A jó vezető folyamatosan úton van – Bemutatjuk a Székesfehérvári Egyházmegye újmisés papját

Mesics Richárd vallásgyakorló családban nőtt fel Székesfehérváron. Szülei nagy hangsúlyt helyeztek a négy gyermek hitéleti nevelésére. Tanulmányait Richárd a Szent Imre Általános Iskolában kezdte, majd ötödik osztálytól a Ciszterci Szent István Gimnáziumban folytatta. Plébániáján, Székesfehérvár–Öreghegyen ismerkedett meg a cserkészettel, és lett a mozgalom elkötelezett tagja. Szerencsésnek mondja magát, mert középiskolás évei végére már határozott elképzelése volt a jövőjét illetően. Az érettségi után jelentkezett megyéspüspökénél, és megkezdte a papi hivatás felé vezető útját Budapesten, a központi szemináriumban. Idén június 24-én szentelte őt pappá Spányi Antal megyéspüspök.

Richárd életében a ciszterci gimnázium jelentette az egyik legerőteljesebb hatást. „Nyolc év, annak minden szépségével és küzdelmével. Összezördülések és kibékülések, sok versenyhelyzet, egymástól különböző elképzelések ütközése. A közösség erejét mutatja, hogy mindezeken felül tudtunk kerekedni, és végül jó csapat lettünk.”

Belső formálódása szempontjából meghatározónak tartja a cserkészetet, amit viszonylag későn, tizenhárom évesen ismert meg. „Új perspektíva, új közösség és látásmód, új motiváció volt arra, hogy jobbá váljak” – így írja le, mit jelentett számára a mozgalom. Itt

megtapasztalta a befogadást, a közös értékek közös képviseletének erejét, a magyarság és a természet szeretetét, ugyanakkor a más kultúrákra való nyitottságot is. A cserkészet fizikai és mentális kihívást jelentett számára, és megadta neki azt az élményt is, hogy képes túllépni a korlátain.

„Fantasztikusan éreztem magam, és iránymutatást kaptam a jövőt illetően” – mondja. Még gimnazista volt, amikor elvégezte az őrsvezetőképzőt, később pedig segédtiszt lett. „Tovább akartam adni, amit kaptam, és vezetőként szívesen szántam rá a pluszmunkát.”

Papnövendékként is visszajárt a táborokba, főként a lelki programokért felelt. Érezte annak a felelősségét, hogy sok gyerek számára a cserkészet az a hely, ahol először találkozik a hittel. Ezért olyan alkalmakat szervezett, amelyek őket is megszólítják. Richárd papként jól tud majd építeni arra, amit a cserkészetben vezetőként, nevelőként megélt. „Úgy gondolom, az egyik erősségem, hogy képes vagyok fejlődni; látom, mik a hiányosságaim. Például ma is oda kell figyelnem a nyitottságra, a másik meghallgatására. Viszonylag határozott vagyok, így fontos vigyáznom arra, hogy amikor az elképzelésemet elmondom másoknak, közben nyitott legyek az ő gondolataikra is.

Jó vezetőnek lenni folyamatos úton levést jelent.”

Hivatása szempontjából Richárd meghatározónak tartja egyes papok tanúságtételét.

Nagyon hálás vagyok, mert sok jó példát láttam. Sokáig visszhangzott bennem egy-egy vallomás, s egy szentmisében én is ki tudtam mondani az igent Isten hívására.”

Diakónusi szolgálatán, Piliscsabán, Szilágyi Szabolcs atya mellett ismerkedhetett meg a papi élet mindennapi gyakorlatával. „Nagyon inspirál az, ahogyan Szabi atya hozzááll az emberekhez. Nyitott, egyszerre laza és komoly. Imádságos lelkületű, és építi a közösséget. A mindennapok lelkipásztorkodása során a legfontosabbnak a szentmisét és a szentgyónást tartja, ezek soha nem szenvedhetnek kárt. Azt keresi, merre akarja vezetni a Jóisten a közösséget. Ez példaértékű számomra.”

Richárd ezt a papi jelmondatot választotta: „Csak egy a szükséges.” „Ez mutatja számomra az irányt, azt, hogy a sürgés-forgásban soha ne feledjem, mi az, amit életté kell váltanom.

Mindennek az imádság legyen a forrása.

Sok mindent lehet jól csinálni. Ami az Istenből fakad, abból élet jön” – vallja.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. július 6-i számában jelent meg.