A jó pásztor életét adja juhaiért – 80 éve lett vértanú Apor Vilmos püspök

A második világháború alatti katolikus szellemi élet talán legérdekesebb epizódja játszódott le 1943. augusztus 26-án Győr városában. Ekkorra hívta össze ugyanis eszmecserére a Püspökvárba Apor Vilmos a keresztény szellemi élet szociálisan is nyitott tagjait. A téma, amelyet át kellett beszélni, nagyon is aktuális volt, és kicsit sem vidám: a háború utáni Magyarország sorsáról kellett értelmes vitát folytatni, melyről viszont ekkor még nem lehetett semmi konkrétumot tudni.

[...]

Apor Vilmos 1943. október 6-án jelezte a püspöki kar ülésén, hogy az Egyháznak komoly irányváltására lesz szükség a közeljövőben, pont a fentebb említett folyamatok miatt. Az esztergomi érsek elméletben ezzel ugyan egyetértett, de fokozott óvatosságra intette a püspöki kart, és előbb komoly háttérmunkával, a legnagyobb titoktartás mellett gondolta kidolgozni az irányváltás részleteit. Ehhez Aport és Shvoy Lajos székesfehérvári püspököt nyerte meg, akik neki is fogtak a részletek megbeszéléséhez. Az események azonban radikálisan felgyorsultak. 1944. március 19-én ugyanis a német csapatok megszállták Magyarország területét, és kezdetét vette a nyílt zsidóüldözések kora. Apornak olyan válsággal kellett szembenéznie, mellyel korábban nem: a tényleges embermentést kellett ugyanis megszerveznie.

[...]

Apor 1944 tavaszán mondta el talán leghíresebb prédikációját, amelyet a győri gettó felállításának híre inspirált. A püspök tudomást szerezve az embertelen tervről, spontán megváltoztatta aznapi prédikációjának szövegét, és az alábbi beszéddel állt ki Győr katolikusai elé: „Aki a kereszténység első és legnagyobb parancsát, a szeretet parancsát megtagadja, és azt állítja, hogy vannak emberek, csoportok és fajok, amelyeknek a gyűlölete meg van engedve; aki azt hirdeti, hogy szabad embereket kínozni, ha azok négerek, vagy zsidók, azt – bármennyire is dicsekszik a kereszténységével – pogánynak kell tekintenünk... Mindenki, aki emberkínzást helyesel, vagy abban részt vesz, súlyos bűnt követ el, és mindaddig nem kaphat feloldozást, amíg ezt a nagy vétket jóvá nem teszi...” 

[...]

Apor Vilmos életének utolsó szakasza 1944. október 15-én vette kezdetét, azon a napon, amikor Magyarország kormányzója proklamálta az ország kiválását a német szövetségből, egyúttal a világháborúból. A kiugrási kísérlet kudarca után azonban a magyarországi szélsőjobboldal – március 19. után immáron másodszor – került hatalomra, mégpedig Szálasi Ferenc irányításával, aki neki is kezdett zavaros ideákon alapuló hungarista államának kiépítéséhez.

Apor Vilmos a Győrt érő egyre szaporodó légitámadások elől sem menekült a vidéki egyházi ingatlanok valamelyikébe. Ezt annál is inkább nem tette meg, hiszen ekkor már az általa bújtatott menekültekkel volt tele szinte minden fontosabb püspöki ingatlan. Sokak mellett a bethleni külpolitikai vízió fontos személyisége, a korszakos történetíró Szekfű Gyula is Apor segítségével nyert menedéket. E zaklatott időkben Mindszenty József veszprémi püspök is a cselekvés útjára lépett, és memorandumot szerkesztett, melyben a dunántúli püspökök az országrész megkímélése érdekében emeltek volna szót. Mindszenty Aport is meglátogatta, és kérte, hogy csatlakozzon kezdeményezéséhez, melyet Apor meg is tett, de Shvoy Lajos székesfehérvári püspök és Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát is aláírta a tiltakozó nyilatkozatot.

Idővel a háború a végéhez közeledett, a német és nyilas csapatok nyugati irányba szorultak ki az országból, a Vörös Hadsereg – és a kötelékében harcoló magyar alakulatok – pedig szintén nyugati irányba törtek elő. Apor ezekben a napokban is aktív volt, fennmaradt egy 1945 februári levele, melyben a Szálasi-kormány belügyminiszterétől kérte a zsidók és nem zsidók közötti házasságok automatikus felbontását előirányzó rendelet eltörlését. A front átvonulása hihetetlen szenvedést hozott az ország lakosságára, ráadásul a magyar katolikusokat is nagy veszteség érte: a válság tetőpontján ugyanis, 1945. március 29-én elhunyt Serédi Jusztinián esztergomi érsek. Ekkor már folyt Győr ostroma, melynek során jelentős számú menekült – többek között nagyszámú nő – talált védelmet Apor rezidenciáján, a Püspökvárban.

Apor Vilmos karitatív, szociálisan érzékeny lelkipásztor volt, aki már gyulai plébánosként, majd győri megyéspüspökként sokat tett a szegények, nehéz helyzetben lévők megsegítéséért, vagyonát, befolyását, vezetői pozícióját arra használta fel, hogy segítse a rászorulókat. Ugyanígy tett a II. világháború idején, amikor az üldözötteknek adott menlevelet, menedéket, közbenjárt azokért, akiket származásuk miatt üldöztek, a német megszállás, a nyilas hatalomátvétel alatt bántalmaztak. Nem hagyta szó nélkül a szovjet csapatok által fenyegetett emberek helyzetét, sokaknak nyújtott menedéket a győri Püspökvár pincéjében. Védte a lányokat, nőket, asszonyokat a szovjet csapatok erőszakoskodásaitól. Így tett 1945 nagypéntekén is, amikor szembeszállt a szovjet katonákkal, amikor munka címén próbáltak nőket magukkal vinni; nyilván nemcsak dolgoztatni akarták őket, hanem bele akarták kényszeríteni őket egy-egy olyan szituációba, ami testi és lelki szenvedést, megpróbáltatást okozott volna nekik. Erélyes fellépése oda vezetett, hogy életét adta, és így védte meg azokat, akik kiszolgáltatott helyzetbe kerülhettek volna. Március 30-án eldördültek a végzetes lövések, melyek Apor Vilmost érték. Április 2-án Győr 53 éves püspöke elhunyt – és vele olyan egyházi életút szakadt meg, amely sok nagy pillanatot tartogathatott volna a Magyar Katolikus Egyháznak.

Apor Vilmos embermentésben játszott szerepe, az üldözöttek érdekében kifejtett működése ugyanakkor azt példázza, hogy egy elveiben szilárd, és a cselekvéstől sem visszariadó főpap még a legembertelenebb körülmények közepette is példát tud mutatni. Apor a magyar katolicizmus – Mindszenty József és Márton Áron mellett – talán legjobb arcát mutatta föl a második világháború alatt. A bátor főpap cselekedetei bebizonyították, hogy az embertelenségben is lehetséges volt a krisztusi tanok hirdetése, még inkább pedig azok gyakorlati alkalmazása.

Mindszenty József így írt Apor Vilmos vértanúságáról: „Ő nagypénteken lett orosz katonák áldozata a női tisztaság védelmében. Golyószóróval ölték meg, mikor elzárta a garázdálkodó szovjet katonák elől az utat, akik a pincéből az ott rejtőzködő nőket akarták elhurcolni. A jó pásztor életét adja juhaiért.” Apor Vilmos megtört életútja tehát önmagában is teljes és elismerést parancsoló egész: halála viszont felbecsülhetetlen vesztesége volt az 1940-es évek magyar egyházi társadalmának, melyre 1945-től újabb, de szintén totalitárius kihívások leselkedtek.

Az Apor Vilmosról szóló megemlékezést teljes egészében ITT olvashatják.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír