A Jóisten dicsőségére, a gyerekek örömére – Beszélgetés Grolyóné Szabó Éva óvodai referenssel

– Tizennyolc évig dolgozott a Katolikus Pedagógiai Intézetben mint óvodai referens. Milyen előzmények után került ide?

– Óvodáskorom óta szerettem volna óvó néni lenni, és Istennek hála, ez meg is adatott. Óvónői szakközépiskolában érettségiztem, majd elvégeztem a kecskeméti főiskola óvodapedagógus szakát. Ezt követően sikerült elhelyezkednem óvónőként. Végigjártam a lépcsőfokokat, a beosztott óvodapedagógustól kezdve egészen a megbízott óvodavezetőig. Itt, Dunakeszin vezetőhelyettes voltam egy önkormányzati óvodában, amikor megbetegedett az óvoda vezetője, és akik megbíztak a helyettesítésével, azt mondták, szeretnék, ha folytatnám a vezetést. Ám én nemet mondtam, mivel a szakmára szerettem volna fókuszálni. Egy óvodavezetőnek a szakmai munka mellett pedig inkább az intézmény menedzselése a feladata. Ebből az óvodából átkerültem Fótra, a Gondviselésről elnevezett katolikus óvodába. Innen kért fel 2002 augusztusában Bajzáth Erzsébet M. Eszter nővér, hogy vállaljam el a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet – akkor még ez volt a KaPI neve – óvodai referense tisztségét.

Azzal a mondatával győzött meg: eddig csak egy óvodának segítettél, ezentúl rengetegnek tudsz segíteni.

A negyvenéves óvodapedagógusi pályafutásomból huszonkét évig dolgoztam óvodában és tizennyolc évig a Katolikus Pedagógiai Intézetben.

– Milyen feladatai voltak a KaPI-ban?

– Feladataim közé tartozott a Magyarországon működő katolikus óvodák szakmai munkájának segítése, koordinálása, kapcsolattartás, továbbképzések szervezése, az óvodavezetők tájékoztatása a törvényi változásokról, pályázati lehetőségekről. Napi szinten álltam kapcsolatban a vezető kollégákkal. Mindezek kiegészültek a szakértői és szaktanácsadói feladataimmal, például ha új óvodák jöttek létre, kérték a szakmai tapasztalataimat, milyen személyi, tárgyi feltételek szükségesek ehhez. Ezenkívül több óvodai dokumentumot szakértettem, a nevelési programtól kezdve a házirendig.

– Az állami, önkormányzati óvodákhoz képest mi az a plusz, ami jellemzi a katolikus óvodát?

– A katolikus óvoda is éppen olyan gyermekintézmény, mint egy önkormányzati óvoda, csak mi mindig eggyel többen vagyunk, közöttünk van a Jóisten. A mi óvodáinkban az értékrend a meghatározó, és ahogy a kisgyerek bekerül az óvodai korcsoportokba, az első perctől kezdve azon vannak az óvodapedagógus kollégáim, a dajkákkal együtt, hogy olyan meghitt, családias légkört biztosítsanak a gyerekeknek, ami a fejlődésükhöz alapvetően szükséges. Az értékrend azért nagyon fontos, mert amit a kicsi gyermek három-hat éves kor között magába szív, az szinte pótolhatatlan, vagy csak nagyon-nagyon nehezen pótolható már később. Ezért van kiemelkedő, missziós feladatuk a katolikus óvodáknak, a gyerekek, a szülők, a munkatársak felé egyaránt. Van erről egy kedves történetem. Egy Peti nevű kisfiú anyukája szerette volna, ha katolikus óvodába jár a gyermekük, az apuka nem. Végül az anyuka akarata győzött, Peti bekerült a Gondviselésről elnevezett óvodába. A katolikus óvodában hasonló foglalkozások vannak, mint a többi óvodában, de a reggelt imával kezdjük. Leülünk a gyerekekkel a szőnyegre, gyertyát gyújtunk és imádkozunk, anyáért, apáért, erkölcsi beszélgetések keretében beszélünk például a jóságról, szeretetről, megbocsátásról, a gyermekek életkori sajátosságainak figyelembevételével.

Ez a kicsi fiú az egyik este, mivel nem volt testvére, a szőrmeállatait ültette körbe a szőnyeg szélén, és ő volt az óvó néni. A gyermekszoba ajtaja nyitva volt. Az apuka megállt az ajtófélfánál, és nézte, hallgatta az ötéves kicsi gyermekét. Peti imádkozott az anyáért, apáért, a még meg nem született kistestvérért.

Az apukát ez annyira meghatott, hogy kiment a konyhába, és azt mondta az anyukának: tudod, a mi ötéves kisfiunk sokkal értékesebb nálam, mert ő mindennap imádkozik értem, én viszont még egyetlenegyszer sem imádkoztam érte. Ha egy katolikus óvodának nincs más missziós feladata, csak ennyi, már akkor is sokat tett.

– Említette, mennyire fontos a három-hat éves kor. Valójában ekkor dől el, hogy milyen felnőtt lesz a kicsi gyermekből? Szerető vagy folyamatos veszekedéssel teli légkörben nő fel otthon, ne adj Isten, az életbe már fiatalon belefáradt, unott óvónőhöz kerül… Már bocsánat, de sajnos ilyesmi is előfordulhat…

– A szakemberek különböző kutatásai alátámasztották, hogy a három-hat éves gyermeknek megalapozza a későbbi életét az, amit a családban, óvodában összeszed. Mondhatnám fellengzősen, hogy amikor végigvittem a gyermeket a kiscsoporttól a nagycsoportig, három éven keresztül, a végén meg tudtam mondani, hogy a humán vagy a reál terület lesz-e a jövője. Az embernek vannak megható történetei:

a Gondviselés Óvoda egykori, tizennyolcadik életkorukat betöltő fiataljai alakítottak egy Napraforgó csoportot, emlékezve arra, hogy az óvodában volt egy ilyen nevű csoport. Utána felkerestek engem.

Végtelenül boldog voltam, hogy tizennyolc évesen visszaemlékeztek a három-négy éves korukban szerzett, óvodáskorú élményeikre. A házunk teraszán vendégeltem meg őket, ugyanúgy sütöttem nekik a palacsintát, mint óvodáskorukban gyereknapkor.

– Milyen a jó óvodapedagógus?

– Egy jó óvodapedagógus szívvel-lélekkel végzi a munkáját, első számára a kicsi gyermek, az ő egészséges fejlődése. A gyermek megérzi a feléje áradó szeretetet, rögzül benne, és nem felejti el. A jó óvodapedagógus partnerkapcsolatot alakít ki a szülőkkel, és itt kiemelten a partnerkapcsolaton van a hangsúly, mert a mai, liberális világban a szülők sajnos sokszor át akarják venni a szakmai munka irányítását az óvodában, amit kimondottan helytelennek tartok. Az óvodában a vezetőnek és nevelőtestületének kell kialakítani azt a szakmai munkát, amit ők ott végeznek, a gyerekek egészséges fejlődésének érdekében. Nagyon fontos az is, hogy az egy csoportban lévő két óvodapedagógus és dajka néni harmonikusan tudjanak együttdolgozni.

– Mennyire lehet megőrizni, továbbadni a katolikus identitást, értékrendet ebben a mai, erkölcsileg szerintem teljesen felfordult világban, gondolok az LMBTQ- vagy gendermozgalmak érzékenyítésre vonatkozó, óvodásokra is kiterjedő követeléseire… Vannak-e határok, amikre nemet kell mondani?

– Természetesen alkalmazkodunk a világban lezajlott változásokhoz, de az értékrendünkhöz nagyon határozottan ragaszkodnunk kell. Ez az óvodára is vonatkozik. Néhány évvel ezelőtt, amikor a gendermozgalom aktivizálta magát, azzal vádolta a katolikus óvodákat, hogy nálunk a kisfiúk nem babázhatnak, a kislányok nem játszhatnak vasutasdit, pedig ez nem így van, ha egy kisfiúnak arra van igénye, hogy babázzon, vagy egy kislány autózzon, akkor ehhez joga van, és tegye meg. A kicsi gyermek személyisége ugyanis a játékon keresztül fejlődik a legjobban. Hermann Alice pszichológus mondta: „A gyermekkornak két tündérvilága van, a cselekvés síkján a játék, és szellemi síkon pedig a mese.” Nagyon fontos tehát, hogy a kicsi gyermekeinket milyen légkörben neveljük, és milyen lehetőségekkel kínáljuk meg. Ez a mi felelősségünk és feladatunk, az óvodapedagógusoké és a szülőké is. Rendkívül fontos, hogy mit teszünk a gyermekeink elé, hiszen az anya is, amikor megszüli a gyermekét, anyatejjel táplálja, és nem kolbászt ad neki.

– Szomorú, de hazánkban sok a felbomlott házasság, ami nagyon megviseli a gyereket. Menyire szüremkedett be a katolikus óvodába járó gyerekek szüleinél ez a tendencia?

– A katolikus óvodákba is ugyanolyan emberek íratják be a gyermekeiket, mint az önkormányzati óvodákba. Talán annyiban jobb a helyzet, hogy a mi értékrendünkben a család fontossága, szerepe nagymértékben megjelenik. Sajnos azonban a katolikus óvodákban is előfordul, hogy elválnak a szülők, vagy egyedül neveli az anyuka vagy apuka a gyermekét, de nem olyan mértékben, mint egy önkormányzati óvodában. Az óvodapedagógusok missziós feladatai közé tartozik az erre való odafigyelés is, hiszen nemcsak olyan családok járatják hozzánk a gyermekeiket, akik gyakorolják a hitüket, vallásukat, hanem olyanok is, akik szimpatizálnak, elfogadják a mi értékrendünket.

Vannak, akik azt mondják, azért íratnák be katolikus óvodába a gyerekeiket, mert itt rosszat nem tanulnak, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz.

– Ön néhány évvel ezelőtt aktívan részt vett abban, hogy létrejöjjön a Dunakeszin azóta már működő, Árpád-házi Szent Erzsébetről elnevezett katolikus óvoda. Hogyan történt ez?

– Amikor 2002-ben a Katolikus Pedagógiai Intézetbe kerültem, ötvenhat óvoda működött, ma már több mint száznegyven, ez tizenkétezernél több, három- és hat év közötti gyermeklétszámot jelent. A Szent Erzsébet Katolikus Óvoda 2013-ban nyitotta meg kapuit Dunakeszin a katolikus családok gyermekei előtt. Akkoriban Szabó József plébános atya szolgált az itteni, Szent Imre-plébánián. Tudta, hogy hol dolgozom, ezért felkért, hogy segítsek az óvodának az elindításában, a tervek megálmodásában. A nappalim szőnyegén tervezgettem, hogy hol legyenek a csoportszobák, mennyi legyen belőlük, hol helyezkedjenek el a mosdók, öltözők. Isten ajándéka volt az is, hogy ebben részt vehettem.

– Milyen érzések kavarognak most Önben, hogy a korábbi, rendkívül aktív éveket felváltják a nyugalmasabb nyugdíjas esztendők? Férjével 38 éve házasok, egy fiuk van és eddig szintén egy unokájuk. Több idő jut a családra?

– Az egyik nagy szívfájdalmam, hogy a koronavírus-járvány miatt nem tudtam elköszönni a kollégáktól, akikkel tizennyolc éven keresztül együtt dolgoztam. Éves szinten ezer-ezerötszáz óvodapedagógus kollégával álltam kapcsolatban. Ez gyönyörű ajándék volt, amiért nem tudok a Jóistennek eléggé hálás lenni, hogy ide vezette az utamat, és hogy itt szolgálhattam az óvodapedagógus kollégákat. Ez a terület mindig a szívem csücske volt, és igyekeztem mindig szívvel-lélekkel segíteni őket. A képzések végén mindig úgy búcsúztam el a résztvevőktől: Kedves kollégák, dolgozzunk továbbra is a Jóisten dicsőségére, az embertársaink segítésére és a gyerekek örömére. Ez volt mindvégig a mottóm a pályafutásom alatt. Igen, valószínűleg több időm jut a négy és fél éves unokámra, aki bearanyozza a napjaimat. Hál Istennek édesanyám is él még, öcsémmel tartjuk a kapcsolatot. A KaPI vezetője egyébként úgy búcsúzott el tőlem: ugye, Éva, ha hívunk, és segítségre lesz szükségünk, akkor jössz? Igen, ez természetes, ha igényt tartanak rá. Az óvoda, a kicsi gyerekek mindig ott lesznek a szívemben.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír