban annak másolata jelenleg csak a mi gyűjteményünkben található meg, egyetlen más európai regiszterben sem szerepel ez a darab. Biztos jó pár ilyen mű van még nálunk, de ez különösen érdekes, mert Caldara ténylegesen első vonalbeli szerző. Erről a műről is készült lemezfelvétel. 

– A felújított barokk orgona a bodajki zenei élet fontos instrumentuma lett.

– Az állam 2017-ben jelentős összeggel támogatta a kegyhely renoválását; én pedig zeneszerető és hangszerbarát plébánosként megpróbáltam mindent megtenni, hogy az orgona is megújulhasson. Egy picike, tizenegy sípsoros, tizennégy regiszteres orgonánk volt, egy 1910-ből való Rieger-sorozathangszer. A környező településeken két másik (például a csákvári is) valójában ugyanilyen volt. A liturgikus igényeknek épphogy megfelelt, a nagyobb búcsúkon már kevésnek bizonyult. Sikerült rátalálnom Takács Péter pannonhalmi orgonaépítőre, akinek egészen finom intonálása, hangszerképe így Bodajkon is megjelenhetett. Egy huszonhat regiszteres, barokk hangzású orgonát építettünk a meglévő doboz megemelésével. Aki betér a templomba, küllemében ugyanazt a hangszert láthatja, mint korábban, de belbecsét, a hangzását tekintve ez már egy gazdag barokk zenei világot közvetít. Nagyon szeretek orgonálni, tulajdonképpen ez lett az egyik hobbim is. Amikor elmegyek más templomokba, biztos, hogy felmegyek megnézni az ottani hangszereket. Kellő szerénységgel mondom, van egyfajta improvizatív képességem, így szeretem a magam zeneiségét is megformálni, kifejezni az orgonán. Azt nem állítom, hogy az improvizációim kivételes művészi értékűek, de az előző években, évtizedekben tapasztaltak alapján sokaknak örömet szereznek. Bodajkon szinte minden zarándokcsoportnak zenélek. Odaülök, tíz-tizenöt percet játszom az orgonán, bemutatom, mit tud a hangszer, a leghalkabb, a leghangosabb változatokat, a csilingelést, a fényt, a finomságokat… Más településeken előfordult az is, hogy a mise végén, az áldás után gyorsan felszaladtam a kórusra, és a kivonulásra eljátszottam egy postludiumot. Több környező településen kértek fel orgonálásra, úgymond helyi koncerteket adtam. Most is fut egy jó projektünk, a Lepramisszió–Magyarország kezdeményezésére jótékonysági hangversenyeket tartunk. Immár a negyedik-ötödik alkalmat szervezzük: Székesfehérváron a barátok Szent Imre-templomában, illetve a reformátusoknál lesz ilyen koncert. Oly nagy öröm, hogy igen nagy az érdeklődés; tele a templom, ilyenkor több százezer forintnyi adomány gyűlik össze.

Megtiszteltetés, hogy jótékonykodni is tudok a zene által. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy a tőle kapott képességeket Bodajkon szinte korlátok nélkül kamatoztatni tudom a közösségem, a hozzánk érkező zarándokok, vendégek javára, örömére.

– Hirtelenjében kiket említene azon zenészek közül, akik a kegyhely vonzáskörébe kerültek? 

– Az elmúlt tizennégy évben sok barátság alakult művészekkel, egyházzenészekkel, együttesekkel. Most már minden évben öt-hat nagyobb koncert van Bodajkon. Például a Németh Pál vezette Savaria Barokk Zenekar visszatérő vendégünk. A Savaria volt az első csapat, amely a helyi kottaanyagot lefotózta, „átvezette”, majd előadta. Közel kétszáz év elteltével általuk szólalt meg újra a templomunk barokk zenéje. Vashegyi Györggyel ugyancsak nagyon jó a kapcsolat, a Haydneum régizenei központ többször járt Bodajkon, a Rovátkay Lajosról szóló emlékfilmjükhöz barokk helyszínt keresve forgattak is nálunk. Bednarik Anasztázia orgonaművész hasonlóképpen hazajár már Bodajkra. Vele három CD készült a kegyhelyen. Pitti Katalin kezdeményezésére, az ő védnökségével immár harmadik alkalommal ad otthont a bodajki kegytemplom a Regnum Marianum – Mária Fesztivál döntőjének, illetve gálájának. Ez a fesztivál egy fiataloknak szóló, tehetségkutató „máriás” énekverseny, énekelve imádkozó résztvevőkkel. Az értékelő grémium olyan kiváló zsűritagokból áll, mint – mások mellett – Petrás Mária, Maczkó Mária, Zsadon Andrea, Szvorák Katalin, Pálmai Árpád. Megerősítés volt számomra, hogy Erdő Péter bíboros felkért a nyári esztergomi lelkigyakorlat vezetésére, és amikor ott találkoztunk, azt mondta: nagyon örül annak, hogy a bodajki kegyhely lelki megújulása mellett az ottani élénk kulturális élettel is segítjük a keresztény missziók ügyét. 

– Többször említette a bodajki hanghordozókat. Mit vettek fel lemezre? 

– Eddig négy CD jelent meg egységes dizájnnal, kísérő „könyvecskével”, amelyekhez a borítók tervezésével én is hozzájárulhattam. Bednarik Anasztázia három orgonalemezének anyagát ő maga válogatta össze. Készült egy barokk tematikájú CD; egy másik, bécsi klasszikus, kora romantikus programmal, többek között Mozart-, Brahms-, Schumann- darabokkal; a harmadik pedig egy karácsonyi lemez lett. A negyedik CD-t 2023-ban nem Bodajkon, hanem Budapesten vették fel, viszont a bodajki kottaanyag néhány különlegességét tartalmazza, köztük Caldara említett Szent Bernát-miséjét. Németh Pál összeállításában szerepel még rajta többek között két Mária-antifóna, misetétel és egy be- vagy kivonulásra komponált zenekari mű is.

– Nagyböjtben vagyunk, itt a szent három nap.  Az Ön számára mi a „húsvét zenéje”? 

– Nagyon szeretem Dietrich Buxtehude Membra Jesu nostri című, hét kantátából álló oratorikus ciklusát. Most, a nagyböjt elején Gesztesi-Tóth László karnagy vezetésével ez el is hangzott Bodajkon. Buxtehude nem koncertre szánta, hanem nagyböjti, nagyheti elmélkedésnek, Jézus hét sebéről. A láb, a térd, a mellkas, a szív, a kezek, az arc sebeiről szól gyönyörű ószövetségi idézetekkel. Csodálatos mű; nincsenek rá szavak. Bach passióit mindig meg kell hallgatnom; a János-passió különösképpen megérint.

És hát húsvét nagy zenéje számomra, a legtisztább, a legmélyebbről fakadó: a húsvétvasárnapi introitus. Végtelenül egyszerű tonalitás, talán négy hang terjedelmében „mozog”, hiszen ez a korai, a legősibb gregorián képviselője.

Nem egy kitörő „fanfárt”, egy óriási késő gregorián melizmát énekel meg azzal, hogy „megdicsőült a legyőzött Úr”. Nem. Itt Jézus imádkozik az Atyához: „Feltámadtam, és újból veled vagyok, reám tetted a kezedet.”

Ezért van, hogy az ortodox, keleti ikonokon az Atyát Krisztus fölé kiterjesztett kézzel ábrázolják. Ez azt jelenti, hogy az Atya keze mindvégig Krisztus fölött volt, akkor is, amikor azt kérdezte: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Krisztus az Atya erejéből támad fel; és Jézus ezt megköszöni az Atyának: „Feltámadtam, és újból veled vagyok, reám tetted a kezedet.” Nem gyönyörű?

Fotó: Merényi Zita; Lambert Attila; Mórocz Tamás archívuma

Pallós Tamás/Magyar Kurír

Az interjú az Új Ember 2026. április 5–12-i ünnepi számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.