A Jóisten jelölte ki számomra az utat, amin járnom kell – Beszélgetés Hrivnák Tünde divattervezővel

– A Békés vármegyei Tótkomlóson született. Kérem, meséljen kicsit a gyermekkoráról! Hogyan lesz valakiből divattervező? Már kisiskolásként ruhákat tervezett az osztálytársainak?

– Nem, dehogy. A nagymamám és az anyukám varrónők voltak, így beleszülettem ebbe a világba. Ők szerettették meg velem a ruhakészítést. Kisgyermekkorom óta mindig jöttek a nénik, felpróbálták a ruhát, láttam rajtuk a boldogságot, amikor elkészült. A nagymamám és az anyukám nekem is mindennap új ruhát varrtak. Én voltam az élő próbababájuk már egyéves koromtól kezdve; kis nadrágkosztümjeim is voltak, amik tökéletesen illeszkedtek rám. Tótkomlóson sok szlovák él. Az emberek számára mindmáig nagyon fontosak a hagyományok, az időtálló értékek.

Ebben a kultúrában nőttem fel, érdekelt a kézimunka, a ruhakészítés, a hímzés pedig a motívumkincs miatt.

Ahogy teltek az évek, nagymamám és anyukám megmutatták nekem a kalocsai, a matyó mintát. Semmiféle jelentősége nem volt számomra, hogy magyar vagy szlovák-e a közösség, amelyben élek. A nagymamám már Magyarországon született, a magyar kultúra ugyanúgy jelen volt nálunk, csak a nyelv meg a hagyományok fennmaradtak a családunkban. Innen indult a divattervezői hivatásom. Tizenkét éves koromban fogalmazódott meg bennem: ha majd egyszer nagy leszek, ruhákat fogok tervezni, és nagyon szép kézi hímzéssel díszítem őket.

– Milyen iskolákba járt?

– Ruhaipari technikusként végeztem Szegeden, majd a tervezést magánúton tanultam a Budapesti Divatiskolában. Emellett főállásban dolgoztam egy nagy ruhagyártó cégnél tervezőként és modellezőként. Miután befejeztem a tanulmányaimat, úgy éreztem, elérkezett a pillanat, hogy megvalósítsam a gyermekkori álmaimat. 2000-ben megalapítottam a By Me (Tőlem) márkát. Később eköré épült a munkásságom. 2011 elején megkeresett Török Ferenc kalocsai polgármester, aki látta a munkáimat, és megosztotta velem azt az aggodalmát, hogy nagyon elterjedt a gagyi kalocsai áru, aminek nem sok köze van a valódi kalocsai népművészethez.

Mutassuk meg, hogy ez a művészet tele van értékekkel, őrzi a korai kalocsai mintát, és ott vannak benne a hozzá tartozó hagyományok, a népművészek, a hímző asszonyok

– mondta. Tizenhárom éve dolgozom már kalocsaiakkal, akik ápolják és továbbadják a valódi kalocsai népművészetet a következő nemzedékeknek.

2012 elején aztán megkeresett a Matyó Népművészeti Egyesület is, miután láttak egy velem készült interjút. Nekik is ugyanaz volt a problémájuk, mint Török Ferencnek. Ráadásul még azt is hozzátették, hogy sokan összekeverik a kalocsait a matyó mintával, és kalocsainak árulják, holott sem ez, sem az. Szerették volna, hogy kezdjünk el rendet tenni legalább a magyar emberek fejében. Megkértek, hogy tervezzek egy eredeti kézi hímzéssel és eredeti motívumokkal díszített ruhakollekciót. Így aztán velük is megkezdődött az együttműködés. Mindkét tájegységgel hihetetlen sikereket értünk el, és rengeteg embert megismertem a térségben. Vallom:

divattervezőnek lenni azt is jelenti, hogy ismerjük és szeretjük az embereket, hiszen nekik tervezünk, ők hordják a ruháinkat.

Mivel a magyar kultúra egy híres és érzékeny területével foglalkozom, egyértelmű volt számomra, hogy az emberek megismerése alapvetően fontos. Tudnom kell, hogyan őrzik a hagyományokat, és miként mutatkozik meg ez az eredetiségben. Ismernem és szeretnem is kell őket ahhoz, hogy velük együtt a leghitelesebben tudjam képviselni ezt.

– A 2016-os év is fontos volt a hivatása szempontjából.

– Ebben az esztendőben volt egy divatbemutatónk a bécsi nagykövetségen, a Hungaricum-napon, matyó mintás ruhákat mutattunk be. Itt ismertem meg Zsuffa Tünde írót és az akkor tizenkét éves fiát, Pepét, aki kiemelkedő tehetségű műkorcsolyázó. Mivel az édesanyjával Bécsben éltek, ő akkor találkozott először magyaros motívummal, és nagyon tetszett neki, azonnal beleszeretett. Megkérdezte tőlem: ha majd egyszer világversenyre készül, tervezek-e neki ruhát. Persze – feleltem. Évekkel később aztán felhívott az édesanyja: Pepe világversenyre készül, immár párosban, a svájci Nora Rothenbühlerrel, készíthetem a magyar mintás ruhát. Pepe javaslatára a Tavaszi szél vizet áraszt című moldvai csángó népdalt választották a kűrhöz, úgyhogy összeállt minden. Matyó mintás ruhát terveztem nekik. Egyrészt azért, mert ez a motívumkincs a világörökség része, másrészt pedig mert egy világbajnokságra készült a ruha. A központi motívum a matyó mintán belül a szívrózsa, ami kifejezi Pepe elhivatottságát és a magyarsághoz való erős kötődését. Ő szívvel-lélekkel magyar, nagyon tehetséges fiatal sportoló.      

– Ha jól tudom, a bécsi Hungaricum-nap után kezdtek el mélyebben foglalkozni a halasi csipkével.

– Ezen a rendezvényen jelen voltak a Halasi Csipke Közalapítvány képviselői is. Workshopot tartottak, bemutatták a csipkekészítést. Az elnökük, Pajor Kálmán odajött hozzám, és azt mondta: Tünde, ígérje meg, hogy halasi csipkével is tervez majd. Azt feleltem: Kálmán, ez számomra lenne megtisztelő! Abban maradtunk, hogy akkor hívni fog. Hamarosan hívott is, elmentem hozzájuk, és most már 2017 óta együtt dolgozunk. Jelentős eredményeket értünk el, hiszen a halasi csipke addig csak terítőként, falra kirakott tárgyként jelent meg, vagy esetleg medál formájában. Mi azonban kivettük a vitrinből, és viselhetővé tettük. Az alapkoncepciónk egyébként a fekete-fehér, illetve a sötétkék-fehér színkombináció, hiszen a halasi csipke mindig fehér. Az évek során azonban kipróbáltuk a pasztellrózsaszín, pasztellkék szín használatát is. A covidjárvány idején sikerült elkészítenünk egy nagyobb kollekciót. A halasi csipke tele van keresztény és népművészeti motívumokkal, díszítésekkel: tulipánokkal, rózsákkal, különböző más virágokkal, kereszttel, gránátalmával és természetesen a pávával, ami a keresztény szimbólumrendszerben a megváltó Jézus Krisztust jelképezi. Minden kollekciót értékes témákkal töltünk meg, ami összekapcsolja a szín- és a motívumvilágban azt, amit közvetíteni szeretnénk a vásárlóink felé. A divat kiváló kommunikációs eszköz is, amivel elérhetjük a fiatalokat. Szeretnénk velük is megismertetni a halasi csipke gazdag és különleges motívumvilágát. A világon jelenleg kilenc asszony varrja ezeket a csipkéket. Egy hölgy egy nap alatt másfél centi csipkét tud elkészíteni, hiszen hajszálvékony cérnát használnak, és egészen apróak az öltések. Kivételes mikrovilág ez. Amikor először a kezembe fogtam a csipkét – emlékszem, egy pillangó volt –, arra gondoltam: ez a világ hetedik csodája. Elkészítéséhez óriási türelemre és nagyon jó szemre van szükség.

Szokták is mondani: a halasi csipke a türelem himnusza. Rengeteg gondolat és türelem van minden elkészült csipkében.

– Meg lehet tanulni a halasi csipke készítését? Van esetleg iskolai képzés, ahol elsajátítható?

– Ez nem olyan, mint a hímzés, hogy bárki megtanulhatja. Az alapítványban két évig tart a képzés. Az abban részt vevőknek hatvan öltést kell elsajátítaniuk, majd négy-öt éven át gyakorolniuk. Hét év kemény tanulásba és gyakorlásba telik, mire a csipkevarró olyan csipkét készíthet, amit el is adnak.

– Ez művészet, a legmagasabb fokon.

– Valóban. Olyan művészet, ami Magyarország unikális tudása és az egyik legkülönlegesebb technika. Később megkeresett a Győr-Moson-Sopron vármegyei település, Hövej polgármester asszonya is, így 2019-ben a höveji csipkével is terveztem egy kollekciót. 2017-ben a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke, Molnár Eleonóra is felhívott, hogy látták a munkáimat, és meghívnának Kárpátaljára. El is indultam, és most már hét éve együtt dolgozom velük. Gyönyörű kincsvilág van ott is. Három témában sikerült feldolgoznunk Kárpátalja motívumvilágát, ezek a beregi szőttes, a nagydobronyi keresztszemes és a beregi keresztszemes hímzés.

– Hallgatva Önt csak ámulok, hogy egymás után érkeztek a megkeresések, anélkül, hogy akár egyetlen lépést tett volna ennek érdekében, divatos szóval lobbizott volna…

– Hiszem, hogy a Jóisten jelölte ki számomra az utat, amin járnom kell, és amin boldogan járok. Hívő ember vagyok, az Evangélikus Egyházhoz tartozom. Nyíltan felvállaltam ezt 2017-ben a Reformáció 500 kollekciómmal is, amit teljesen a Jóistennek és Jézus Krisztusnak ajánlottam, hálából azért a mérhetetlen kegyelemért, hogy amit gyermekkoromban megálmodtam, azt felnőttként megvalósíthattam, és erőt, bátorságot kaptam ehhez.

Bátorság kell ahhoz, hogy az ember alkosson valamit és megmutassa a világnak.

– Kollekcióiban ötvözi a modernséget a népiességgel. Hogyan történik ez? Megtervezi a ruhákat, a népi motívumokat pedig a csapata ráhímzi? Kicsit olyan ez, mint a nagy reneszánsz festők és segédeik alkotói kapcsolata?  

– Nagyon fontos, hogy mindig az ország legismertebb és legelismertebb népművészeivel, hímző asszonyaival dolgozom, igazi profikkal. Megtervezem a ruhát az aktuális öltözködési trendek figyelembevételével, és azt, hogy hol és hogyan legyen ráhímezve a motívum, ők pedig eredeti mintákból megrajzolják. Már önmagában a rajz is művészi alkotás, és mindig kizárólag az adott kollekcióhoz készül. Ez egy komoly alkotási folyamat. Egy tíz darabból álló kollekciót öt hónap alatt készítünk el. Megrendelésre dolgozunk, hat-nyolc hétre előre tudunk ruhát vállalni. Huszonnégy éve gyártjuk a szebbnél szebb ruhákat, és ez csak az összefogás erejével lehetséges. Rengeteg helyre hívnak bennünket a világban, 2013 óta Amerikába járunk. A közeljövőben is megyünk egy amerikai magyar fesztiválra, majd Olaszországba, Milánó környékére a Halasi Csipke Közalapítvánnyal, azután pedig ugyancsak velük és a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesülettel Tokióba. Nemzetközi szinten is osztatlan sikere van a magyar kultúrának. Szándékosan fogalmazok így, mert ezek kulturális utak, amelyek során nem csupán Magyarország hagyományos motívumkincseire irányítjuk rá a figyelmet, hanem magára az országra, a térségre, amely körbevesz bennünket.

Fotó: Merényi Zita, Thaler Tamás

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. szeptember 15-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.